Barion Pixel Skip to content
marketing

Már nem a főnök a marketinges a hazai KKV-knál – itt a Magyar Marketingfesztivál kutatása

Ki viszi a marketinget a cégnél és hol költik el a legtöbbet hirdetésre? Többek között ezt is kérdezték a Magyar Marketing Fesztivál szervezői a KKV Marketing Felmérés 2022 c. kutatásukban, ahol 1300 kis- és középvállalkozás és vezetőit, illetve marketing döntéshozót kérdeztek meg a vállalkozásuk idei marketingjéről és azok eredményeiről. Jó hír, hogy a megkérdezettek közel fele növelte idén forgalmát. Mutatjuk a részleteket.

A nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 49%-a nyilatkozott úgy, hogy a 2022-es évben növelték a forgalmukat és csak 8%-a könyvelhet el vártnál rosszabb üzleti évet november végéig, a felmérés zárásáig.

Új trend született idén, ugyanis éveken át a kis- és középvállalkozások döntéshozói voltak a cég mindenesei, így a marketingesei is. Ez 2022-ben megváltozott és

már csak a válaszadók 44%-a nyilatkozott úgy, hogy még mindig a cégvezető foglalkozik a marketinggel.

“A korábbi években erre a kérdésre akár 80-85% arányú többséget is láttunk, tehát gyakorlatilag a KKV cégvezetés egyet jelentett a cég marketing feladatainak elvégzésével is, ami nem szerencsés. Az, hogy ez a trend megváltozott és egyre többen vesznek fel marketing munkatársat vagy szervezik ki a cég marketingjét, arra enged következtetni, hogy

a döntéshozók sokkal tudatosabbak, koncentráltabbak lettek és végre azzal foglalkoznak, ami az ő dolguk: a cégépítés” – mondja Miklovicz Norbert, a Magyar Marketing Fesztivál alapítója, a kutatást készítő szervező bizottság vezetője.

2022-ben a vállalkozások marketingjének három fő iránya volt: Új termék fejlesztése (45%), új marketing eszközök/csatornák kipróbálása és beépítése a marketingmixbe (45%), valamint új, lehetséges piacok felkutatása (~43%).

Továbbra is vezető helyen áll – a kis- és középvállalkozások marketing eszköztárában – a Facebook és a Google hirdetési szolgáltatásai, ellenben az ajánlások és értékelések gyűjtésének fontossága sokat erősödött a korábbi évekhez viszonyítva. A megkérdezettek 32%-a nyilatkozott úgy, hogy 2022-ben marketingtervet is készített vagy a szerint működött, esetleg a régebbi marketingtervét dolgozta át.

A TOP5 KKV marketing eszköz 2022-ben a megkérdezettek szerint:

  • Facebook céges oldal
  • Facebook hirdetés
  • Google hirdetés
  • Weboldal
  • SEO, keresőoptimalizálás

Évről évre egyre több KKV rendelkezik saját marketingessel

Szinte minden évben növekszik azoknak a kis- és középvállalkozásoknak az aránya, amelyek házon belül alkalmaznak saját marketinges kollégát, levéve ezt a terhet a cégvezető válláról. A Magyar Marketingfesztivál 2014-es felmérésekor a kitöltők még kiemelkedően magas, 65%-a foglalkozott cégvezetőként a marketing tevékenységekkel is, és mindössze 22%-uknak volt külön marketinges kollégája cégen belül.

magyar marketingfesztivál -- Női váltó banner

Növekvő forgalom

A KKV-k közel fele, 49%-a nyilatkozott úgy, hogy a 2022-es évben, a kérdőív kitöltésének idejében a tavalyi évhez képest növelték forgalmukat.

A megkérdezettek 28,2%-a kismértékben, 20,8%-a pedig a vártnál sokkal jobb számokról számolt be. A minta közel ötöde úgy látta, hogy vállalkozása stagnál, 18,3% pedig a vártnál kissé rosszabb, vagy sokkal rosszabb eredményt könyvelt el.
marketingfesztivál vállalkozás, kkv

Egyre több KKV-nak van saját marketingese

Szinte minden évben növekszik azoknak a kis- és középvállalkozásoknak az aránya, amelyek házon belül alkalmaznak saját marketinges kollégát, levéve ezt a terhet a cégvezető válláról. 2014-es felmérésünkkor a kitöltők még kiemelkedően magas 65%-a foglalkozott cégvezetőként a marketing tevékenységekkel is, és mindössze 22%-uknak volt külön marketinges kollégája cégen belül.

marketingfesztivál vállalkozás, kkv

2022 legfontosabb marketingeszközei: Facebook, Google, saját weboldal

Nem meglepő módon a KKV-k esetében 2022-ben a legelterjedtebb marketingeszköz a Facebook céges oldal volt, ezt a megkérdezettek legnagyobb része, 70,3%-a használta. 

A kitöltők több mint fele, 56%-a a Facebook hirdetési platformját is igénybe vette már az idei évben. 

A Google Ads szintén előkelő harmadik helyezést foglalt el a ranglistán, a céges weboldal fejlesztése és keresőoptimalizálása pedig mind 40% feletti eredményt mutatott. 

Az Instagram használat viszont még mindig nem tudta utolérni a Facebook sikerét: közel 30%-kal volt kevesebb a felhasználói aránya.

marketingfesztivál vállalkozás, kkv

Új termékek, szolgáltatások fejlesztése, új marketingeszközök

A kitöltők a követőkező év kihívásai közé elsősorban a termék- és szolgáltatásfejlesztést, illetve az új marketingeszközök kipróbálását sorolták. 

A leggyakrabban használt marketing csatornák 2022-ben a Facebook, Google, Instagram és a saját weboldal voltak: ezzel magabiztosan kijelenthetjük, hogy a magyar KKV szektornak van még hova fejlődnie a marketing csatornák diverzifikációja terén. 

Például, ha vállalkozásod célcsoportjai között vannak a 30 éven aluli fiatalok, 2023-as céljaid között mindenképpen szerepelnie kell a Tik Tokra való tartalomgyártásnak is. 

Marketingfesztivál

Ha téged is érdekel Magyarország legnagyobb Marketingfesztiválja 1500+ cégvezetővel, 30+ szakmai előadással, 50+ standdal, egész napos kapcsolatépítéssel, ahol ki tudja? Talán a Női Váltó csapatával is találkozhatsz, akkor itt találod a részleteket.

Magyar Marketingfesztivál

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely