Ha valakiről azt mondják: na, ő aztán volt már fent és lent, rálegyintünk: ugyan ki nem? Dorottya azonban olyan amplitúdóval járta az útját, ami még a gyakorlott sorsmászókat is meglepné. Volt súlyos beteg, volt top manager, volt konyhapénzért aggódó anya, és volt anyagi világtól elszakadt idealista is. Számtalanszor váltott, mire a helyére került: ma kétgyerekes, sikeres vállalkozó.
Tíz évet töltött el egy multicégnél, közel ezer VIP kliens tartozott az ügyfélkörébe. Számára nem létezett lehetetlen, ha azonnal meg kellett oldania valamit, meg is oldotta. Szívvel-lélekkel hajtott, 2002-ben a munkahelyén az Év Emberévé választották. Aztán egy ünnepi ebéd közben ajánlott levelet hozott a postás, amelyben a cég felmondta a munkaviszonyát.
Mert csak egyszer hibázott: amikor anya lett.
Podpácz Dorottya ma a Csillaghegyi Megálló egyik tulajdonosa.
A népszerű kávézó-reggeliző már többször is bekerült a Magyar Konyha Gasztrokalauz válogatásába, a “A Top 10 Reggelizőhely” közé. Ez a szakmai elismerés azért is érintette mélyen Dórit, mert azelőtt soha életében nem foglalkozott vendéglátással, a kávézó nyitásáig kávét is csak a boltban látott.
Dóri saját vállalkozása néhány éve indult, addig viszont karrierje jó néhányszor felülette a hullámvasútra. Eleinte úgy tűnt, minden a helyén van: az egyik telekommunikációs gigavállalatnál kapott vezető pozíciót, népszerű volt és jól keresett. Még arra is volt ereje, hogy megszerezze a második diplomáját: a Közgazdasági Egyetem posztgraduális képzésén, Európa szakértőként végzett.
Szóval alig harminc évesen már a csúcson volt. Persze gondolhatnánk, hogy így könnyű: fiatal, csinos, kétdiplomás csaj, gyerek nélkül, más dolga sincs, mint, hogy a karrierjét csiszolgassa.
Csakhogy Dóri előmenetele nem indult átlagosan. Néhány hónapja dolgozott csupán a cégnél, amikor kezdődő májrákot diagnosztizáltak nála. Éppen 25 éves volt és friss házas, amikor az orvosok közölték vele: a betegség miatt valószínűleg soha nem lehet gyereke.
Ez az eset a mai napig meghatározó élmény számára, és amikor saját vállalkozása kapcsán hasonlóval találkozott, nem volt kérdés számára, hogy mi a dolga.
Dóri a mai napig úgy érzi, segítenie kell azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Jól emlékszik arra, amikor a betegség mélypontján úgy döntött: nem adja fel, jár neki még egy esély. Évekig járt kezelésről-kezelésre, küzdött a főnökével, hogy betegen is bizonyíthasson, és öt év múlva fent állt a színpadon kezében az Év Embere díjjal.
Két év múlva megszületett első gyermeke Panni, és ez a csoda aztán felülírt mindent. Meggyógyult, anya lett. Akkor Dói úgy érezte, jár nekik a három év. És itt el is bukta a karrierjét. Pedig biztos volt abban, ha letelik az idő, visszatér majd, és hűségesen tovább szolgálja a VIP részleget.
Panni már óvodába készült, de Dóri kiskosztümje még mindig érintetlenül lógott a szekrényben.
A cégnél ugyanis leépítések kezdődtek, és a kisgyerekes anyuka már nem volt benne a csapatban.
A felmondólevél Panni születésnapi ebédjének kellős közepén érkezett. Dóri összeomlott.
Azért mert anya, ő már nem hasznos? Két diplomával a kezében egyszerűen kirakják? Hiszen aki anyuka, az a legjobb logisztikai szakember, time-manager, mindent megoldó vezető! Több karja van, mint Sivának! Jobban terhelhető, mint egy elefánt! Dórinak az igazságtalanság fájt a legjobban.
Évekig nyalogatta a lelki sebeit, aztán elege lett. Felállt ő már mélyebbről is. A fájdalom erőt adott és mozgatórugója lett annak a segítő törekvésnek, ami az elkövetkezendő éveket meghatározta számára. Miután megszületett a kisfia, Teodor, Dóri önkéntes munkát vállalt, és
aktív tagja lett egy Waldorf óvodát alapító csapatnak.
Rengeteget dolgozott, és bár fizetést nem kapott érte, mégis úgy emlékszik vissza: ez volt élete talán leghatékonyabb és legboldogabb időszaka. A háttérben a férje támogatta abban, hogy főállású anya és óvodalapító aktivista lehessen.
A mélypont 2015-ben jött el. Dóri férjének egyszer csak megszűnt az állása, nem volt többé anyagi biztonságot jelentő bevétel. Volt viszont lakáshitel, közelgő karácsony, kinőtt cipő. Mindent pénzzé tettek, ami mozdítható volt: kocsit, értékapírt, életbiztosítást, és próbáltak talpon maradni. Dóri megint a padlón találta magát.
Egy téli napon betévedt egy üzletbe. Leárazott cuccokat árultak egy ideiglenes boltban a csillaghegyi hév megállójában. Amikor Dóri belépett, egyáltalán nem látta a ruhákat, az olcsó árak sem érdekelték, csak abban volt biztos, hogy itt dolga van. Biztosan tudta, hogy ebből az üzletből kávézót kell csinálni.
Természetesen mindenki lebeszélte, se pénze, se tapasztalata, mi jut eszébe? De Dórit nem abból a fából faragták, hogy csak úgy feladja. A kitartásával meggyőzte a családját és a barátnőjét Czettli Brigit is, akinek volt vendéglátós gyakorlata.
Ők ketten igazi szövetségesekké váltak, és három hónap alatt valóságos tündértanyát varázsoltak az elhanyagolt üzletből.
Először úgy gondolták, egy kis pékséget visznek majd, lesz tej meg kenyér és kész. Aztán másképp alakult, a minőségi kávén, teán kívül ma már rengeteg egészséges étel és ital is van a választékban: helyben készült krémek, paleo sütik, frissen préselt levek, vegán finomságok. Az elismerés pedig nem maradt el: a Csillaghegyi Megállót már kétszer is Magyarország 10 Legjobb Reggelizőhelye közé válogatta a Magyar Konyha Gasztrokalauza.
Ez aztán a boldogság, a hepiend! – gondolhatnánk jogosan. De mindezt végigvinni úgy, hogy két gyerek vár haza nap mint nap, akik nem értik, hogy miért nem vagy ott reggelinél és vacsoránál is csak ritán – valljuk be, nem egy leány- vagyis anyaálom.
Dóri, mielőtt vállalkozó lett, száz százalékos anyukaként funkcionált. Ám ahogy az üzlet beindult, reggelente az otthoni kakaó helyett már a vendégeknek főzte a kávét. Szerette ezeket a reggeleket, de a fejében folyton ott motoszkált a gondolat: mi lesz így, a gyerekei tényleg anya nélkül nőnek fel?
Nappal tizenkét órát dolgozott a pultban, éjszaka pedig a céges adminisztrációt csinálta. Aztán ahogy fejlődött a cég, és végre egy igazán jó csapat állt össze a háttérben, Dóri szépen lassan megtalálta az egyensúlyt. Ráébredt arra, hogy így is rengeteget tud adni Panninak, és Teodornak.
Dóri szerint egy új vállalkozás olyan, mint a gyerekszületés. Eleinte tervezgetős, csodavárós, aztán kín-keserves: sírással, átvirrasztott éjszakákkal jár, de közben rengeteg örömet is hoz.
Az üzlet hamarosan óvodás korú lesz, hároméves. Úgyhogy eljött az ideje a visszajelzéseknek. Dóri számára ma is ezek a visszajelzések adják a legnagyobb örömet: volt, hogy egy vendég éppen a holtponton lendítette át azzal, hogy azt mondta, jobbá tették az életét.
Szóval akkor most már tényleg jöjjön a hepiend. Mert mi másról is szólna ez a történet, mint arról, hogy volt egyszer egy nő, aki soha nem adta fel, aki ki mert állni magáért és az álmaiért. Fogott padlót, de simogatta a felhőket is. És mindig volt ereje váltani. Ehhez pedig nem kellett más, mint az, hogy merjen álmodni. A jutalom pedig, amikor a gyerekei azt mondták: Mami, olyan büszkék vagyuk rád!
(Kiemelt kép fotó: Bulla Bea)
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
