Igazi keljfeljancsiként gondol magára Liliom Emese, akivel nem bánt kesztyűs kézzel az élet, de végül minden nehézségből erőt tudott meríteni és a legmélyebb ütés után is fel tudott állni. Őszintén beszélt nekünk arról, hogyan győzte le a rákot, hogyan lett a kiégése után búvároktató Egyiptomban, majd díjnyertes videóvágó, de a 40 pluszosok életközépi válságairól is vallott. Film a cikkben!
Liliom Emese kezdetben komputeranimátorként dolgozott, majd a reklámszakma szippantotta be. Itt szép sikereket ért el és saját reklámügynökséget is alapított, viszont a hosszú évek megfeszített munkatempója borzalmasan megterhelő volt számára, így szinte menetrendszerűen érkezett a kiégés.
– Szó szerint felzabált, és kivetett magából ez a szakma – kezdett bele kendőzetlenül a mesélésbe Emese. – Kiégtem. Szerettem volna egy gyökeres változást az életembe, egy nagyobb szünetet tartani, ezért nagy lépésre szántam el magam: repülőjegyet vettem Egyiptomba és felcsaptam búvároktatónak. A néhány évre tervezett kitekintésből csakhamar 5 lett, de utána vissza kellett térnem és szembe kellett néznem a valósággal. Erre ösztönzött az is, hogy közben kitört az egyiptomi forradalom, és az egyre fogyatkozó tartalékaim is arra sarkalltak, hogy továbblépjek.
Miután hazatért, nem akarta ugyanott folytatni, ahol abbahagyta, ezért egy videóstananyag-készítő cégnél lelt otthonra, de az élet nem várt, rémisztő fordulatot tartogatott számára…
Kímélet nélkül
Régóta érezte már, hogy valami nincs rendben, orvosról orvosra járt, hogy a kellemetlen panaszaira végre gyógyírt kaphasson, de egyik doktor sem tudott neki magyarázattal szolgálni a tüneteire, amíg már szemmel látható méretűre nem nőtt a daganat a testében. Támasz helyett pedig sokszor csak kioktatást kapott…
– Méhnyakrákosnak lenni Magyarországon tabunak számít – legalábbis a saját példám ezt mutatja. Egyrészt egy nemi szervet érintő betegségről kellemetlen beszélni, másrészt működik az áldozathibáztatás is.
Korábban néhány interjúban már elmeséltem a történetemet, és balga fejjel utána megnéztem a kommenteket is… bár ne tettem volna! Néhányan gusztustalan módon nyilvánultak meg. Olyan és ahhoz hasonló megjegyzéseket olvastam, mint „megérdemli a sorsát, mert biztosan sok emberrel feküdt le” és hasonlók… De nemcsak a nethuszároktól kaptam meg a magamét, a saját környezetemben is akadt olyan ember, aki azzal támadott, hogy biztos elhanyagoltam a szűrővizsgálatokat és azért történt a baj. Nos, nem. Nagyon nem! – emlékezett vissza Emese élete talán legsötétebb időszakára.
– A helyzetem elég speciális volt. Nagyon sokáig küzdöttem a tünetekkel. Erős, kellemetlen folyás gyötört és egyfolytában orvoshoz rohangáltam (még külföldön is), de nem találtak semmit. Mire kiderült, hogy rákos vagyok, már olyan nagyra nőtt a daganat, hogy az orvosok nem vállalták a műtétet anélkül, hogy előtte sugárkezelés segítségével ne próbálnák csökkenteni a tumor méretét. Nálam itt telt be a pohár. Úgy éreztem, hogy nem tudom ezt tovább csinálni.
Mindent egy lapra tett fel
Emese ekkor kemény döntést hozott: 7 hónapig nem ment vissza az orvosához és a létező összes alternatív terápiát kipróbálta, ami reményt adhatott neki a folytatáshoz. Kérdésemre, hogy pontosan mit csinált akkor, ezt a választ kaptam: „mindent is”!
– Elkezdtem sportolni, vitaminokat szedni, speciális teakeverékeket inni, de nemcsak a testemmel, hanem a lelkemmel is rengeteget foglalkoztam: meditáltam és gyógyítókat is felkerestem. Közben feléltem minden anyagi tartalékomat, mivel dolgozni alig tudtam – teljesen szétcsúsztam lelkileg. Viszont kellett a pénz és a figyelmemet is le kellett kötni valamivel, ezért az egyik barátnőm éttermében kezdtem el pincérkedni. Gondoltam – mint az Amélie csodálatos életében –, majd kecsesen ellejtek a tálcákkal és mosolyogva kiszolgálok mindenkit. Csak mondom: ez nagyon nem erről szól. A pincérkedés egy szakma, ami borzasztó kemény, de a kollégáim fantasztikusak voltak, ők is tartották bennem a lelket.
Az idő telt, és egyre többen noszogatták Emesét, hogy menjen vissza az orvoshoz. Végül beleegyezett és időpontot kért, de ami ott fogadta, az nemcsak őt, hanem a mindenki mást is megdöbbentett.
Pokolból a mennyországba
Emese több mint fél éves kihagyás után tért vissza a rendelőbe, ahol az orvosa azonnal kiírta a szükséges vizsgálatokra, melyek azt mutatták, hogy a nyirokcsomók megduzzadtak, ez pedig áttétről árulkodott. Ekkor már az orvosa sem akart tovább késlekedni a műtéttel. A beavatkozás közben viszont kiderült, hogy a tumor zsugorodásnak indult, a nyirokcsomók pedig azért nőttek meg, mert folyamatosan pusztították a rákos sejteket, vagyis harcoltak a daganat ellen.
– Sem az orvosom, sem én nem akartuk elhinni, hogy mi történt… lényegében véve csoda. Mindenki azt kérdezte, hogy mit csináltam, mert ilyet még sosem láttak. Azóta sem tudom, hogy mi húzott ki a bajból, de volt egy módszerem, amivel eltereltem a gondolataimat, és a segítségével meg tudtam őrizni a hidegvérem. Az a lényeg, hogy odaállsz a könyvespolc elé, leemelsz egy könyvet, felcsapod és olvasni kezded, ahol épp kinyitottad. Úgy esett, hogy ez a kötet Brian Tracy Maximális teljesítmény című műve volt. Először csak néztem a magentával túlnyomott arcot a borítón, a tipikus amerikai Colgate-mosollyal, és aztán levetkőztem minden ellenszenvem és olvasni kezdtem. A kimondatlan kérdéseimre ott volt a válasz a sorok között. Ez a könyv alapvetően a teljesítményről szól, és arról, hogyan érjük el, amit akarunk, de én az ott tanultakat nem az üzleti világban, hanem a saját életemben kamatoztattam – magyarázta Emese, aki szerint mindennek a kulcsa az önbecsülés fejlesztése.
– A keresztény kultúrkörben nem számít erénynek, sokkal inkább gyarlóság, ha szeretjük magunkat, mert azt mondják, az önző dolog. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire nem tiszteltem magamat sokáig. Változtatni akartam, ez a könyv pedig megmutatta, hogyan tegyem. Lépésről lépésre építettem fel az önbizalmam. Ne legyünk olyan kemények magunkkal szemben, mert a világ helyettünk is az! Hozzuk ki a magunkból a maximumot, amit lehet, a többi már nem rajtunk múlik.
Szenvedélyből kovácsolt sikert
Emese lelkileg már túllépett élete nehéz időszakán. Jelenleg vállalkozóként készít e-learning tananyagokat és videós utómunkákat vállal. A szenvedélyéből pedig hamar sikert kovácsolt: a Farkasok című videóval több díjat is besöpört – többek között a Varese Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmjének járó díját is.
– Egyelőre még dolgoznom kell azon, hogy átérezzem az elismerések igazi értékét. Nagyon jólesnek, persze, de ugyanakkor fel is kavarták körülöttem az állóvizet. Sokszor azt tapasztalom, hogy a környezetemben nem mindenki tud mit kezdeni velem, vagy ezzel a helyzettel. 45 éves vagyok, és mondjuk ki: ez baromi nehéz! A korosztályom benne van az életközépi válságban. Ilyenkor az emberek már nem nagyon fognak bele új dolgokba, vagy nagyon nehezen hagyják el a komfortzónájukat. Nyilván nem akarja már magát 40 pluszosan az ember kellemetlenül érezni… ezzel én is így vagyok. Viszont munkál bennem egy erős motiváció, ami hajt előre. Bár igaz, hogy én is félek a kudarctól, sokszor megsérülök és elég érzékeny is vagyok, de mégis igazi keljfeljancsinak tartom magam, mert előbb-utóbb mindig talpra állok. Ilyen vagyok – mondja Emese, majd a győztes kisfilm kulisszatitkaira is kitér.
Párkapcsolaton belüli erőszak és elhagyatottság
A Farkasok című legújabb videó a hangulati elemekre épül és nagyon erős képi megjelenítéssel dolgozik. A cselekményt Emese saját élete és az általa látottak inspirálták, melyben a párkapcsolaton belüli erőszak és az elhagyatottság is megjelenik.
– A vágás egy absztrakt dolog, ahol a káoszból egyszer csak kirajzolódik egy történet, ami hat az emberekre. Nem titok, hogy az alkotásaim belőlem táplálkoznak.
Rengeteg saját élményt vittünk vászonra. Amik megjelennek a filmben, azok vagy az én saját emlékeim, vagy az orrom előtt történtek meg. A Farkasokban például minden egyes szereplő több valós személyből lett összegyúrva. Egészen konkrétan engem vert meg anno a barátom… ugyanazokat a szavakat ordibálva, amik a filmben is elhangzanak – árulta el Emese, akit a videóvágáson túl még rengeteg más dolog is érdekel.
– Sok történet van még bennem, amit el szeretnék mesélni, ezért a jövőbeli terveim között szerepel egy regény megírása is. Viszont nagyon örülnék, ha addig több megértéssel találkoznék a mindennapok során, mert ahol nincs empátia, ott csak farkasok vannak.
A győztes rövidfilmet itt nézhetitek meg:
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
