Janka bezárta maga mögött az ajtót, és kifújta a levegőt. Kettőt fordított a kulcson. Aztán a retesz is jobbra. Talán nem kellene ennyire bezárkózni.
Ledobta a hátizsákot az előszobában, mellé rúgta a tornacipőt is. Nézte, ahogy a fűző össze-vissza kanyarodik a kék vászon körül. Igen, elég kacifántos az egész. Legalább csomó nincs rajta, de azért bonyolult mégis. Nem vagyok valami jó ebben. Kifejezéstelenül nézett az üres lakásba az előszobából. Az egyetlen, árva fikusz már kókadozott, reménykedve figyelte gazdáját, hogy eszébe jut-e.
Most mi legyen? Ez se jött össze. Mondjuk, nem csoda. Vizet töltött a csapból a piros színű, fehérpöttyös, zománcozott kannába, és feltette a gázra. Ajj, már csak kamillatea van. Mindegy, majd holnap veszek valamit. Szép lassan elkezdett gyöngyözni a víz.
Egyre nagyobb buborékok jöttek fel a mélyből.
Robi, aki hűtlen volt. Aztán Dávid, aki erőszakos. Aztán Gergő, aki erőszakos és hűtlen. És még csak 27 vagyok.
Leforrázta a filtert. A gőz felcsapott az arcáig. Ez a családi örökség. Nem sok.
Nagyapám csalfa volt. Apám erőszakos. Talán hűtlen is. Ki tudja, már nem számít igazából. Legalább megpróbáltam, az is valami, elmentem a randira. Ebben megnyugodott. Egyedül feküdt le az ágyba.
„Minden nap egy új kezdet, új életed első napja.” Janka inkább lekapcsolta a rádiót, elég zajt szolgáltatott a kávéfőző reggeli művelete. A fürdőszobában utolsókat lehelte a fogkrémes tubus. Vásárolnom kell. – mondta ki hangosan.
Céltalanul lődörgött a plázában egy ideig, majd megállt a cipőbolt előtt. Egy vörös magassarkút bámult. Á, hülyén nézne ki rajtam. Helyzetidegen. Nem is tudok benne menni. Meg minek? A tulipánért? Attól még bántanának és megcsalnának.
A tegnapi barnaszeműre gondolt. Valami Péter. Nem tudtak nagyon beszélni. Szokásos kérdések. Mióta vagy egyedül, mivel foglalkozol, akarsz-e gyereket. ??? Persze jogos, már abban a korban vagyok. Mittomén.
Nem volt kedve válaszolgatni, megint, sokadjára, kitenni a lelkét. Pedig kedvesnek látszott. Szépen nézett a szemeivel. Az fontos. Legyen kedves. Már tudja.
Vajon észrevenné időben, hogy erőszakos? Vagy csalfa? Vagy mindkettő? Honnan lehet tudni? Tegnap is túlságosan kutatón nézte a randin a szépszeműt, a srác zavarba is jött. 25 éves. Utána már csak a bögrére meredt inkább. A kávé után elköszöntek. Külön fizettek. Azt mondta, majd felhívja. Tudom, mit jelent, sosem fog felhívni. Én se hívnám fel magam.
Sosem kapott virágot. Egyiktől sem. Pedig mindig elmondta a szerelmeinek, hogy a tulipán a kedvenc virága. Hátha értik. Értették. De ők nem olyanok. Te sem vagy olyan romantikus, tök fiús vagy, sosem veszel fel tűsarkút. Ja, akkor nem jár a virág? Nem tudtam…
Van is egy tulipános festmény a szobában a kanapé fölött. Jó, kicsit giccses, de azért szép. A Kikában vette még régen. Ha már mástól nem… akkor legalább így.
A drogériában megnézte a rúzsokat. Fáradt mályva, Burgundi, Fukszia… Fogalmam sincs, mit jelent ez. Körbenézett, és az egyikkel egy csíkot húzott a kezére. Rikító. Grimasz.
– Nem is tudtam, hogy szoktál rúzst használni.
Hirtelen megfordult a hangra: Tegnapi Péter…
– Ööö, szia! Nem, csak megnéztem, hogy… Hogy kerülsz ide?
– Vásárolok? – vigyorgott.
– Nem mondod…- Janka elhúzta a száját. Péter már nem vigyorgott.
– Közel lakom, mondtam neked tegnap.
– Hol is? Nem emlékszem, ne haragudj.
– Mohán, itt van Fehérvár mellett, az a kis falu.
– Tudom, hol van Moha, de nem jártam még ott.
– Megmutatom, ha akarod, bár nincs sok látnivaló.
– Miért mutatnád meg?
– Nemtom, csak úgy mondtam. – zavartan zsebre tette a kezét.
Janka visszafordult a rúzsokhoz.
– Na, melyiket veszed meg?
– Nem veszek, csak megnéztem. Igazából fogkrém kellene.
– Nekem is. Gondoltam, hogy nem szoktál rúzsozni.
– Honnan? Milyenek a rúzsos lányok?
– Hát…igazából nem tudom én se, de neked amúgy sem hiányzik semmi az arcodról.
Janka összehúzta a szemét.
– Tegnap is így néztél…
– Igen? Bocs.
– Nem bízol senkiben, igaz?
Nem válaszolt. Ránézett Tegnapi Péterre, aztán a másik polc felé fordult.
– Milyen fogkrémet használsz? Itt vannak.
Fizettek. Külön.
– Hát akkor…
– Nem vagy éhes? Ehetnénk együtt, ha nem sietsz… Megint úgy nézel. Csak eszünk. Jó?
Janka lassan bólintott. Csendben mentek egymás mellett a gyorséttermek felé. A virágos előtt sárga és rózsaszín tulipánok támogatták egymást gyengéd fejükkel színes csuprokban a húsvéti kirakatban. Janka önkéntelenül is elmosolyodott, ahogy rájuk nézett. Olyan törékenyek. Péter észrevette.
– Szereted a tulipánt?
– Igen.
– Megjegyzem.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
