Először csak néhanapján álmodozott róla. Amúgy elvolt. Azt érezte, boldog és minden pont elég és pont kényelmes. Telt az idő, köré nőttek évek rétegei. Változott ő is, a világ is. Szűkössé vált a tér. Már csak kompromisszumokkal fért el benne. Óvatosan új vágyak ágaskodtak benne.
Olvasónk írása.
Először csendesen, suttogva, később hangoskodni kezdtek, már lehetetlen volt őket nem meghallani. Belesajdult a füle. Később a gyomra és a háta is.
Ismeretlen, nyugtalanító kérdések kínozták. Mit fognak szólni? Sikerülhet? Elég leszek? Képes vagyok? Olyan jól passzolok most ebbe az életbe…
Mégis kiébe? – kérdezte álmában egy hang. Mikor felébredt, elhatározta, kilép a légüres térbe és teremt magának egy tágabb, színesebb teret. Sajátot. Van joga ehhez? Félt, toporgott. De akkoriban már egyre jobban fájt a háta, a gyomra, néha még szédült is… Ott, ahol volt, már nem fért el.
Most vagy soha.
Kikapcsolta korlátozó hiedelmeiből szőtt biztonsági övét és kilépett a térbe. Először iszonyúan megszédült.
Megtántorította a tér kettőssége: a minden és a semmi. Nem tudta, melyik fogja agyonnyomni.
Bátortalanul lavírozni kezdett benne. Kapaszkodókat talált, körülnézett. De örülni még nem mert. Annak feltétele van. Mindig kellett hozzá „még valami”. Ha túlságosan örülök, elveszíthetem, gondolta.
Éjjelente zavaros álmokban sötétség üldözte, ismeretlen labirintusokban keresett kiutat, idegen helyeken tévelygett, izzadtan ébredt.
Majd egy nap a szédítő, ismeretlen térben színek és formák kezdtek megjelenni. Kapálózott, kinyújtotta feléjük a kezét, és apránként alakítani kezdte őket.
Ezek voltak az első siker-darabkák. Kisebb megbízások, szakmai kapcsolatok, lehetőségek. De az örömöt még mindig nem engedte meg magának. Attól félt, hogy ha nagyon örül, elveszíti őket.
A színes formák – a lehetőségek – újra meg újra feltűntek előtte, ám később eltávolodtak tőle, és nem értette, miért.
Aztán történt valami.
Észrevette, hogy ha görcsösen igyekszik megragadni őket, azok elugranak előle, azonban ha megengedi magának az öröm és derű érzését, és csupán lazán kinyújtja értük a kezét, azok közelebb jönnek hozzá és belesimulnak a tenyerébe.
Egyre több időt töltött azzal, hogy képzeletben a megálmodott és már megvalósult terében barangolt. Részletesen látta magát benne. A színes formák eközben hozzá szelídültek, és készségesen váltak az új életének építőköveivé.
És egyszerre ott volt. Minden kétséget kizáróan. Benne ült, ott, az új valósága közepén.
Mégsem hitte el. Még megbillent. Történhet valami… bármi… talán csak rosszul látom, és valójában semmi nincs… az nem lehet, hogy sikerült, gondolta. De nem volt mit tenni.
El kellett hinnie, hogy már körülvette az új élete, a sajátja. Végre megengedte magának, hogy örüljön és hogy elhiggye.
Tudta, hogy még sok dolga lesz, míg teljesen otthonossá válik új világa – de ez már az övé! Önmagából építette maga köré.
Életében talán először volt büszke magára: tudta, hogy bátorságának köszönheti, hogy az önként választott ismeretlen úton mégis feltűnt az első, majd a többi, egymást követő macskakő.
A rossz álmok lassan elmaradtak, s már nem fájt a gyomra sem. Néha csak leült a kertben, hallgatta a szél zúgását. Olyankor az égvilágon semmit nem csinált, csak jelen volt a pillanatban, megvárta, hogy utolérje magát, és érezze, ahogy átjárja az öröm.
Megcsinálta!
Ha Te is karrierváltáson gondolkozol, tarts velünk a május 30-i Női Váltó Fesztiválon! Katt a linkre az early bird jegyekért!
Kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
