Elkényeztetett húszévesként utazott Sri Lankára Ungvár Judit, aki azonnal úgy érezte, hazaérkezett. A szigeten más ember lett, igaz, ehhez a férje is kellett, akivel olyanok, mint a jin és a jang.
Vannak helyek, ahol azonnal úgy érezzük, otthon vagyunk. Helyek, amelyek megváltoztatnak, átformálnak, s olyan irányba terelik az életünket, amire a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Ungvár Juditnak nyolcezer kilométert kellett utaznia ehhez az érzéshez, hogy végül Sri Lankán találja meg a boldogságot.
– Tudod, mi a legvarázslatosabb itt? Ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz.
Nem régóta lakunk a házunkban, de a szomszéd szinte minden nap hoz valamit. Van, hogy egy tojást, van, hogy egy tányér levest, vagy egy kiásott virágot, mert úgy gondolta, jól mutatna a kertünkben. Pedig nem gazdag, még csak nincs is bevakolva a háza, de náluk ez nem pénzkérdés.
Persze itt is vannak Porschék és Land Roverek, de a helyiek a kevésnek is tudnak örülni – mondja Judit.
Ma már ő is így gondolkodik, de nem volt ez mindig így.
– Én nagyon materiális családból származom, néhány éve még egy elkényeztetett csaj voltam. Apám annak idején Kínából akarta megrendelni nekem a legújabb iPhone-t, hogy még azelőtt megkapjam, mielőtt itthon megjelenik… Aztán eljöttem Sri Lankára, ahol megtapasztaltam, hogy vadidegenek osztják meg velem az ebédjüket.
Nem azért, mert nekem nincs pénzem rá, hanem mert nekik egyszerűen nincs szükségük olyan sokra és szívesen adják. Amióta itt élek, rengeteget változtam. Sri Lanka teljesen kifordított magamból emberileg, a jó értelemben.
Szerelmet hozott a gin-tonik
Az ázsiai szigetország nem az első egzotikus állomás Judit életében: 19 évesen, az érettségi után nem egy közeli albérletben, hanem rögtön Izraelben kezdte meg az önálló életét a szentendrei lány, ahol luxusszállodákban dolgozott. Bevallása szerint úgy, mint egy robot, három évig, miközben az összes pénzét utazásra költötte.
Többnyire Sri Lankára „szökött meg”, ahol tizenöt évesen, egy családi nyaraláson járt először. Már akkor elbűvölte az ott élők mentalitása és az atmoszféra, ami később mágnesként vonzotta vissza a szigetre.
Amikor 19 évesen a szabadsága alatt újra elutazott Sri Lankára, még nem gondolta, hogy az valóban sorsfordító utazás lesz. Éppen egy szerelmi csalódás után kesergett a tengerparton, gin-tonic után kutatva, amikor az egyik bár pultosa kiszúrta a turisták között.
Ami ezután következett, az egy romantikus filmbe kívánkozik, annyi különbséggel, hogy a sötét szingaléz fiú és a szőke turistalány története nem ért véget az első csóknál. Sőt, az igazi kalandok még csak akkor kezdődtek.
– Ahogy összejöttünk Isuruval, közöltem vele, hogy pár nappal azelőtt írtam alá egy öthónapos szerződést Izraelben, vissza kell utaznom…
A szerelmünk azonban kibírta a távollétet, s amint végeztem a munkával, beadtam a felmondásomat és rohantam hozzá. Ő 19 volt, én 20, nagyon fiatalok voltunk, de hatalmas lendülettel vágtunk bele a közös életünkbe.
Egy ismerős hostelét vezettük ketten; Isuru intézte a „helyi” ügyeket, a számlákat, az alkalmazottak dolgait, a bevásárlást, míg én a vendégekkel foglalkoztam – meséli Judit.
„Nem vagyok normális, ha ezért odadobom a családomat”
Amikor húszévesen teherbe esett, nemcsak ő, de Isuru is úgy megdöbbent, hogy szinte olyan színe lett, mint egy fehér embernek, nevet Judit, aki az elejétől fogva tudta, hogy nem akar a trópusokon szülni.
Hat hónapos terhesen még éppen haza tudott repülni; a terv az volt, hogy Isuru követi Magyarországra, ám a bürokrácia nem várt akadályokat gördített eléjük. A férfi ugyanis nem kapott vízumot, s ezzel egy féléves kálvária vette kezdetét…
– Ügyvéd, bíróság, rendőrség, mindenféle hatósághoz rohangáltam, megjártam a bürokrácia pokoli bugyrait, de hiába.
Volt, aki azt sem értette, miért akarok egyáltalán segíteni egy Sri Lankai embernek, pedig a szívem alatt hordtam a közös gyerekünket, volt apasági nyilatkozatunk is. Én pedig azt sem tudtam, hogy a gyermekemet a világ másik végén szeretném-e felnevelni… Tíz hónapig voltunk távol egymástól Isuruval. Egy ponton úgy tűnt, nincs közös jövőnk.
Aztán a pár hónapos kisfiamra néztem és rádöbbentem: nem vagyok normális, ha azért odadobom a családomat, hogy Magyarországon élhessek, hiszen nem is szerettem itt élni! – emlékszik Judit.
Ma már könnyen beszél a rengeteg sírásról, veszekedésről, vívódásról, de akkor a poklot járta meg, és úgy tűnt, minden összeesküdött ellene.
– Ráébredtem, hogy igenis lehetek boldog, és ha Sri Lankán lehetek az, akkor ott leszek. Ha pedig már meghoztam a döntést, tiszta szívből, akkor lépésről lépésre fogok menni előre, néha araszolva, néha gyorsabban, de elérem a célomat.
Elvitte a járvány a hostelt
Amikor bejelentette, hogy végleg Sri Lankára költözik, a családja eleinte tiltakozott, de aztán belátták: immár ők hárman egy család. A kis Lior egy éves volt, amikor repülőre ültek. Hogy megéljenek, férjével kibéreltek egy ötszobás házat a szigeten és átalakították hostellé – immár a sajátjukénak.
Főleg azokra a diákokra alapoztak, akik egy-egy évre nyakukba vették a világot, hogy tapasztalatot és élményeket szerezzenek. Nyugat-Európában nagy divat ez az érettségi utáni úgynevezett „gap year”, jöttek is a vendégek Angliától Spanyolországon át Németországig. Kalandokban nem volt hiány.
– Volt, hogy akkora monszun jött, hogy bokáig gázoltunk a hostelben a vízben, és tudtuk, hogy ha még tíz percig esik, akkor az összes elektromos berendezésünk tönkremegy… Csak ültünk és néztük az esőt…ami csodával határos módon, az utolsó pillanatban elállt.
A hostelt végül nem a monszun, hanem a Covid vitte el, fel is élték a megtakarításaikat, míg végül hazajöttek Magyarországra. Judit tíz hónapig egy bankban dolgozott, napi 14 órákat. A férje, bár utána jött, itt nem vállalhatott munkát, ezért két évig otthon ült a gyerekkel, miközben Judit halálra dolgozta magát.
A végletekig kimerült édesanya nem is lepődött meg, amikor testi tünetei lettek, mint egykor Izraelben, amikor nagyon nem volt rendben az élete. Akkor ízületi gyulladás, most kínzó ekcéma formájában jelzett a szervezete.
„Rám ült a magyar mentalitás”
– Tudom, mennyire rá tud telepedni az emberre a saját baja; olyan érzés, mintha egy szűk akváriumban keringenél körbe-körbe.
De ahogy megérkezem Sri Lankára és a reptéren megcsap a jellegzetes meleg, páradús levegő, úgy érzem, mintha kövek hullanának le rólam.
Amikor két év magyarországi élet után visszatértem a szigetre, akkor éreztem igazán, mennyire rám ült a magyar mentalitás, szinte fuldokoltam benne – mondja Judit. Hogy mekkora a különbség, azt egy ázsiai mondással érzékelteti.
– A helyiek azt mondják, ahogy egyre több pénzed van, nem a kerítésed magasságát, hanem az asztalodat kell a vagyonodhoz igazítani. Ez nagyon igaz, ők tényleg ennek szellemében élnek.
Ha a férjemnek csak húsz rúpia van a zsebében, akkor abból a húszból is ad bárkinek, aki rászorul. Bevallom, én régen sokat bosszankodtam ezen, de ma már furdal miatta a lelkiismeret. Ma már látom, hogy ez a gesztus néha többet számít, mint az, hogy neked mennyid van.
Lehetsz bármilyen gazdag, ha nincs kihez fordulnod a szükségben, semmit sem ér. Az itteniek tudják, hogy a boldogság belülről születik.
A Sri Lanka-iak szeretetteli egymás felé fordulása és férje, Isuru buddhista életszemlélete is kellett ahhoz, hogy Judit hatalmasat változzon a szigeten eltöltött évek alatt.
Nemcsak beilleszkedett, de azóta még egy kisfiuk született.
– A férjem türelmes és elfogadó, és bár én igyekszem humorral kezelni a konfliktusokat, azért neki kell több mindent tolerálnia.
Annak ellenére, hogy mindketten a Vízöntő jegyében születtünk, olyanok vagyunk, mint a jin és a jang: ő befelé forduló, csendes, introvertált, én meg tűzről pattant vagyok és állandóan beszélek, de szerencsére jól kiegészítjük egymást!
Judit, bár tudja, hogy teljesen sosem fog beolvadni a helyiek közé, örömmel vesz részt a szigetlakók életében, miközben igyekszik megőrizni a saját szokásait is.
A fiainak ez már természetes; szívják magukba a helyi szingaléz nyelvet, a nagyobbat pedig meditálni és imádkozni is tanítja az édesapja.
– A Sri Lanka-iaknak gyönyörű hagyományaik vannak, némelyikbe beleolvad a lelkem is…
Ha például valamilyen nagyobb esemény történik a családban, legyen az haláleset, házasság, vagy gyerekszületés, a család hatalmas vendégséget rendez, amin mindenkit szívesen látnak, még a vadidegeneket is.
Ilyenkor fehérbe öltöztetik az egész házat, de még az utcát is! Nagyon szép az is, ahogy minden teliholdkor templomlátogatás van, áldást osztanak az embereknek – avat be Judit a helyi szokásokba.
„Még mindig tudunk együtt nevetni”
A kis család most már a saját házában él, Judit pedig tele van tervekkel. Időközben beletanult a network marketingbe, amit gyakorlatilag bárhonnan tud végezni; ennek és a csapatának köszönheti, hogy újra ki tudott utazni és újra tudta kezdeni az életét a pandémia után.
Körutakat szervez a szigeten és szeretné megosztani a világgal, milyen az élet Sri Lankán, hogy megtalálja, aki hasonló életre vágyik, vagy akár nyaralna náluk, hosszú távon pedig belevágna a közösségi gazdálkodásba.
A legnagyobb vállalása pedig, hogy karácsonykor Isuruval új hostelt nyitnak Sri Lanka déli csücskének tengerpartján. Önerőből, sok munkával, ahogy eddig mindent. Azaz visszatérnek oda, ahonnan hét éve elindultak, s elölről kezdik, amit elsodort a pandémia és az élet.
Lassan, de töretlen lelkesedéssel. Ha van egy kis pénzük, vesznek egy párnahuzatot, ha egy kicsit több, akkor egy tükröt, ha még egy kicsivel több, akkor a hostelre is tudnak költeni. A tempó és a nehézségek már nem vetik vissza, inkább még jobban megacélozzák. Azt mondja, végre boldog.
– Még mindig együtt vagyunk, még mindig tudunk nevetni, és hiába éltünk meg együtt sok rosszat, még mindig pozitívan állunk hozzá az élethez. Sokszor álltam a feladás szélén, de rájöttem, hogy minden úgy jó, ahogy történik, még ha akkor nem is úgy tűnik, és nem én irányítom a dolgokat.
Otthon aggódnak értünk, elvégre Sri Lanka az államcsőd szélén áll, de nem engedhetem meg magamnak, hogy beengedjem a negatív gondolatokat. Egy gyönyörű országban élek, ahol kedvesek az emberek, csodás az időjárás, jók az ételek, vannak szép tengerpartjaink és hatezer éves kultúránk – mi kellhet még?!
Fotók: Ungvár Judit
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
