Élet az Emirátusokban – Ahol két nap alatt húznak fel járványkórházakat

Már több mint két éve él és dolgozik régészként az Egyesült Arab Emirátusok Ras al Khaimah emírségében a szekszárdi származású Kujáni Yvett. Szintén régész férje után indult tapasztalt karrierváltóként, de a világ másik vége még így is sok meglepetést tartogatott számára. Hogyan küzd a koronavírus-járvánnyal egy európai léptékkel felfoghatatlanul gazdag ország? Vasszigorral. Erről ír most nekünk.

­Itt, az Emirátusokban már december végén, a tömeges kínai megbetegedések hírére megkezdték az előkészületeket, hiszen látható volt, hogy a fertőzés világméretűvé válhat.  Az első fertőzöttek Vuhanból érkeztek január végén, azonnal elkülönítették őket és velük együtt a kontaktszemélyeket is kivizsgálták.

Az ország „teszttámogató”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy eddig összesen több mint 1 millió tesztet végeztek (a lakosság száma 10 millió fő), ebből 11 380 beteget regisztráltak, és összesen 89-en haltak meg.

A kormány felismerve az Öböl túlpartján fekvő Irán elhibázott lépéseit, valamint figyelembe véve az itt élő tudósok előzetes becsléseit, már a járvány korai szakaszában minden biztonsági intézkedést megtett, hogy a lehető legjobban és leggyorsabban átküzdhessük magunkat ezen a hihetetlen méretű válságon. A járvány első jeleire kiképezték az egészségügyi személyzetet, ezen felül beszerezték a megfelelő mennyiségű egészségügyi eszközt és védőfelszereléseket, számolva a lehető legrosszabb forgatókönyvvel is. Ha jól emlékszem, már január közepén kineveztek egy angol származású járványügyi szakembert, aki koordinálta az egész rendszert. Teljes felhatalmazást kapott, minden döntését azonnal és vita nélkül végrehajtotta minden emírség.

Pár nap alatt húztak fel teljes kórházakat

Ahogy mi látjuk, az egészségügyi ellátás itt minden képzeletet felülmúl. A kórházakat először nem kiürítették, hanem részlegeket szeparáltak el, majd ahogy növekedett az esetszám, külön kórházakat építettek fel mindössze 2-3 nap alatt, olyan felszereléssel, hogy a betegek már a látványtól is gyógyultan távoztak. Itt nem 10-15 ágyról beszélünk, hanem több ezer fő befogadására is képes komplexumokról.

Fotó: www.thenational.com

A tesztelés szervezettsége is elképesztő: 14 autós tesztközpontot hoztak létre az országban. lde – előzetes regisztráció után – behajthatsz autóval, leveszik a garat- vagy orrváladékot, egy nap múlva pedig megkapod az eredményt. Semmi sincs ingyen, kivéve, ha krónikus beteg, terhes, idős, esetleg egy kis gyanú is felmerült, hogy fertőzött vagy. Szóval aki csak kíváncsi, annak olyan 30 000 HUF körül kell fizetni, ahogy otthon is. Volt olyan iparterület, ahol 3 nap alatt több mint 25 000 munkást teszteltek, nehogy valamelyik szálláson elterjedjen a vírus.

Világszerte számos taktikával próbálkoztak, a teljes nyájimmunitás megszerzésétől a totális karanténig. Az ország a szigorúbb és korlátozóbb elvet követi, amit, valljuk be, mi nem sajnálunk. Helyeseljük és betartjuk a döntéseket, mert látjuk, milyen emberfeletti a küzdelem életben tartani a gazdaságot és mindenkit megvédeni.

Még a legszegényebb délkelet-ázsiai munkásokat is felvilágosítják és ellátják védőeszközzel meg fertőtlenítőkkel. Mivel környező, szintén gazdag országok nem követték ezt a rendszer, ott a megbetegedések és az esetszámok is jóval súlyosabbak voltak, szóval – mint kiderült – a mérhetetlen gazdagság nem egyenlő a sok ésszel.

Lassan minden kör bezárult

Az, hogy egyetértünk a döntésekkel, persze nem azt jelenti, hogy könnyen telnek a napjaink. Hiszen mit jelent a szigor? Tiltást tiltás hátán. A gyakorlatban a fertőzöttek számának növekedésével együtt lassan minden kör bezárult; először a bárok és az éttermek, majd a boltok és piacok zártak be (kivéve az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak), aztán megtiltották a külföldiek beutazását is. Március közepén bezárt minden iskola, óvoda és bölcsőde, a hónap végétől pedig olyan helyeken, ahol ez lehetséges volt elrendelték a home office-t, valamint a teljes határzárat, még az állampolgárok számára is.

Ahogy észrevették, hogy valamelyik nagyobb városban kezd elszabadulni a fertőzés, azonnal teljes kijárási tilalmat vezettek be, még a boltba is csak 3 naponta és engedéllyel lehetett kimenni. A járványt – úgy néz ki –, sikerült megfogni, a múlt hét végétől lazítottak a szabályokon, lassan nyitnak a boltok is. Az iskola az év végéig zárva lesz, távoktatás és távvizsgák vannak még az egyetemeken is.

Rémálommá vált a home office

Ez a hivatalos verzió, és ahogy már mondtam, az, hogy mi személyesen hogy éltük át, egy külön történet. (Yvett történetéről itt olvashatsz bővebben.) Az első hónapban lányunk, Sára teljesen egyedül, itthon tanult, önállóan kitöltve, feltöltve, chatelve a tanárokkal. Mi csak a beadás előtti gomb lenyomása előtt ellenőriztük, mit ügyködött napközben. Ez volt a szép időszak, a home office azonban gyorsan szétrombolta mindezt…. Rémálommá vált az első pár hét.

Lüszi türelemmel vette az akadályt.

A határidős munkák teljes koncentrációt igényelnének, de hogy lehet úgy figyelni, hogy anya egyúttal kantinos, takarítónő és tanár (csak szigorúan a PE, a kreatív-art és a „bőcsész” szak), míg apa a tudományok doktora, a fuvarosló és a kutyasportért felelős államtitkár? Gondolom, otthon sem jobb a helyzet, de itt a mellett, hogy újrajártuk az általánost, még az angol és szingapúri rendszert is el kellett sajátítanunk! Kicsit kibuktunk a hónap végére, de most, hogy belejöttünk a ritmusba (ki miért üvölt épp a gyerekkel, ki stopperolja a fejszámolás tesztet, majd aki ráér [APA lesz az] a galaxisokról és Stephen Hawkingról mesél, valaki meg demonstrálja a kutyán Matisse művészetét :D), már hiányozni fog.

Sok pakisztáni munkás tömegszállásokon lakik, ami a vírus melegágya lehet

Az összezártságon kívül nyilván feszültséget okozott a helyzet miatt érzett szorongás is. Persze, az ember próbálja mantrázni magában, hogy nincs semmi baj, úgy is szólnak a munkahelyeden, ha valaki elkapta a vírust, de azért tart attól, hogy akár csak véletlenül is hazaviszi a fertőzést. Könnyen előfordulhatott volna, mert egy csomó pakisztáni munkásunk tömegszállásokon lakik, így simán bekaphatják a vírust.

Elkezdtem rettegni, napról napra jobban, persze a családnak nem mutattam. Ezen a ponton szinte megkönnyebbülés volt az otthoni munka elrendelése, ami persze nem azt jelentette, hogy nem kellett bejárnunk, de csak rövid időre és ronggyá fertőtlenítve jöhettünk haza. A boltokba is csak maszkban, kesztyűben, hőmérőzés után, kordon mögül léphetünk be. A közösségi terek, a tengerpart már több mint 6 hete lezárva, szigorú kijárási tilalom este 8-tól reggel 6-ig, utána is csak gyors séta engedélyezett az alibikutyával.

Mivel a büntetési tételek elég súlyosak – 1 000–50 000 AED (1 AED=90 HUF)­ –, elég kevés a szabályszegés.

A napokat csak az dobja fel ilyenkor, amikor este fél 8 körül meghallod, hogy a skótdudás ismét erkélykoncertet ad, vagy hogy a 8 emeletes lépcsőházban a fel-le futkosásnál nem kapcsol le a biztonsági őr.

A gyereknek nyaralás az egész

A gyerek örül, azt mondta, olyan ez, mintha nyaralna, csak kár, hogy még a lovarda is bezárt. Kényszerítettük a napi edzésekre, mert ahogy minden gyerek, úgy ő is a kütyüket nyomkodná egész nap vagy édességért túrná fel a lakást úgy 3 percenként.

Tibor, a férjem először még szintén örült az itthonlétnek, de rájött, hogy 0-24-ben összezárva egy energikus tinédzserrel és egy szobanövénynek szintén nem nevezhető feleséggel, nem egy leányálom. Már a második héten kezdte visszasírni a boldog békeidőket; a hivatali munkát és a fuvarozást, meg a hosszú várakozással teli órákat az edzéseken. Ekkor szembesült vele, hogy a kis lopott órák, amelyeket magányosan a medence partján olvasással tölthetett, végleg elszálltak.

Tudjuk, hogy nem szép, de valljuk be: összezárva egy kis lakásba a gyerekkel ­egy olyan valódi olasz családnak, mint mi – na az igazi próbája a házasságnak.

Ételt kapnak a mélyszegénységben élők

Úgy látszik, hogy sikeres a kampány és a hét elejétől már csökken a regisztrált megbetegedések száma, tehát hamarosan várható, hogy nyitnak a közösségi terek is.

Senki nem úszta meg veszteség nélkül. A módosabbak, vagyis az elképzelhetetlen vagyonnal rendelkezők is megérzik a kiesést, bár nagyobb leépítésekről egyelőre nem hallunk. Annyi bizonyos, hogy az utolsó tartalékokat mozgósították a magánvállalkozók, és több cég 15-30 százalékkal csökkentette a fizetéseket, a kisebb vállalkozók pedig fizetés nélküli szabadságra küldték a dolgozókat.

A kormány segíti a bajba jutott lakosokat és a cégeket, mindenhol pótolni próbálják a kiesett bevételt. Aki elvesztette a munkáját – nagyon sokan a turizmusból és vendéglátásból élnek –, azoknak csökkentik a lakbérét vagy rezsijét. Ez persze itt sem tartható fenn hosszú távon, úgyhogy óvatosan, de elkezdtek lazítani a tilalmakon.

Az viszont biztos, hogy a turizmus az idei évre halott. Elhalasztották még a DUBAI2020 világkiállítást is, ami majd’ hasonló költségvetésű, mint az olimpia.

A valódi mélyszegénységben élők egyelőre kapnak megfelelő ellátást, hiszen a most kezdődő Ramadán ideje alatt mindenki ingyen juthat meleg ételhez, amit most nem hatalmas sátrakban, hanem kiszállítva osztanak ki a rászorulóknak. Legalább ebben az egy hónapban valóban nem szűkölködik senki. Az ő munkájuk az építkezéseken, útépítéseknél egyelőre nem állt le, de ha nem sikerül az újraindulás, akkor valószínű a beruházások is megszenvedik a csökkenő finanszírozást, és akkor kérdéses lesz, hogy mit kezd a kormány a „blue collar-os” munkavállalókkal…

A légiközlekedés még áll

Azon vagyunk, hogy amint lehet, hazamenjünk a nyáron. Egyrészt a 45 fok feletti hőmérséklet 80-90 százalékos páratartalommal nem annyira barátságos, másrészt a lovak… Sára szerintem sokkot kapna, ha nem tölthetné istállóban a nyári szünetet.

Sára imádja a lovakat.

A kilátás nem túl biztató, a légiközlekedés egyelőre még áll. Kizárólag néhány délkelet-ázsiai és európai országba van kimenő utasforgalom, de ide is csak korlátozott számban repülhetnek utasok. Ráadásul a 2 hét otthoni, meg a 2 hét visszautat követő karantén elvenne 1 teljes hónapot a szabadságból, amit nem szeretnénk, úgyhogy egyelőre várunk.

Vélemény, hozzászólás?