Barion Pixel Skip to content
seed-program

„Mi elfogulatlanul tudjuk megmutatni az utat, amit be kell járni” – indul a SEED Alapítvány vállalkozástámogató programsorozata

Vállalkozóknak, vállalkozó nőknek vállalkozást tervezőknek, illetve azzal ismerkedő fiataloknak, egyetemistáknak indít egész éves programsorozatot a harminc éve a vállalkozásfejlesztésben élen járó SEED Alapítvány. Az eseménysorozat első állomás a DoboGO szakmai rendezvény lesz március 8-án, ahova főleg Dobbantó tréninget végzett vállalkozónőket várnak, de külsős érdeklődőknek is jut hely, az esemény online is nyomon követhető. Az egész éves programsorozatról, ahol a fiatal vállalkozónőket és az egyetemistákat, de a digitalizáció kihívásaival küzdő kkv-kat is megszólítják, Lakatosné Lukács Zsuzsannával, a SEED Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

A cikk a SEED Alapítvány támogatásával készült.

Aki ismeri a hazai vállalkozásfejlesztő szervezeteket, tudja, hogy a SEED Alapítvány hosszú évek óta élen jár a vállalkozások támogatásában, a Dobbantó Program szakmai partnereként pedig (amelyről már mi is sokszor beszámoltunk a Női Váltó oldalain), a vállalkozónők fejlesztésében is.

– Az elmúlt évek alatt fantasztikus csapat alakult ki a SEED Alapítvány körül. Nagyszerű mentorok, szakértők, akiknek akkora tudásuk, tapasztalatuk van, amely nem csak az induló, de a már több éve működő, fejlődésre kész vállalkozás vezetőjének segítségére válhat

– kezdi a beszélgetést Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezetője.

A másik oldal a tréneri oldal: évek óta viszünk vállalkozói képzéseket, workshopokat, és azok a trénerek, akikkel együtt dolgozunk maguk is vállalkozók, sőt, többen akadémiai szinten is oktatják a vállalkozásfejlesztést. Hatalmas tudás halmozódott fel a SEED Alapítvány táján ennek révén is, amely nem csak a mikro- és induló vállalkozásoknak, de nagyobb cégeknek is a fejlődésére válhat.

Dobbantó tréningen végzett vállalkozónők.

Az egy éves Adj hozzá! programsorozattal célunk felruházni a vállalkozókat a vállalkozói közösség erejével, fejlődést biztosító tudással és tapasztalattal. Azoknak a vállalkozásoknak nyújt továbblépési lehetőséget a program, akikben ott van a sikerfaktor, mert elkötelezetten és tudatosan építik az útjukat és tudják hová tartanak. Ezt az utat segítjük lerövidíteni és a lehető legeredményesebben megtenni.  

Ezért megkerestük azokat az együttműködő partnereinket, vállalkozókat, mentorokat, hogy azt a tudást, ami a SEED Alapítványnál megvan vállalkozásfejlesztési oldalon, egészítsék ki az üzleti szemléletükkel, és együtt találjuk meg azokat a vállalkozásokat, akikben van üzleti potenciál és akiket érdemes felkarolni és támogatni.

Nagyon örülünk, hogy megkeresésünkre igent mondtak olyan mentoraink, mint a Mediline Kft. alapító tulajdonosa, Novákné Gergely Vera, Glósz Andrea, a Glósz és Társa Pénzügyi, Gazdasági és Innovációs Tanácsadó Kft. alapító ügyvezetője, és Szabó Ervin, a Kulcs-Soft Nyrt. vezérigazgatója.

Fantasztikus adományozói, fejlesztői és támogatói csapat, akikkel alig várjuk, hogy elkezdhessük a munkát – mutat rá Lakatosné Lukács Zsuzsanna.

Az Adj hozzá! eseménysorozat négy nagy programból áll. Mindegyik megvalósulását egy-egy támogató teszi még erőssebbé. Az első, a március 8-i DoboGO – a sikeres Dobbantósok emelvénye esemény kiemelt támogatója az MKB Bank, akivel az alapítvány évek óta együttműködik. A vállalkozónők pénzügyi tudatosságát fejlesztő Dobbantó Program szakmai vezetését ugyanis a SEED Alapítvány végzi.

A „Dobbantó MKB Bank – pénzügyekről nőknek” programot 2010-ben hozta létre a bank a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal karöltve (akkori nevén: Dobbantó Budapest Bank pénzügyekről nőknek). A bank vállalati kultúrájában kiemelt jelentőséget tulajdonít az esélyegyenlőségnek, beleértve a nők karrierlehetőségeinek megteremtését, így kézenfekvő, hogy felelős pénzintézetként támogatja a női vállalkozások sikerességét. Az MKB Bank kiemelt célként tűzte ki a magyar tulajdonú női vállalkozások erősítését, a hölgyek gazdasági szerepvállalásnak a társadalomban betöltött szerepükhöz hasonló magaslatokba emelését.

– A március 8-i DobogGO esemény célja, hogy rámutassuk a Dobbantó tréninget végzett vállalkozónőkből álló közösség erejére és a kapcsolódáson kívül fejlődésre, fejlesztésre is adjunk lehetőséget – emeli ki a SEED Alapítvány vezetője.

A Dobbantó kompetenciafejlesztő tréningjét elvégzett hölgyek ugyanis már tudják az alapokat, a marketinget, a menedzsmentet, van üzleti tervük. Most lehetőséget kapnak arra, hogy egy szakmai nap keretein belül megmutassák a sikersztorijaikat egymás és az üzleti élet kiválóságai előtt, melyről azonban szélesebb körben is hírt adunk egyrészt az élő közvetítés, másrészt a Női Váltó segítségével.  

Kiállítani és bemutatkozni pályázat útján van lehetőségük a hölgyeknek. A pályázóknak olyan jövőképet kell bemutatniuk, amivel látszik, hogy a tőlünk kapott támogatással még tovább tudnak jutni. A támogatóinkon keresztül hozzá segítjük őket egy olyan üzleti körhöz, akik már jóval magasabb szinten állnak, ha vállalkozásról van szó – sorolja Zsuzsanna.

Mi ennek a módja? Az például, hogy jól be tudják magukat mutatni. 20 vállalkozónőnek adjuk meg a lehetőséget arra, hogy saját standon állítsák ki a kézműves termékeiket, mutassák be a szolgáltatásaikat. Ehhez mi is adunk segítséget: megmutatjuk, hogyan kell egy standot szépen kialakítani, berendezni, hogyan kommunikáljanak a látogatókkal, egyszóval, hogyan lehet standkiállítóként jövőbeli üzleti kapcsolatokra szert tenni.

A kiállítók mellett lehetőséget kap 10 további vállalkozónő arra, hogy a színpadon, „storytelling” módszerrel mutassa be a vállalkozói történetét. Ők is pályázati úton kerülnek kiválasztásra és 2×1 óra keretében csoportos és egyéni felkészítést kapnak arra vonatkozóan, hogy miként kell üzleti történetet összeállítani és elmesélni. Ehhez jön hozzá a kapcsolatépítési lehetőség a rendezvényen, ami már nem csak a kiállítóknak, bemutatkozóknak, hanem a látogatóknak is egyaránt elérhető. 

A március 8-i eseményen való megjelenésre itt lehet jelentkezni, a jelentkezési határidő február 22.

Az eseményre kis részben várnak olyanokat is, akiket érdekel a Dobbantó Program, de még nem tették meg a kezdő lépést. Itt láthatják, hogy honnan-hova lehet eljutni és azt is, hogy mekkora ennek a vállalkozói közösségnek az ereje.

A DoboGO eseményt követi április-májusban a Nő a táska kampány, amely csak online lesz elérhető és alapvetően a fiatal hölgyeket célozza meg.

– Szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy nem elég a jó ötlet egy vállalkozás sikeréhez. Tíz vállalkozó hölgy példáján keresztül fogjuk bemutatni azt, hogy azzal, hogy ha vállalkozóként energiát fektetsz az önfejlesztésedbe, képzed magad, vállalkozói közösségekbe jársz, tehát próbálsz minél több tudást, tapasztalatot magadba szívni, azt meghálálja a vállalkozás és gyorsabb vagy zökkenőmentesebb lesz az előremenetel.

És attól Nő a táska, hogy ezt egy táska méretén keresztül fogjuk ábrázolni – magyarázza Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány vezetője.

– Amikor elindul egy vállalkozás, akkor nagyjából egy szütyőbe belefér még a teljes vállalkozói lét, és ahogy teszi bele az ember az energiát, képzi magát, ez elkezd növekedni, és azt veszi észre, hogy a végén már egy hátizsákba, vagy egy kofferbe fér csak bele az. Azokat a fiatal vállalkozó hölgyeket várjuk ide, akik szeretnék bemutatni a saját vállalkozásukat, a fejlődésük történetét. Megismerhetjük majd a kihívásaikat és azt is, hogy hova szeretnének eljutni. A zsűri pedig kiválasztja azt a 10 fiatal hölgyet, akiknek a koncepcióihoz segítünk elkészíteni a fejlesztési tervet – emeli ki Zsuzsanna.

Júniusban következik a digitalizáció. Ez mindenkit érint: kicsi, közepes, nagyvállalat, adományozói kör vagy éppen a legkisebb mikrovállalkozásokat, hiszen mindenkinek ugyanolyan fontos, hogy megértse, mit jelent egy vállalkozásnál a digitális alapokra helyezett működés.

– A SEED Alapítványnak azért van ebben nagyobb szerepe, mert mi elfogulatlanul tudjuk megmutatni azt az utat, amit be kell járni ahhoz, hogy egy vállalkozás valóban digitálisan tudjon működni. Fontos tudni, hogy a vállalkozás egyes folyamatait mikor és hogyan lehet digitalizálni. Ez a vállalkozásvezetést és annak hatékony működtetését is segíti.

Ezen a rendezvényen átfogó útmutatót adunk a résztvevőknek. Aki megérti, hogy ő most éppen hol tart ezen az úton, és mire van szüksége a piacon elérhető, digitalizációt támogató eszközökből, applikációkból, azoknak a kiállítói standokon lehetőségük lesz megismerni ezek közül néhányat. Itt például szakmai kiállítóként bemutatkozhatnak a digitális megoldások szállítói is – mutat rá az alapítvány vezetője.

Az évet a Vállfával, egy őszi eseménnyel zárja a SEED Alapítvány. Ebben a fiatal egyetemistákhoz szólnak, azokhoz, akikben még szunnyad a leendő vállalkozói lét.

– Az egyetemi oktatásban mindig probléma, hogy hogyan tudjuk életszagúan átadni a tudást.

Szerencsénk, hogy a Dobbantó Program trénerei a Szegedi Tudományegyetem oktatói is egyben, ezért ők kinyitják a kurzust a mi üzleti oldalunk, az adományozók előtt, és így rajtuk keresztül visszük be a tudást, a tapasztalatot, a jó gyakorlatokat, a fiatalok pedig kapcsolódni tudnak hozzájuk – hangsúlyozza Lakatosné Lukács Zsuzsanna, az alapítvány ügyvezetője. Így könnyebb megérteni, hogy az a tananyag, amit éppen vesznek, hogyan hasznosítható az üzleti életben.

Ennek a következő szintje az lesz, amikor az egyetemet megnyitjuk a vállalkozók előtt is. Állandó kérdés, hogy lehet-e, szabad-e vállalkozást indítani vállalkozói ismeretek, tudás nélkül? Nem mindenkinek van lehetősége a 12 napos Dobbantó képzésen részt venni vagy a Szegedi Tudományegyetem Vállalkozásfejlesztési szakát elvégezni. Nem is feltétlenül ez a kulcsa a sikeres vállalkozásnak, de az szerintem nagyon jó lehetőség, ha be lehet menni az egyetemre és belehallgatni abba, hogy mi is ma az aktuális tudás.

Ez egy egyszeri, megismételhetetlen program vagy évről-évre indul majd? – kérdezem az alapítvány vezetőjét.

– Ez a program erre az évre szól.

Megtanultuk az elmúlt években, hogy minden évben más az aktuális téma. Ha tavaly kellett volna összerakni ezt a programot, akkor nem ezekből a részekből állt volna össze, és megkockáztatom, hogy ősszel, amikor majd 2024-et tervezzük, megint más elemek fognak benne szerepelni.

Figyelünk arra, hogy az aktuális környezethez illeszkedjünk. De most még előttünk ez az év és már nagyon várjuk, hogy elinduljunk a DoboGO rendezvénnyel, március 8-án! – válaszolja mosolyogva Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány vezetője.

Fotók: Seed Alapítvány

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely