„Erik érkezésével egy teljesen új világba csöppentünk” – Csordás Anett kiáll a sorstársaiért

Mindannyiunkat megérintett már a kiszolgáltatottság szele, még ha egészen rövid időre is. Vannak azonban olyan családok, ahol a másikkal való törődés 0-24 órában, élethosszig tart. Az otthonápolók vagy éppen a beteg gyermeket nevelők életéről nem sokat tudunk. Csordás Anett nekik, sorstársainak segít hiánypótló kezdeményezéseivel. 

A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület április 23-át az Otthonápolás napjának nevezte el, és hazánkban eddig egyedülálló módon, irodalmi pályázatot hirdetett azzal a szándékkal, hogy az otthonápolók és ápoltak személyes történetein keresztül hívja fel a figyelmet egy láthatatlan rétegre. Az online eseményt Csordás Anett, az egyesület alapítója és elnöke vezette fel, a beérkezett írásokat az Örkény Színház művészei olvasták fel, a pályaművekből az egyesület kiadványt készít.

– Meghallgattam néhány otthonápoló történetét, és a számtalan, sokunk számára elképzelhetetlen küzdelem ellenére, mindben ott volt a fel nem adás képessége. Te úgy vezetted fel az online felolvasást, hogy „gondoskodási váláságban élünk”, hiszen a környező országokban gazdaságilag és társadalmilag mindenhol elismertebb az otthonápolók munkája, ezért is álltatok ki több hasonló szervezettel együtt, az ápolási díj emelése mellett 2018-ban. Ez a legnagyobb civil megmozdulás a rendszerváltás óta, ami azonnali sikerrel járt. (2019. januárjától egy új kategória került bevezetésre, gyermekek otthongondozási díja néven.) Mégsem dőlsz hátra, tudom, hogy most azokért küzdesz, akik kimaradtak ebből az emelésből.

– Igen, mert nem lehet különbséget tenni az otthonápolók között. Ugyanolyan kihívás fizikailag és lelkileg idős szülőt, férjet, testvért, gyermeket ápolni. Mind nagyon megterhelő anyagilag is egy család számára. Valamint attól, hogy valaki nyugdíjat kap, még ugyanazt a munkát végzi, ugyanúgy gondoskodik 24 órában a szerettéről, ezért nem maradhat ki a juttatásra jogosultak köréből. Épp ezért biztosítani kell mindenkinek a megfelelő anyagi elismerést, a minimálbért legalább! Másrészt fontos, hogy legyen olyan mentesítő szolgáltatás, ami néhány órára, napra lehetőséget ad a családok, ápolók számára a pihenésre. Ezen is dolgozunk más szervezetekkel közösen.

„Elhatároztuk, hogy kiállunk a gyermekeink és saját érdekeinkért”

– A fiad Erik, 15 éves, halmozottan sérült, az egyesület tíz éve működik, mi volt az pont, amikor úgy érezted, hogy közösséget kell szervezned a hozzátok hasonlóknak?

– Erik érkezésével egy teljesen új világba csöppentünk. Addig nem is érzékeltem igazán, hogy milyen helyzetben vannak azok, akiknek komoly támogatási szükséglete van ma Magyarországon.

Akkor döbbentem rá, hogy óriási hiányosságok vannak az ellátórendszerben, mivel ott voltunk egy halmozott fogyatékossággal élő kisgyerekkel és semmilyen információ, segítség nem volt, csak a kétségbeesés, a magunkra hagyottság.

Műtétek, fejlesztések sorozata következett és lassan rájöttem, hogy a családunkon kívül csak a szülőtársakra számíthatok. Elkezdtünk beszélgetni egymással, és egy önsegítő csoportot hoztunk létre: információkat cseréltünk, kezdtük megtalálni a helyünket ebben a közösségben. Közben megfogalmazódott bennem, hogy nem szeretném, ha mások is így járnának, ezért elkezdtem tudatosan szervezni a szülőket és tanulni az érdekkérvényesítést. Közösen határoztuk el, hogy kiállunk a gyermekeink és a saját érdekeinkért. Összefogtunk és megalapítottuk a Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesületet.

– Az egyesület is számtalan hiánypótló feladatot lát el, de ahogy Erik iskoláskorú lett, elindítottál egy tanulócsoportot is, egy olyan helyet, ahol a sérült gyerekek, támogatással, de együtt tanulhatnak a kortársaikkal. Ilyen intézmény még nincs Magyarországon, hol tart most a Holnap Iskolája projekt?

– Magyarországon is érvényesek azok a jogszabályok, amik kötelezik a kormányt, hogy előrelépjen az inkluzív oktatás kialakításában, ennek ellenére valójában nem működik az inklúzió, csupán az integráció néhány helyen. Vagyis engedik, hogy néhány fogyatékossággal élő gyermek tagja legyen az osztályközösségeknek, de a valódi befogadó oktatás-nevelés hiányzik.

A szakértői bizottságok még mindig leírják, hogy csak szegregáltan taníthatóak gyermekek, vagy sehol sem, mert nincs számukra intézmény, holott az elkülönítés csupán akkor indokolt, ha valakinek az egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy közösségben tanuljon.

Annak idején én is végigjártam az összes lehetséges iskolát, de egy nem beszélő, önállóan írni, járni nem tudó, nagy támogatási szükségletű gyereket sehol sem fogadtak. Mivel ez többünket is érintett, így kénytelenek voltunk elindítani a saját intézmény megalapítását.

– Iskolát létrehozni elég összetett feladat, de számodra ez nem volt teljesen idegen terep, Amerikában tanultál az inkluzív oktatásról.

– Azért mertem belevágni, mert tizenöt éves pedagógusi, közoktatási vezetői gyakorlat volt mögöttem. Alapítója és vezetője voltam egy alapfokú művészeti iskolának Erik érkezéséig, drámapedagógiát végeztem a Színművészeti Egyetemen és gyakorló drámapedagógus voltam. Mindig is érdekelt, hogyan lehet a gyermekek számára izgalmas és hatékony iskolát csinálni.

Másrészt fontos, hogy volt tapasztalatom az inklúzió területén. 2015-ben lehetőségem volt Chicagóban tanulmányozni az inkluzív oktatást: iskolákban hospitáltam, képzésen vettem részt, konzultáltam pedagógusokkal, szülőkkel, szakemberekkel megtapasztaltam, hogy ez nem pusztán egy álom, hanem igenis megvalósítható tanulási forma, sőt, ez kellene, hogy legyen nálunk is a „normális”. Ezért számomra nem volt kérdés, hogy Magyarországon is el kell indítani ezt a folyamatot. 2018-ban már nem tudtunk tovább várni, lépnünk kellett, mert a gyerekeinknek nem volt megfelelő iskola. Először nyitott pedagógusokat kerestem, aki hajlandóak voltak belevágni egy ilyen „vállalkozásba”

– Mik azok az elemek, amelyekben a Holnap iskolája különbözik az átlagostól?

– Mini csoporttal indultunk, mivel ki kellett kísérletezni a megfelelő módszereket és közösen kialakítani a saját modellünket. Az inklúzió mellett fontos volt számunkra a játékos, élményszerű tanulás, hogy a gyerekek motiváló környezetben legyenek és élvezzék a mindennapokat a suliban.

Hiszek abban, hogy öröm iskolába járni és megfelelő differenciálással, szeretettel, elfogadással, egyéni tanulási „út” tervezésével mindenkiből ki lehet hozni a legtöbbet. Természetesen ehhez „kulcs” a pedagógus személye, hogy anyagilag és erkölcsileg megbecsüljük őket és számukra is biztosítva legyen a kiteljesedés lehetősége.

Valamint kulcs emellett a családokkal való együttműködés. A minőségi oktatásban az iskolahasználók egymás partnerei. A másik, amire hangsúlyt helyezünk az oktatás-nevelésben a XXI. század különböző eszközeinek, módszereinek megismerése és használata, például nálunk bizonyos tananyagot robotokkal tanulnak a gyerekek és kihasználjuk az információs és kommunikációs technológia lehetőségeit, ez segíti maximálisan az inklúzió megvalósítását. Hiszen míg egy tipikusan fejlődő gyerek telefont használ az egyik feladat megoldásánál, addig a nem beszélő például szemmel irányított számítógépet vagy speciális egeret.

„Azért dolgozom, hogy felerősítsem azok hangját, akikét alig hallani.”

– Józsefvárosban élsz hosszú ideje, a kerület civil jelöltje lettél a 2022-es országgyűlési választásokra.  Nem félsz, hogy ebben a morális zűrzavarban nem fog hallatszani a hangod?

– Az országgyűlési képviselő nem kiválasztott, hanem megválasztott személy, akinek minden megnyilvánulása és tette azokat szolgálja, akiket képviselni hivatott. Eddigi életemben azért dolgoztam, hogy felerősítsem azok hangját, akikét nem, vagy alig hallani. Kemény munkával sikerült elérni, hogy az egész ország velünk együtt álljon ki egy ügyért – az ápolási kampányban. Hiszen a gondoskodásban mindenki érintett és érintetté válhat. Sikerült. Most is erre fogok törekedni és hiszem, hogy a tiszta hang kihallatszik, és ha sokan, közösen énekelünk, az messzire elér.

– Végignézve a pályafutásodon a legrászorultabb társadalmi csoportok érdekképviseletéről szól minden, és van rá esély, hogy a parlamentben is folytasd ezt a elkötelezett munkát. De, mi a B verzió?

– A közösségi érdekérvényesítés legmagasabb szintjeként tekintek az országgyűlésre, ahova nemcsak elvinni szeretném az általam képviseltek üzenetét, de valódi változásokat is el akarok érni az érdekükben és az állampolgári részvételiség megerősítéséért szeretnék dolgozni. Épp ezért a jelöltségemre úgy is tekintek, mintegy kultúraváltási folyamatra. Bízom benne, hogy erre van igény és támogatás. Ha nem sikerül, akkor is szeretnék ezen a pályán tovább haladni, tanulni, aktív részese lenni a minőségi változásnak.

Nyitókép: Csoszó Gabriella

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.