A napi tíz órányi görnyedést és a számítógépet sarokcsiszolóra és körfűrészre cserélte Zsély Csilla, aki filmes vágóból asztalossá képezte át magát. Minden bútorának nevet ad, s nem titkolja, mindegyiktől nehezen válik meg.
Maga is meglepődött, amikor belépett az OKJ-s asztalosképzés első órájára, hogy nem egyetlen nőként koptatja majd a (satu)padot: hárman is voltak a csoportban. Igaz, ő volt az egyetlen köztük, aki meredek pályamódosításra adta a fejét. Az odáig vezető út a kiégés tüneteivel volt kikövezve: hiába imádta Csilla a munkáját – videoklipeket, reklámokat, kisfilmeket vágott -, elvesztette a motivációját,
és amikor már hétvégénként, sőt, karácsonykor is dolgozott, érezte, hogy először egy hosszabb szabadságra, majd valami nagy változásra van szüksége.
A váltásra Csilla tudatosan készült: kiszámolta, hogy nagyjából másfél évre való megtakarítása van az álmai megvalósítására, 2020 januárjában megmondta hát a kollégáknak, hogy egy évig ne keressék újabb munkákkal. Hogy merre induljon, meghatározta, hogy már korábban megcsapta az asztalosműhely illata.
– A férjem is szeret barkácsolni, gyakran beálltam mellé, amikor például bútorokat készített. Éppen akkor költöztünk új házba, és a bútoraink nagy részét magunk készítettük, szóval tudtam, miről szól a dolog! Aztán azon kaptam magam, hogy már magam is tervezek, fúrok-faragok, úgyhogy amikor el kellett döntenem, visszamegyek-e dolgozni, inkább egy asztalosképzés felé vettem az irányt.
Bekopogott a mesterhez
Szerencséje volt, az éppen megszűnő OKJ-s képzések egyik utolsó helyét sikerült megcsípnie. A tanulást nem bízta a véletlenre, de még csak a féléves tanfolyamra sem. – YouTube-videókat néztem, hogy minél többet tanuljak, és bekopogtattam egy közeli, fiatal asztalosmesterhez is, hogy tanítson. Én lepődtem meg a legjobban azon, hogy lelkes és nyitott volt, pedig úgy tudtam, kifejezetten nehéz gyakorlati helyet szerezni. Azóta már több közös projektünk is volt, szóval szerencsés találkozás volt! – mondja Csilla. Kellett is a „magánakció”, mert a képzés során kevesellte a gyakorlati órát, a 10-15 nap éppen csak arra volt elég, hogy megismerkedjen minden géppel és berendezéssel.
–A szüleim először meg is ijedtek, biztosak voltak benne, hogy levágom valamimet véletlenül.
Bár sokaknak a megdöbbenés az első reakciója, amikor megtudják, hogy Csilla törékeny nőként magabiztosan kezeli a gyalut és a dekopírfűrészt, ő egy percig sem bizonytalanodott el ezen az úton. – Biztos vagyok benne, hogy asztalosra mindig szükség lesz! Szeretem az eredeti szakmámat, de látom, hogy jön egy újabb generáció, amelyik már a fejlett technológiában, a legmodernebb programok között nő fel, egyszóval az új szakmámat időtállóbbnak látom.
Számomra már sokkal természetesebb a pályamódosítás, mint a szüleim generációjának, sok korombeli ismerősöm 3-4 évente munkahelyet, gyakran szakmát is vált, s most én is érzem, hogy időnként szükség is van erre.
A saját magának szabott próbaidőszak lejárt, az idei év lesz a vízválasztó, amely megmutatja, anyagilag is volt-e létjogosultsága a váltásnak.
A két Lottitól Ótvarkáig
A közösségi médiában már az asztalossuli közben sokan követték, izgultak például érte, amikor a vizsgamunkáját, egy cseresznyefa dohányzóasztalt készítette. A minden irányból más arcát mutató, retró vonalvezetésű kisbútorral a vizsgabiztos elismerését is kivívta. „Kisasszony, magának érdemes ezzel a szakmával foglalkoznia”, mondta az idős szaki, nem csoda, hogy azóta sem volt szíve megválni az asztalkától.
– Ez egyébként is kényes pontom: minden, amin huzamosabb ideig dolgozom, annyira a szívemhez nő, hogy alig tudom elengedni. Mondjuk ezen az sem segít, hogy minden bútoromnak nevet adok – nevet.
Charlie, a vagány íróasztal, a két Lotti, azaz a két csodaszép fehér éjjeliszekrény, Néni, az újjávarázsolt, százéves asztalka, Santana, a rusztikus hokedli, Ótvarka, a leharcolt szekrénykéből lett vagány kisbútor – csupa egyedi, felújított bútordarab, amelyeknek Csilla megtalálta a tökéletes új külsőt.
De nemcsak a bútoraira büszke: geometrikus sakk-készlete például, amely lefektetve játék, felakasztva falidísz, amellett, hogy teljesen saját tervezés, igazi zero waste-projekt is, hiszen dirib-darab hulladékfákból készült.
„Szeretnék én is inspirálni másokat”
Talán furcsán hangzik, de Csilla a volt és a jelenlegi munkája között is talál párhuzamot. – Ahogy a vágásban élveztem, hogy különálló snittekből rakok össze egy értelmes produktumot, úgy az asztalosmunkában is szeretem látni, ahogy a sok-sok kisebb-nagyobb fadarabból összeáll egy bútor – magyarázza. Sőt, a gyakorlatban is ötvözi a két szakmát: videókat készít az egyes munkafolyamatokról, a cél pedig, hogy DIY videókkal inspiráljon, tanítson másokat, ahogy ő is sokat tanult mások munkáiból és tapasztalataiból. És persze ott vannak a közös projektek a férjével, akivel mindig dolgoznak valamin – igaz, kicsit megfordult a felállás.
– Korábban mindig ő mondta, mit és hogyan csináljak, most fordult a kocka. De ebből nincs feszültség köztünk, abban már inkább, hogy míg ő sokkal bátrabban kezeli a gépeket, én jobban odafigyelek a munkavédelemre, a biztonságra.
Erre szükség is van, hiszen Csilla időközben egy kis műhelyt is berendezett otthon, ahol a kéziszerszámok mellett már egy gyalu, asztali körfűrész és szalagfűrész is helyet kapott – ez lett új vállalkozása, a Fatipli Műhely új otthona.
Csillának hosszú listája van tele ötletekkel, de ma már tudatosan figyel arra, nehogy megint elkapja a gépszíj, és túldolgozza magát. – Szigorúan leszabályoztam magam, öt óra után már nem dolgozom, vasárnap pedig a közelébe sem megyek a műhelynek. Nem mondom, hogy ezt könnyű megvalósítani, néha úgy kell visszafognom magam, de nem szeretném, hogy ebben is elfáradjak, megunjam, vagy elveszítsem a motivációmat.
Fotó: Fatipli Műhely/Zsély Csilla
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
