A fodrászomnál ültem. Miközben a hajamat festette, azon gondolkodtam, hogy a tíz év szépségiparban, marketing vezetői pozícióban eltöltött év után jó ötlet lesz-e egy teljesen más, számomra sokkal „szárazabb” területre váltani. Szabó Viktória írása.
Szoftverek. Nem éreztem közel magamhoz a „témát”, de marketingben – a visszajelzések és az eladások alapján – jó voltam. És igazából mindegy, hogy gumiabroncs, gyermekpelenka, műköröm (vagy éppen szoftverek), el tudom adni. Bár úgy érzem, nem ez lesz álmaim munkája.
– De akkor mi? – görgettem üveges tekintettel a Facebook idővonalamat.
És mintha valaki, valahonnan meghallotta volna a kérdésem… (Köszi Zuckerberg!) Egyszer csak szembejött egy kutyaoktató képzés hirdetése.
Ha megtehettem volna, biz’ Isten, felugrok, de mivel nem akartam, hogy fodrászom a hátamat is összekenje egy kis hajfestékkel, ezért volt annyi lélekjelenlétem, hogy csak felsikoltottam.
– Ez az! Megvan!
Mondjuk ez is épp elég volt neki, hogy eldobja az ecsetet.
Sűrű elnézések közepette segítettem feltakarítani a padlóra fröccsenő hajfesték pöttyöket. Közben elsírtam magam.
Felszínre tört bennem a tizenegy éve magamban mélyen eltemetett, féltve őrzött kiskutyám emléke, akit akkor 15 évesen, szülői tiltás ellenére vittem haza.
Persze, számíthattak volna erre, miután 9 éves korom óta, minden áldott nap könyörögtem egy kishuskyért, mert egész egyszerűen elvarázsolt az a tengerkék szempár, amit egy kisállatvásárban pillantottam meg.
Kizárólag kutyákat rajzoltam. Huskykat főleg. Kutyás könyveket és magazinokat olvastam minden szabad percemben.
Hat évvel később, egy esős őszi napon távolsági busszal utaztam el egy vidéki városba, ahol már csak egy kölyök maradt, és amelyre pont elég volt a kevéske zsebpénzem.
Jerry hat éves volt, amikor egy véletlen baleset következtében megsérült a gerince és lebénult deréktól lefelé. Hat évig ápoltam. Mellette voltam éjjel-nappal. Leckét kaptam a felelősségvállalásból, a feltétel nélküli szeretetből, a hűségből.
A szívem megszakadt, amikor el kellett engednem. Soha többé nem akartam kutyát. Soha többé! Az ő emléke hasított belém, amikor a kutyaoktató tanfolyamot megpillantottam.
Azonnal tárcsáztam az ott feltüntetett telefonszámot, ugyanis aznap volt a jelentkezési határidő, másnapra írták a tanfolyam kezdését. Szerencsére volt még szabad hely. Azonnal jelentkeztem, utaltam.
Alig vártam, hogy másnap elkezdődjön életem egy teljesen új, izgalmas fejezete.
Orion
Négy éve, az Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítványtól fogadtam örökbe Oriont, a felemás szemű husky fajtajellegű fiatalurat. Akkor úgy 1 éves lehetett. Nem sokáig élvezte az Alapítvány vendégszeretetét, ugyanis az ivartalanítása napján már be is jelentkeztem érte.
Két nappal korábban, törött bal mellső lábbal találták egy traktor alatt, Nógrád megyében. Tele volt élősködőkkel, ki tudja, mikor evett utoljára… csont és bőr volt.
Jó emberek rátaláltak és hívták a fajtamentést, ahol azonnal fogadták. Az örökbefogadási szerződésén még meg sem száradt a tinta, máris hazafelé tartottunk.
Kilenc éve éreztem utoljára azt, amit akkor: „Gazdi vagyok!”
Pityeregve szorítottam magamhoz a fekete-fehér kamaszgyereket, aki azt se tudta, merre van arccal. Traktortól az állatorvosig, a fura szagú műtőből az ismeretlen kennelig, majd egyszer csak egy puha párnáig, ami egy meleg, kellemes kis lakásban várta. És két ismeretlen, aki folyamatosan mellette ül és mosolyog az arcába.
Orionnal elválaszthatatlanok lettünk.
Mindenhová – ahová csak lehetett – együtt mentünk, hosszas felépülése után canicrossozni kezdtünk (kutyásfutás), agility (díjugratáshoz hasonló kutyás sport) tanfolyamra mentünk, Hoopers-ezni (agilityhez hasonló kutyás sport), dog dancing-elni kezdtünk (kutyás táncos koreográfia), és természetesen az alapfokú engedelmes tanfolyamot is kijártuk. Mintakutya lett. Minden tekintetben.
Szorgalmasan tanult és remekelt azokban a sportágakban is, ahol „fehér hollónak” számít a husky.
Tökéletes bizonyítékául annak, hogy a következetes munka és rendszeres gyakorlás minden kutyánál meghozza gyümölcsét. Ha Orion nem lett volna, biztos, hogy nem jut eszembe, hogy feladjam az addigi életem, és a biztos alkalmazotti létből átlépjek a vállalkozók bizonytalan világába.
A képzés
Remegő végtagokkal, egyúttal hatalmas gombóccal a torkomban érkeztem meg másnap az első óra helyszínére, majd csendben helyet foglaltam egy üres széken. Készültem. Laptopot, füzetet, papírt, tollat vittem, gondoltam, már első órán belevetjük magunkat a sűrűjébe. Nem így lett.
Bemutatkozással kezdtünk – mindenkinek el kellett mesélnie, mit vár a tanfolyamtól, miért jött, mihez szeretne kezdeni majd.
Hát, ez könnyű, gondoltam. Beszélni mindig is tudtam, szeretek is. Magamról főleg. Nem kell kétszer mondani. Oriont is – aki a székem alatt feküdt – szintén bemutattam.
Aztán elérkeztem ahhoz a részhez, hogy elmeséljem, mit várok a tanfolyamtól:
– Az elmúlt 10 évben marketing területen, előtte több mint 15 évig a médiában dolgoztam. Nem szeretnék olyan szakmában elhelyezkedni, ahol emberekkel kell kommunikálni. Váltanék. Szeretnék kizárólag kutyákkal foglalkozni.
Nagy nevetés támadt.
Zavartan néztem körbe. Nem értettem ugyanis az okát. A vezető oktató vette át a szót:
– Rossz hírem van. Kutyaoktatóként is emberekkel fogsz foglalkozni. A kutyák csak a ráadás, hiszen alapvetően a gazdikat oktatod.
Hmmm…
Nem akarok sokadik kutyaoktató lenni
Januárban lesz 2 éve, hogy az első kutyaoktató képzést elvégeztem (most februárban abszolváltam az ötödiket; habilitációs kutyakiképző lettem). A vizsga előtti napokban nem aludtam egy percet sem. Nemcsak a vizsga miatt, hanem azért is, mert nem tudtam, mi lesz velem utána.
Az igazat megvallva, inszomniám oka sokkal inkább az volt, hogyan pozícionáljam magam egy új tevékenységi körben, ismeretlen piaci körülmények között.
Abban biztos voltam, hogy nem akarok sokadik kutyaoktató vagy -kiképző lenni.
Ráadásul én egyedileg, a kutyára és a gazdira hangolt módszereimmel oktatok, úgy, hogy figyelembe veszem a páros életének körülményeit, a kutya fajtáját, korát, nemét, előéletét, a gazdi szociális környezetét. Így érjük el, közösen, azt a célt, amit a gazdi kitűzött maguk elé.
Még mindig hallottam a tanárom szavait – „a gazdikat oktatod”. Ekkor jött az ötlet: gazdi coach.
Marketinges múltam szerencsére segített abban, hogyan építsem fel a saját brand-emet, mit tegyek, hogy elérjem a jövőbeli ügyfeleim. Sikerült is.
Egyre több „gazdim” lett.
Rövid időn belül két kutyaiskola is engem választott „engedelmes oktatónak”, így már nemcsak egyéni órákat, hanem csoportosokat is tartottam – most volt két éve, hogy a Pilisi Mancsok Kutyaiskola (Pilisjászfalu) vezető oktatója vagyok.
Időközben bővült a család; Pandorával (szintén mentett, hófehér 2 éves husky lány) kiegészülve rendszeresen járunk általános iskolákba és óvodákba előadásokat tartani a felelős állattartásról.
Felkapott a média is, rendszeresen járunk (természetesen hármasban) a Petőfi Rádióba a Hazai című műsorba, de az elmúlt hónapokban voltak megjelenéseink a Petőfi TV-ben és a Duna TV-n is. Készített velünk interjút a Kisalföld, azaz Győr-Moson-Sopron vármegye napilapja.
Elkezdtem rendezvényeken megjelenni – mint háziasszony és mint előadó –, ingyenes előadásokat tartani, alapítványokkal (Fogd a Mancsom Alapítvány) együttműködni. Tavaly pedig elindítottam a Tudatos Gazdi és a Kapcsolatközpontú kutyaoktató képzéseimet is.
Utóbbival a célom az, hogy országszerte, majd a határon túl is kiépítsem saját gazdi coach központjaimat, amikben a fókusz nem(csak) a kutyán, hanem a gazdi-kutya kapcsolaton van.
(A módszer lényege, hogy a kutyák személyiségének feltérképezésén/megismerésén keresztül, a nekik megfelelő egyénre szabott módszert találjuk meg és ezáltal érjük el a gazdi által kitűzött célokat vagy éppen orvosoljuk a viselkedésproblémákat. A kutya megismerése és megértése a boldog, tökéletes és kiegyensúlyozott kutya-gazdi kapcsolat alapja.)
A Kapcsolatközpontú kutyaoktató képzésem egy speciális metodikára („Állattartó-kutya kapcsolatközpontú kutyaoktatás GAZDI COACH módszerrel”) épül, amelynek megalkotásáért 2023 szeptemberében Érték és Minőség Nagydíjat vettem át az Országházban.
A kutyaoktatás területén, elsőként.
Megérte?
A magam ura vagyok. Én osztom be az időmet; ugyan még többet dolgozom, mint anno alkalmazottként (bár akkor is napi 10-12 órát nyomtam), de nem a saját szekeremet toltam, hanem másét.
Minden délutánom foglalt, egészen estig, és hétvégén sem pihenek: szombat-vasárnap reggeltől estig oktatok, tanfolyamokat vagy online előadásokat tartok. Hétköznap napközben szintén tele vagyok időpontokkal. Hetekkel előre.
A munka mellett a marketingre és saját magamra is alig marad időm, de imádom, amit csinálok. És ez a legfontosabb.
Életem legjobb döntése volt, hogy váltottam.
Ne gondolkodj! A legjobb döntések mindig hirtelen jönnek! Hallgass az intuíciódra! Merj váltani Te is!
Szöveg és fotók: Szabó Viktória
nyitókép fotó: Buzássy Honóra
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
