Valami szerelmes dal is szólhatott volna, de ez nem az az előadó, és nem is az a helyszín. Ezen a fesztiválon nem nőnek a papír pálmafákon koktél cseresznyék és szex sincs a parton, itt a párok vizezett sört szívnak, túlárazott pálinkát tolnak és koca cigit inhalálnak, olyan öregesen.
M. Berta Enikő írása.
A dühöngő tegnap óta dagonyának hívatja magát. A gitár még próbálja túlharsogni az illuminált közönséget, de a dob csak szelíden püföli a mondandóját: k-közel-ebb, k-közel-ebb.
Bogi gumicsizmája cuppogva válaszolja: jö-vök, jö-vök.
Csupán kilenc perc választja el a hátsó szekciót a nyolcadik sortól, aztán lelassul a gyorsulás, a hetedik sorban kötözködik egy könyök, a hatodikban egy ütemre ugráló cigaretta éget emléket Bogi csupasz vállába, hogy az ötödikben a repohárból szökött pár csepp fröccs hűsítse le a kedélyeket. Négy. Három. Kettő. Egy.
És a kordonra tapadva ott áll Gábor.
Bogi csizmája elnémul, Gábor esőkabátja se susog tovább. Nem baj, így hatásosabb a mikrofon belépője: „Csinálj olyat, hogy másnap szégyelld”.
Gábor szégyelli is magát. Hiába telt el sok év, még mindig nem mentség, hogy fiatalság bolondság, mert ő nem bolond volt, hanem ostoba. „Ha kérdezi másnap, hogy ki az a nő, kussolj simán”.
Bogi nem bánná, ha a zene is elhallgatna, mint Gábor anno, de minél nagyobb zavarban szemlélik egymást ők ketten, annál vidámabban játszanak a hangszerek.
A tömeg egymáshoz szorítja őket, Bogi menekülne, de ez a kedvenc dala, amiért még a koncert B közepébe is hajlandó volt előre csörtetni hátrahagyva a barátait a lézengőben. Talán Gábor is épp így van ezzel, hiszen az egyetem alatt, míg egy pár voltak, mindig együtt „bogoztak” az első sorban. Mielőtt a színpad felé fordul Gáborra mosolyog, nem üdvözlésként, inkább búcsúzásképp, reméli, a férfi érti.
A basszusgitáron ijedten pattan el egy húr, a hangfalak is begerjednek, de a dühös sípolásba keveredő dalszöveget azért tovább óbégatja a nép: „Azt mondta, neki még nem volt úgy, mint velem, hogy nem csak szex, hanem hogy é-é-érzelem”.
Bogi számtalanszor vélte látni Gábort a szakítás óta, ott volt a barna borzas üstöke a plázában, a negyvenhetes bakancsa a metrón, a vontatott hanghordozása a strandon.
Számtalan nem Gábor, olyan férfiak, akik nem ijednek meg a megszokástól. Bogi számtalanszor elképzelte, hogy egy valódi találkozáskor, mit mondana a józan csendben, de azt egyszer sem képzelte el, mi mindent nem mondana a részeg zajban.
Gábor nem mozdul, hagyja, hogy a közönség lökdösse dülöngélő táncba. „Amit összekuszálsz nyáron, azt bogozd ki télen.” Ezen gondolkodik, és míg az első refrénnél csak elvétve kéredzkedik be egy-egy csepp eső a poharakba, az utolsónál a felhőszakadás már a szélrózsa minden irányába spricceli szét a tömeget.
Bogi libabőrős karjával védi a szemét, körbefordul, a barátait keresi, vagy talán menedéket, míg hirtelen egy orráig érő kapucni állja útját az esőnek, Gábor segít a lánynak a kabátujjakba is belebújni. Bogi trikója helyett már a futva távolodó Gábor pólóját áztatja a kora nyári, hűvös eső.
A gitárok és a mikrofon találtak száraz helyet, de a dobnak csak egy ponyva jut, a vaksi lábcin sértődötten berezeg néhány erősebb esőcsepp alatt. Színpadfények pásztázzák a teret, és egy fehér fényű reflektor a hamburgeres bódé ereszének védelmébe kíséri Bogit.
Hamar elvonul a zápor, a 30Y hangszerei ismét beveszik a színpadot, és mire a dob is leveti a takarást, vizes és esőkabátos fesztiválózók dagonyáznak tovább a tömött első sorokban.
kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
