„Nyugodt szívvel lehetek az, aki vagyok” – 22 ember őszinte története

Tenni akarás, szenvedély, hit és erő: ezek az energiák keltek életre és kötötték össze november 30-án a TEDxLibertyBridgeWomen előadóit, történeteiket, valamint a résztvevő közönséget.

Mit jelent ma nőnek lenni? Erre a kérdésre keresték és adtak különféle válaszokat a TEDxLibertyBridgeWomen konferencia előadói. Nők és férfiak, 22 ember, akik valamely területen nagyot alkottak, akik hatással vannak, akikre érdemes figyelni. Saját szakterületük legjobbjai, akik képesek inspirálni, ugyanakkor nem félnek feltárni és megosztani félelmeiket, sérüléseiket, legszemélyesebb gondolataikat, megmutatva, hogy sikereik mellett ezek is gyökereik, történetük, személyiségük részét képezik.

A konferenciát Tisza Kata író előadása nyitotta erős felütéssel: „szeretni és elfogadni magad csak a saját igazságodban tudod. A hazugság méreg, ami a bőr alá hatol, a tartós hazugság pedig függőséget okoz.” – osztotta meg gondolatait praxisában előforduló esetekre, kutatásaira alapozva, átszőve saját tapasztalataival. „Szuperül csinálod, de lehetne még jobban” – a környezetétől kapott visszajelzéssel indította történetét Dr. Fekete Andrea kutatóorvos, aki sokáig azt hitte, akkor lesz szerethető, ha mindenben megfelel a külső elvárásoknak. Idővel azonban rájött, hogy az egyedüli mérce saját maga, és nőként, családanyaként, kiváló szakemberként érvényesül az alapvetően férfiak által uralt tudományos környezetben.

Az idei TEDxWomanLibertyBridge csapata

18 éves vagyok, kitűnő tanuló, több nyelven beszélek, modellként is dolgozom. A sikertörténet mögött rengeteg kétség és küzdelem áll. Hét éves korom óta naponta ért bántalmazás az iskoláimban.”

Fürjes Juli hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor a közönség elé állva osztotta meg saját keserű élményeit. Az iskolai bántalmazásról méltatlanul keveset tudunk, talán az ő története mindannyiunkat fogékonyabbá tesz, és cselekvésre késztet, ha a bullying legenyhébb formájával is találkozunk.

A Falbontók szekció egyik legerősebb üzenete De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő előadásában fogalmazódott meg, aki az áldozatok támogatásával, védelmével, megmentésével küzd az emberkereskedelem ellen. “Szeretném, hogy az emberek lássák a valóságot, ami körülveszi őket, és tegyenek azért, hogy mindenki szabadon élhessen. Már az is sokat segít, ha csak beszélnek róla.” – fogalmaz Ágnes.  Borbély Alexandra, Európa legjobb színésznője személyes, fontos témával állt a közönség elé. A színésznő a szlovák-magyar kettős indentitásából fakadó kérdéseket, útválasztókat, küzdéseket tárta fel saját megélésein keresztül. Kevesen gondolnánk, hogy Spitzer Gyöngyi, Soma Mamagésa – mint oly sok nő – maga is küzdött az önelfogadással:

16 évesen leültem, és 64 testi hibámat számoltam meg. Nagyon sokáig életem egyik fő feladata önmagam meggyógyítása, megszeretése volt. Csak 40 éves korom fölött állt össze a kép, mire volt jó, hogy ennyi fájdalmat, nehézséget hoztam a nőiségemből, női létemből és ezzel párhuzamosan kezdtem el meglátni, hogy mennyi harag, fájdalom és sérelem van bennünk nőkben az elmúlt több ezer év patriarchális időszakából.”

Előadását a nők tisztulása, öröme, önszeretetének vezérfonala vezette. A színpadon két karakteres férfi előadó is helyet kapott: Doffek Gábor, a Frontember megmondja blog szerzője a férfiak szempontjából világított rá a nők egymás közti versengésére, míg Bikás Zoltán, a Punkzdad bloggere az apaság pillanatképeiből adott humoros ízelítőt.

De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő

Előadóként lépett a színpadra Benkő Fruzsina emberi jogi aktivista, aki hátrányos helyzetű gyermekeken hivatott segíteni, Koszti Zsuzsó filmrendező, aki a cyborg jelenség témáját kutatja, Dr. Balázsi Katalin, aki újszerű anyagokat fejleszt a jövő generációi számára, Horogh Petra építészmérnök, aki a co-housing lakhatási formáról beszélt előadásában, Sződy Judit laktációs tanácsadó, aki a gyógyító kapcsolatokról osztotta meg gondolatait, Mester Dóra Djamila, aki testünk, szexualitásunk, kapcsolataink megismerésére buzdított, Brezina Kinga, aki a Nia varázslatos világát tárta fel, valamint Laposa Julcsi népzenész, aki népi kultúránk világába kalauzolta a közönséget.

Borbély Alexandra színész a szlovák-magyar kettős identitásról beszélt

A tartalmas, mély gondolatok befogadását az előadások között bemutatott művészi produkciók tették könnyebbé a nézők számára: tangó, jazz-szaxofon, fényszínház – és voltak interaktív előadások is, ahol a közönség bekapcsolódott a mozgásba, közös népdaléneklésbe. Az előadások videói hamarosan elérhetők lesznek az esemény közösségi csatornáin.

Az ötletgazda alapítók, Szabados Andrea és Bite Barbara célja a TEDxLibertyBridgeWomen rendezvény évenkénti megrendezésével az, hogy valódi platformot adjanak, hidakat és kommunkációs csatornákat képezzenek a sziget-szerűen működő női közösségek között, támogatva és elősegítve ezzel az érdemi gondolatcseréket, az együttműködéseket közösségi és egyéni szinten egyaránt. A 2018-as TEDxWomen szervezői, előadói és közössége világszerte azt üzente mindannyiunknak: Tegyük oda magunkat!

Vélemény, hozzászólás?