A Skoda. Először Favorittal jártunk – ugyanebből a családból – nászajándékba kaptuk (még az esküvő előtt), három éves volt és – ha már a név kötelez – igazi favorit volt, mert mint első autó, vele robogtam az esküvői frizuráért a fodrászhoz, vele mentünk nászútra, majd benne utaztunk az első gyerekkel mindenhová.
Mikor idősebb lett, egy kedves kollégám vette meg az álom munkahelyemen – így könnyebb volt az elválás.
Utána érkezett a Felícia, ami (aki) után vágyakozva néztem korábban, mert nagyon tetszett, különösen a hűtőrácsa, ami számomra komoly, tekintélyt parancsoló volt, azzal együtt sportos és vagány.
- őszén, fél évesen lett a miénk.
Megtaláltam a hirdetést, a munkából azonnal odamentünk a kollégámmal, megnéztük, kipróbáltuk, rendben volt. Másnap a férjemmel megvettük.
Büszke voltam, hogy csak sikerült, itt ez a hófehér szépség, pont ilyet szerettem volna.
Sportos és vagány volt, a legjobban vezethető kocsi, amiben ültem.
Teltek az évek, a Felícia jött velünk, költöztünk, utaztunk, vele mentünk haza a kórházból a második gyerekkel. Hallott sírni, veszekedni, hallgattam én, ahogy duruzsolt a motor, kifejezetten szerettem, amikor kicsit kilyukadt a kipufogó és már a hangja is sportautós lett.
Vele utaztunk első kutyánkért, a bullmasztiffért, vele hoztam el az én első kutyámat, a röfögős francia bulldogot. Voltunk együtt nyaralni, síelni, látta a teljes napfogyatkozást – és látta, hogy hogyan fogy el egy időre itthon a szeretet.
Hallotta, nagy hangerőn, a kedvenc dalaimat – különösen, amikor szemvizsgálatról jöttem el és minden rendben volt – akkor a jó zene volt a jutalom hazafelé; járt velem a városba, amikor elköltöztem otthonról, várt rám a hegyen a parkolóban hétközben – mert az albérlet környékén csak a bejelentett lakók parkolhattak.
Mentünk együtt munkába, amikor a Pilis térségébe jártam sokat – ekkor jöttem rá, hogy szeretek vezetni, hogy a messzi helyekre is el tudok, merek menni, persze, nem egyedül, hanem vele, a Felíciával.
Soha nem hagyott ott, mindenhol elment, ha nem indult bármi miatt, akkor a ház előtt nem indult be, vagy a szerelőnél mondták, jó, hogy most jöttünk, mert most még simán javítható, ami később nem lett volna.
Vele költöztem vissza, vele kezdtem új életet – ott, ahol már újra jó volt, ahol újra lett szeretet.
Teltek az évek, kicsit ő is megöregedett – de ugyanolyan sportos és vagány maradt.
A covid időszak alatt sokat állt, mert mindenki itthonról dolgozott.
Ezért gondoltuk, addig megcsináltatjuk az elektromos ablakokat, mert nagyon recsegnek már és nem mertük lehúzni őket elöl, meg átnézi a szerelő, megcsináltatjuk, amit mond, mert vizsgáznia kell.
Az ablakok maradtak, ahogy voltak, Felícia hazajött – szerviz nélkül. Öreg a kasztni, vannak hibák, rengeteget kellene költeni rá – jött a válasz.
Valami csodára vártam.
Két Skoda-rajongó autószerelő azt mondta, megveszik, felújítják. Örültem, mert a bontó gondolata elborzasztott.
Aznap reggel elköszöntem tőle, bemeséltem magamnak, hogy jó lesz neki másoknál. Az autó nem akart beindulni, pedig előtte gond nélkül ment – de a vevők jönnek!
Nem jöttek. Másnap sem. Utána sem. Nem is jelentkeztek többet.
Karácsonykor itt volt. Az újévet is a kertben töltötte.
Velünk, ahova jött – és ahonnan most az utolsó gyorsulásra ment.
Tegnap, a telep előtt elköszöntem – tudom, ez már igazi volt.
Csak egy autó, mondhatja bárki.
Nekem az életem része, a barátom, a sportos vagány volt.
A Felícia.
kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
