A függvényegyenletek és a spektrálanalízis problémáival lazán megbirkózik, de a gyereknevelés kiszámíthatatlansága eleinte sokkolta Dr. Novák-Gselmann Eszter matematikust, aki szerint sokszor a szülők „zárják el” a természettudományos pálya lehetőségét a gyerekek elől. A lányok különösen hátrányban vannak.
Mindig felkapja a fejét az ember, ha sikeres női kutatókról hall, márpedig ön két éve elnyerte a „Nők a Tudományban Kiválósági Díjat”. Gondolom, gyakran kapja meg a kérdést, hogy nőként, fiatalon mit keres a Debreceni Egyetem Analízis Tanszékén…
Nem annyira a női mivoltom vagy a korom miatt nehéz helytállni ezen a pályán, hanem családanyaként, gyerek mellett. Mióta édesanya lettem, több szerepben kell helytállnom és ezek között nagyon éles a határ. Reggel még hőc, hőc katonát játszom a kislányommal, fél óra múlva pedig már a kvantummechanika matematikai alapjait tanítom fizikusoknak… De az anyaság segített, hogy elfogadjam, nem lehet mindent tökéletesen csinálni: van, amit elég, ha elég jól csinálok.
Kutatóként maximalista?
Az vagyok. A gyerekvállaláshoz is úgy álltam hozzá, mint a tudományhoz, nagyon racionálisan. Sok könyvet elolvastam például, és azok alapján összeraktam magamban, hogyan fognak történni a dolgok, mindent előre elterveztem. Aztán az égvilágon semmi, de semmi nem úgy történt. Ez engem iszonyúan stresszelt. Kicsúszott a kontroll a kezemből. Aztán sok kínlódás után eljött az a pont, amikor elengedtem ezt a dolgot, és hagytam, hogy ne én irányítsak, hanem a kislányom. Attól kezdve teljes harmóniában vagyunk.
Ezek szerint az élet minden területén olyan racionálisan működik, mint a egyetemen?
Én nemcsak a munkámban vagyok matematikus, hanem abban is, ahogy a tepsit beteszem a sütőbe vagy a krumplikat válogatom a boltban. Minden azt tükrözi, ahogy gondolkodom a világról. Mindig mindent szeretnék megérteni, és hiszem, hogy a világ nagy része meg is érthető – legfeljebb nem jól tesszük fel a kérdéseinket. Tudom, hogy van, amit nem foghat fel az ember, de azért azt is igyekszem racionálisan megmagyarázni… Rá kellett jönnöm azonban, hogy a gyereknevelésben nem támaszkodhatok az általam ismert racionális világra, és el kell engednem a gyeplőt. Ez pedig kifejezetten jót tett nekem, több lettem általa. Erősítette az emocionális oldalamat, amiben addig nem voltam annyira jó.
Ezt adta tehát önnek az anyaság. És mit adott a matematika?
Rengeteg mindent. A logikus gondolkodás, a problémák higgadt átgondolásának képességét. Azt az attitűdöt, ahogy a hétköznapi problémákat is kezelem. Hogy az adatok megismerésével és elemzésével tudok stratégiát kidolgozni, megoldásokat találni. És hát hatalmas áldás, hogy olyan munkám van, amiben teljesen fel tudok oldódni, átélem a flow élményt, akár kutatok, akár oktatok. Minden percét élvezem, és minden nap izgalommal megyek be dolgozni. A kislányomnak is azt kívánom, hogy bármilyen területen, de találja meg ő is ezt az érzést.
A férje teljesen más világból jött, teniszedző. Nem okoz gondot, hogy nem tudja megbeszélni vele a szakmai problémákat?
Az az óriási szerencsém, hogy nem ért meg, ha gondom van a munkámban! A kívülállósága sokat segít nekem. Mivel ő nem éli meg a szakmai problémáimat, egyszerűsítve tudom csak elmagyarázni neki, s miközben átfogalmazom, lehetőségem van egy kicsit kívül helyezkedni a problémán. Azzal pedig, hogy távolabbról, más perspektívából nézek rá, könnyebben meglátom a megoldást is!
Sokat tesz azért, hogy eloszlassa a tévhiteket a matematikával kapcsolatban és népszerűsítse a természettudományokat. Ahogy én látom, a matek talán az elvontsága miatt nem népszerű a gyerekek között, a kilencéves kislányom például, bármilyen jó benne, kínlódik a matekpéldák fölött…
Az még inkább számtan, nem matematika. Az utóbbiban az ötletek, a gondolatok számítanak. Egy jó tanár képes rávilágítani az összefüggésekre, így nincs szükség magolásra és sikerélménye lesz a gyerekeknek.
A matematika egyébként nem annyira elvont, mert segít megérteni a körülöttünk lévő világot, hiszen a legtöbb természettudományos törvényt, amely alapján a világunk működik, le lehet írni a matematika egyetemes nyelvén. Így megérthetjük például a meteorológia vagy a részvényárfolyamok történéseit. S nemcsak megérteni segít, hanem a jövőre vonatkozóan is megállapításokat tehetünk általa.
Most nagyon aktuális például, hogy a járványhelyzet adatainak elemzésével leírható, megjósolható, mi vár ránk két hét múlva. Van, aki meglátja ennek a szépségét.
Azért ehhez kellenek olyan pedagógusok is, akik képesek a kíváncsiság felpiszkálására. Önnek hány ilyen személy volt az életében?
Számos remek tanárom volt, már az általános iskolában is, matematikából, fizikából, kémiából, de humán tárgyakból is. Nemcsak a természettudományok érdekelnek, nagyon szeretek például szépirodalmat olvasni, s ebben nagy szerepe volt a középiskolai magyartanáromnak.
Ahogy a tanárképzés helyzetét látom, már nem az a kérdés, lesznek-e inspiráló, elhivatott tanárok a természettudományos tárgyakban, hanem hogy egyáltalán lesznek-e…
Egészen sokkolóak a számok; ha jól tudom, kémiatanári szakon idén összesen hatan vagy heten kezdték el a tanulmányaikat az országban, ami azt jelenti, hogy öt év múlva ennyi lesz az utánpótlás… Szomorú, hogy erről nincs társadalmi eszmecsere és az emberek nagy része ezt nem érzi problémának. Pedig szükség van jó tanárokra, különben nem lesznek jó mérnökeink, vegyészeink.
Én mindig egy kicsit ufónak éreztem magam, mert szerettem tanulni és életem egyik legjobb befektetésének tartom a tanulást. Mert ez nem más, mint befektetés a jövőbe. Nekem szerencsém volt a szüleimmel, mert már pici koromban azt tanították, hogy a körülöttünk lévő világ megismerhető a természettudományok által. Jó kérdéseket tettek fel a világról – például honnan lehet tudni, hogy a Föld gömbölyű, ha egyszer nem olyannak látjuk? -, és arra biztattak, hogy legyenek kérdéseim és próbáljam meg megválaszolni őket.
Ön olyan családból jön, ahol ez fontos volt, de hogy lehet hiteles az olyan szülő, akinek magának is rossz emlékei, tapasztalatai vannak a reál területeken?
Nagyon fontos, hogy a szülő mit ad át a gyerekének. Sajnos sokan elintézik a dolgot azzal, hogy „én is utáltam a fizikát, nekem is rémes tanárom volt, mégis itt vagyok”, ezzel azt sugallják a gyereknek, hogy neki ez úgysem fog menni, pláne örömöt nem fog találni benne. Nem azt mondom, hogy a gyerekek felé irreális elvárásokat kell támasztani, de legalább negatív gondolatokat, érzéseket ne adjunk át, mert ezzel korlátozzuk őt!
Erősek a nemi sztereotípiák is, nem? A jó matekos kislányok kicsit csodabogarak az iskolában, a fizika, a kémia is kifejezetten „fiúsnak” számít…
Komoly előítéletek vannak az iskolai tantárgyakkal kapcsolatban, a lányoknak például gyakran mondják, hogy nem baj, ha nem megy a matek… Nálunk fel sem merült otthon, hogy azért ne kellene értenem, mert lány vagyok. De ez a fajta terelgetés sokkal előbb megjelenik, gyakran a szülők már pici korban kifejezetten fiús vagy lányos játékokat vesznek, nem hagyva választási lehetőséget a gyereknek. Ezzel sokszor eleve behatárolják a fejlődés irányát. Pedig szülőként nem az a dolgunk, hogy előre eltervezzük a gyermekünk útját, hanem hogy kinyissuk neki az ajtókat, amelyekkel az úton találkozik.
Tedx beszédét itt találod:
Fotó: Derencsényi István
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
