Reggeli menet. Nem megy valami jól ez az oviba beszokás. Mintha három hónapja, hasztalan akarnék betörni egy vadlovat. Folyton ledob a hátáról. Pedig igyekszem. Pedig én jó anya voltam. Pedig rákészültünk.
Tóth-Haraszti Ágnes írása.
Pedig mentünk vagy ezer kört már az épület előtt a nyáron is, mielőtt eljött az ősz. Ráraboltunk a felszabadult napocska jelre is. Örültem, mint majom a farkának, hogy ez is meglett. Úgy akartad. Aztán szeptember elején elindultunk.
Kezdtük az ismerkedést, na, meg a fokozatos leválást. Ma már ott alszol délután is, de uzsonna után árgus szemekkel lesed az ajtót, hogy jönnek-e már érted. De legalább nem lesz gond az óra tanulással.
Néhány hónap és szerintem te leszel az első három és fél évesen, akinek lesz fogalma arról, hogy mikor van dél, meg három óra és hogy hogyan is áll a két mutató, amikor fél négy van. A Mikulásnak szánt leveledben is lerajzoltad, hogy karórát kérsz. Vajon miért?
Húzod az időt.
Reggel, amikor indulni kéne, még a harmadik meséért is megfűzöd apát, mikor ő már kettőt elolvasott. De jó, legyen, csak ne sírj! Persze, hogy utána sírsz. Felöltözöl. Öltöznél. Mert most meg az új téli kabát nem tetszik. Túl nagy és susogós. Hát istenem, ilyet gyártottak. Bezzeg, ha esik az eső, jó, hogy nem ázik be.
Indulnánk, de eszedbe jut a kis plüssdínód. Nélküle egy tapodtat se! Mindössze egyszer történt ez másként, na természetesen nem velem, hanem apáddal fordult elő, hogy ott felejtettétek valahol a zöld őslényt. Bent aludt egy teljes éjszakát az oviban. Apával, szájleolvasással kommunikálva konstatáltuk lefekvés előtt a szörnyű tényt, hogy dínó bizony nem jött haza veled és imádkoztunk, hogy te ezt majd csak a reggelinél vedd észre.
Na, nem mintha, nekünk kéne tőled rettegnünk, de azért számunkra is jobb a békesség.
Nem baj, ha a hiszti csak másnaponta tör ki értelmetlen okokból kifolyólag. Mondjuk, a legjobb az lenne, ha tényleg csak húsvét másnapján, meg karácsony másnapján fordulna ez elő, de ki kerget hiú ábrándokat, mikor gyereket nevel? Elveink nekünk is voltak, de aztán némileg megreformáltad azt a saját elképzelésed szerint. Most meg azon dolgozunk, hogy a reformokat reformáljuk élhetővé.
A nagyfiúk már öt ujjas kesztyűt viselnek. Megmutatod, hogy kell felvenni és jól egymásba illeszted az ujjakat, mintha imádkoznál. Letérdelek én is, csak menjünk már! Végre kilépünk az ajtón. Döcögünk le a lépcsőn, közben folyamatosan magyarázol. Szófosásod van. Ilyenkor mindig. Pont, mint lefekvésnél.
Előbb a házunkról kérdezel, hogy milyen régi és meséled, hogy a harmadik emeletet a háborúban lebombázták. Tudod, mert apa mesélt róla.
Erős váltással jön egy keresztkérdés. Hát nem tudom milyen gyors egy John Deere, a traktornál biztos gyorsabb, de nem annyira, mint egy Porsche. Nem, ezeket nem lehet összehasonlítani, az egyik mezőgazdasági jármű, a másik sportkocsi. Az almát sem hasonlítod össze a körtével. Hát lehetne, persze, de nagyon más a kettő.
Végre az utcán vagyunk. Még szerencse, hogy csak ötven méterre van az ovi, így mindjárt beérünk.
Beérnénk, de pont most jön az egyik kedvenced: „Kukásautóóóó!” Megállunk. Megnézzük, ahogy elviszik a szemetünket.
Aztán a rövid úton még megbeszéljük, hogy a tömegvonzás miatt tudunk a földön maradni akkor is, ha ugrunk egyet, és hogy a csillagok most is az égen vannak, csak olyan erősen süt a Nap, hogy ezért nem látjuk őket.
Én is szeretlek kicsikém. Hát persze, ma apa jön érted. – keddenként pszichológushoz járok: miattad. Utóbbit persze nem mondom ki hangosan, hanem csak egy gyors ölelés. Aztán még egy és még egy utolsó utáni utolsó is. Puszi is.
Már rég kicsordul a szeretettank, úgy feltöltődtünk. Megígérted, hogy nem sírsz! Fél négyre. Igen, itt lesz apa. Uzsi után. Persze, hogy sírsz. Pá-pá! Legyen szép napod!
Te még ki akarsz törni, én azonban behúzom az ajtót. A lépcsőn lefelé is hallom a zokogásodat. Szorul a szívem, de mennem kell. Rohanok a villamoshoz.
Esti menet. Most ott ülsz, ahova a királyok is gyalog járnak. Lábad a fellépőn, ülésed a szűkítő. Éppen énekelsz: „– Kis, karácsony, nagy karácsony. Kisült-e már a kalácsom? Anyaaaaaa, van kalács?”
Lever a víz, hát persze, hogy nincs. Elfogyott. Majd veszünk holnap.
Nem, már zárva van minden bolt. A pékség is. Holnap süt a néni, most már ő is otthon van. Persze, hogy neki is van otthona. Családja is. Mindenkinek van. Na, menjünk vacsorázni. Kenyér van, meg kifli. Meg tönkölykocka. Érdekes, tegnap még szeretetted. Palacsinta? Elfogyott. Hát, mert papa is evett, apa is, te is meg én is. Nem köpöm vissza! Már rég megettem. Ne hisztizz, egyél szépen, különben nincs dia. (Érzelmi zsarolás pipa, logika pipa, bűntudat pipa.)
Ma már eleget játszottál, vacsi után fogmosás, fürdés és alvás. Végre egyszer időben lefeküdhetnénk. Lesz dia. Apa mondja, igen. Kicsi bábozás is belefér, ha gyorsan fürdünk. Az új szappannal, igen. Azzal a jó illatúval, amit szeretsz. Most pisilj még, ne a kádba!
Én is nagyon szeretlek.
A Terézanyu pályázat 2010 óta díjazza a nőket, akik megírják életü/n/k legfontosabb történeteit.
nyitókép: Adobe stock
Tarts velünk a Bridge Budapest Womenpower Üzleti Közösség díjas Női Váltó Vállalkozói Klubban, ahol a főszerep az AI megoldásoké lesz 2025. október 15-én! Részletek, program és jegyek itt.
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
