I.
Julcsa nagy csoportosulásra lett figyelmes a folyóson, amint kilépett a liftből. Az irodákból kisereglett munkatársak Bálint, az újdonsült apuka köré gyűltek. Rékának és neki nemrég született meg az első gyermeke. Rékát is ismerték, a HR-en dolgozott a szülés előtt. Megnyerő, szép lány volt, szinte bosszantóan tökéletes párt alkottak.
Az osztályon elalélva hallgatták Bálint beszámolóját a szülésről, a puha, púderillatú babáról, fehér bölcsőről, szoptatásról és gátmetszésről, s valamennyien együtt örültek vele, hogy bővült a család egy kislánnyal. Bálintot mindenki szerette. Kedves volt, empatikus, a munkában is lehetett rá számítani, ebédszünetben szívesen fogadták a társaságát. Bálint képeket vett elő, ahol Szofika habos-babos takaróba bugyolálva lesett a világra.
– És Rékának nagyon jót tett az anyaság, sokkal nőiesebb, mint korábban. Egészen kiteljesedett ebben.
Julcsa ezt hallva sűrűbben pislogott. Réka korábban is nőies volt, de inkább nem mondott semmit. Bálint lelkesen folytatta, s a többiek elfogódottan csüggtek a szavain.
– Olyan jó látni, hogy felerősödtek benne a női energiák. Most már szereti a házimunkát, meg úgy az otthoni dolgokat, többet is takarít, mint korábban.
Julcsának felszaladt a szemöldöke. Ismerte Rékát jól. Kifejezetten agilis, intelligens, határozott nő.
– Öööö… Bálint, izé… szóval nem szeretnék beleszólni, meg elkeseríteni sem, de
úgy igazán senki nem szereti százszor felmosni ugyanazt a konyhát, meg vécét pucolni, és pláne nem lesz nőiesebb tőle. Csak megcsináljuk, mert nem akarunk dzsuvában élni, de azért vannak ennél sokkal jobb dolgok, amikkel el tudnánk foglalni magunkat….
A jelenlévők értetlen tekintettel meredtek rá, majd visszafordultak Bálint felé, és ügyet se vetettek többet Julcsára. Az osztályvezető mosolyogva visszaadta a kedves képeket Bálintnak, szívélyesen gratulált neki, megveregette a vállát, és bement az irodába. Klára ezt látva elszánta magát, és nyakát behúzva bekopogott hozzá.
– Tessék!
– Szia! Csak én vagyok.
Az osztályvezető unottan nézett rá.
– Igen? – indokolatlanul hosszan kanyarította felfelé a második szótagot.
– Tudod, mondtam, hogy lesz az a műtét, és már megvan az időpont…
– Szabadnap kellene megint???
Klára idegesen nyelt egyet.
– Khm, sajnos muszáj, a szülés óta nem vagyok ott rendben, hát… érted…, és ha tovább halasztjuk…
– A múlt hónapban is hiányoztál, amikor a gyerekeid betegek voltak – vonta össze a szemöldökét.
– Tudom, elnézést, nem direkt, csak hát…
– Jó, persze, elmehetsz, de nem szeretjük mi ezt a sok elmászkálást, ugye tudod?
Klára megköszönte, és gyorsan kisurrant az ajtón. Kint még mindig kedélyesen beszélgettek a babáról, lehajtott fejjel oldalgott el mellettük.
II.
Vera is megkapta tegnap az e-mailt:
Tisztelt Kollégák!
Holnap 14 órakor balesetvédelmi és tűzvédelmi oktatás lesz a 3. emeleti tárgyalóban. Megjelenés kötelező.
Tisztelettel:
A főni (név)
A kitűzött időpont előtt Vera elindult a kijelölt helyre. Amikor belépett, a többiek már zömében ott voltak. Csupa férfi. Különösebben fel sem tűnt neki. Megszokta már, ez egy férfias szakma. Amíg szemével üres helyet keresett, Lajos integetve elindult felé.
– De jó, hogy jön, Verocska drága, legalább lesz valaki, aki kávét főz nekünk.
Öblös röhögcsélés morajlott végig a termen, önelégült testek terpeszkedtek a székeken. Vera nem nevetett. Észrevett egy üres helyet, ránézett Lajosra, és szofisztikáltan csak ennyit mondott a kedves invitálásra:
– Lófaszt.
És leült.
III.
Már pár napja leveleztek a társkeresőn Ádámmal. Kriszta nem szerette sokáig húzni, egy idegennek úgysem fog túl sok mindent elmondani magáról. Így örült, amikor Ádám megkérdezte, van-e kedve találkozni. Találtak is egy napot, ami mindkettőjüknek jó volt.
Ádám: Akkor este, olyan 7 óra?
Kriszta: Mindjárt megnézem, hogy van buszom szombaton.
Ádám: Visszafelé ne is nézd, majd hazaviszlek.
Kriszta keze megállt a billentyűk fölött, és zavartan megvakarta a fejét.
Öhm, és ha én nem akarom? Vagy nem lesz szimpi? Most mi van? De hát végül is kedves, hogy haza akar hozni… Azt hiszem… Vagy nem? De nem is ismer!
És mondjuk, kérdés formájában jobban hangzott volna. Max a randi végén… Lehet, nincs is mögötte hátsó szándék. Nem tetszett ez akkor sem. Túl szigorú vagy, túl szigorú vagy! De nem tudta elnyomni a kényelmetlen érzést. Próbált barátságosan válaszolni.
Kriszta: Kedves vagy, de van busz később is (mosolygós fej)
Ádám: Jó, akkor majd vacsorázzunk együtt, ne egyél este.
Kriszta önkéntelenül felszisszent. Pfff. A nyugtalanság végül léket vert a gyomrában. Hát… szeretem, ha előírják, mit csináljak. Belül már villogott a piros lámpa. Erőszakos. Lehet, csak tényleg jófej akart lenni… Ilyen bénán… Kriszta igazából nem akart egyből vacsorázni.
Mi van, ha nem fog tetszeni, vagy ő Ádámnak? Akkor minek kínlódjanak végig egy egész vacsorát? Meg neki most kicsit sok kiadás lenne az étterem, és nem akarta, hogy Ádám meghívja így ismeretlenül. Mondjuk ilyen részletek ki sem derültek…
Kriszta csak kávéra gondolt vagy egy sétára. Egy óra bőven elég, aztán majd meglátják, van-e kedvük több időt együtt tölteni. Már óvatos volt. Félve nyomta le a betűket.
Kriszta: Hát szerintem egy kávé is elég lenne vagy süti, ilyesmi, valami egyszerűbb dolog, amihez neked is kedved van így elsőre…
Ádám: Jó, én csak kedves akartam lenni, hogy meghívlak vacsorázni, de ha nem, hát nem. Nekem mindegy. Akkor majd kitalálunk valamit.
Másnap Ádám lemondta az időpontot nyilvánvalóan kamu kifogással. Többet nem írt. Kriszta nem bánta.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
