Ez a beszélgetés portré és könyvajánló is egyszerre. Életre szóló könyvek szerintem azok, amelyeket bizonyos fordulópontokhoz tudunk kötni, eseményekhez, felismerésekhez, és azonnal eszünkbe jutnak, ha a múlton vagy a sorsunkon gondolkodunk. Ezért indítom ezt a sorozatot, mert rengeteget elárul valakiről, hogy milyen könyvek ezek. Fodor Annamária színésznő az első beszélgetőtársam, mert tudom, hogy sokat olvas, mégis nagyon meglepett, milyen könyveket hozott az interjúra.
„Az életek érdekelnek. Bár a fantáziám határtalan, amikor olvasok, most nem fikcióra vágyom.” – Fodor Annamária színésznővel szenvedélyről, elhivatottságról és a változásról beszélgetünk. Kiderül, hogy miért sósak a könyvei, hogy szerinte a szerelem elvesztése elvonási tüneteket okozhat, és hogy 40 évesen leszámolt mindennel, ami gyáva vagy nem őszinte… Igazán érdekes, milyen könyveket hozott az interjúra.
Íme a három mű, ami Fodor Annamária számára sorsfordítónak bizonyul:
Nagy András: Anna Karenina pályaudvar (Rivalda 89–90)
„Vronszkij: Félreértesz, Anna. Mit akarsz voltaképpen?
Anna: Mit? Szeretetet. Gyengédséget. Törődést. Nem tudom, mi van ma velem. Olyan felindult vagyok egész nap… Amikor itt vagy, nincsenek is kérdések. Akkor öröm van és benned … az egész világ. De amikor nem vagy itt… akkor az egész világ hiányzik.
Vronszkij: Ez ilyen… Emlékszel, amikor leforráztál? Hogy miként fenyegettél a szerelemmel? És én nem akartam elhinni, hogy a szerelem nem szenvedély, hanem sors?
Anna: Igen. Neked megmaradt szenvedélynek. Nekem lett a sorsom.”
Sophia Loren : Tegnap, ma, holnap
„Mindig különös érzékem volt azon személyek kiválasztásához, akikkel a legbensőbb és legbizalmasabb énemet osztom meg. És ritkán tévedek; de amikor ez mégis megtörténik, akkor higgadtan, szinte lábujjhegyen távolodom. Senkit nem akarok megbántani; nem szeretek szenvedni, és azt sem szeretem, ha más szenved miattam. Általában befelé forduló természetem van, szeretem a nyugalmat és a magányt. A világi élet kimerít, nem bízom az idegenekben, és az ismeretségeknek sem tulajdonítok jelentőséget. Az ösztöneimben bízom, azonnal tisztán látom az előttem állót, mennyire őszinte, mik a szándékai.”
Szabó Győző: Toxikóma
„Kérem a nyitány szereplőit a színpadra! 19.05 Elkezdjük az előadást. Nyitány. Lement az első jelenet. Teljesen fel voltam pörögve. Félórája még a kapitányságon dekkoltam. A feleségemet is elfelejtettem felhívni, de ez sajnos elég gyakran előfordult. Azt se tudta, hol vagyok. Néha napokra eltűntem, és én sem tudtam, hogy hol vagyok. Nagyon lent voltam már, minden szempontból. És most is kezdtem szarul lenni. A délutáni tolás, az, ugye ugrott. Egész eddig nem is éreztem, hogy baj van. Lekötött más. A para. A börtöntől. A kirúgástól. Most azonban már olyan távolinak tűnt mindez. Megúsztam. Törölt az agy, és újra kaptam a parancsot: heroin. Igenis, meglesz. És hívtam a kisdílert. Aggódtam is értük egy kicsit, meg aztán jött az elvonás is. Kicsörgött, oké, akkor nincs nagy baj…”
A podcastot itt hallgathatod meg:
Nyitókép: Kállai-Tóth Anett.
