Szent ég! Hogy nézel ki? – sikoltott fel Ági néhány héttel később egy szerda délután, amikor hazaért a munkahelyéről. András a konyhaasztalnál ült, bal orcáján sárgás-lilás árnyalatú foltok éktelenkedtek, a szája széle duzzadt volt, fejéhez egy csomag fagyasztott zöldbabot szorított.
Kapinya Viktória írása.
– Ne csukd be az ablakot, reggelre megfogunk főni a saját levünkben! – kérte félálomban Ági, ahogy a bal oldalára fordult.
– Eddig téged is zavart a kakas, most mi van? – fürkészte az arcát a sötétben a férje, miközben a függönnyel vívott ádáz harcot, hogy az újra a helyére csússzon.
– Betettem egy füldugót, már nem bírtam tovább – felelte tompán a nő, majd újra mély szuszogásokat hallatott.
– Kérsz kávét? – emelt ki egy csészét a konyhaszekrényből néhány órával később András.
– Nem kösz, már ittam, mielőtt elvittem Lizát a suliba. Viszont belefutottam a „haverod” feleségébe az iskola előtt – felelte Ági.
A férfi agytekervényei egyértelműen koffeinért kiáltottak, hogy képes legyen dekódolni a mondatot.
– Milyen haverom? – kérdezte bambán.
– Csak viccelek… A szomszéd Pisti! – szuggerálta a felesége, mintha szúrós nézésével a férje számára is érthető információt lövellne ki a szeméből.
– Ja! És nem kérdezted meg, hogy nem akarnak-e pörköltet főzni a kakasból? – kortyolt bele az eszpresszójába.
– De, képzeld, próbáltam viccesen felhozni a témát. Mondjuk ő kevésbé találta mókásnak, hogy úgy mondjam…
– Miért, azt nem említetted, hogy ha kell fizetünk is érte és hogy akár meg is főzöm nekik bográcsban? – nevetgélt András.
– Válnak.
A férfi majdnem félrenyelte a maradék kávét.
– Ó, sajnálom – préselte ki aztán magából, majd hozzátette: – Mondjuk nem csodálom! Szerintem a Pisti orvosi eset. Inkább az lep meg, hogy hogyan húzta ki eddig mellette bárki is – lendült bele.
– Nem tudhatjuk, hogy párként hogyan funkcionáltak. De abból, amit a Kinga ma mesélt, azért le lehet vonni egy-két dolgot. Azt mondta, már többször megfenyegette részegen, hogy megöli… És mondok még valamit! A kakast rohadtul nem jókedvéből tartja az a bunkó!
– Hát miért?
– Azért, hogy a Kingát idegesítse vele. Állítólag már egy éve külön alszanak, a kakas pedig pont a nő szobája alatt nyomja éjjel.
– Nyomja az mindenhol! Az a furcsa, hogy más még nem szólt miatta rajtunk kívül! – kontrázott András.
– Tényleg, mi lenne, ha összeállnátok pár férfi szomszéddal és úgy kérnétek meg újra, hogy tüntesse el azt a szerencsétlen madarat? Hátha úgy elhiszi, hogy többeket zavar. Elvégre nem falun lakunk!
– Ha van engedélye, tudtommal tarthat baromfit. Nem azzal van a baj, hogy tart, hanem hogy ez a hülye kakas non-stop kukorékol, mintha nem lenne holnap! – fújta ki a levegőt gondterhelten András, miközben magában már azon töprengett, vajon hány szomszéd csatlakozna az akciójához. – Amúgy nem árt, ha elosztod kettővel, amit a Kinga mond – jegyezte még meg.
– Ne mondd már, hogy te nem nézed ki ebből a fasziból, hogy nekimenjen? – válaszolt felháborodással a hangjában Ági.
– Hát… nem tudom… szerintem is zizi, de azért ott a gyerek! Meg becsületesen viszi a Tüzépet is – eddig legalábbis mindig normális volt, amikor vettünk tőle valamit. Csak nem szállt még el ennyire az agya!
– Mégis, mire garancia egy jó munkahely a mai világban? A gyerekről nem is beszélve…
Hisz még te is csak legyintesz, miközben lehet, hogy őt is bántja! Különben is, mit érzékelhet ebből az egészből szerencsétlen kölyök, ha ezek tényleg egész nap szapulják egymást? Még csak óvodás! Amúgy persze, a felesége sem szent…hallottam már úgy üvölteni vele, meg a gyerekkel is, hogy azt hittem kiszakad náluk a fal, pedig nincs is olyan közel hozzánk a házuk.
Úgyhogy azt mondom, nem árt kicsit jobban szemmel tartani őket ezentúl! – zárta volna le a témát Ági.
– Jaj, nem kell azért vészmadárkodni! Élnek, ahogy akarnak, semmi közünk hozzá! – reagált a kelleténél erélyesebben a férje.
– Jó, akkor neked nem kell őket figyelni! De az hétszentség, hogy én gondolkodás nélkül rájuk hívom a zsarukat, ha megint kiabálnak! A gyerek érdekében… – lett a feleségé az utolsó szó.
– Szent ég! Hogy nézel ki? – sikoltott fel Ági néhány héttel később egy szerda délután, amikor hazaért a munkahelyéről. András a konyhaasztalnál ült, bal orcáján sárgás-lilás árnyalatú foltok éktelenkedtek, a szája széle duzzadt volt, fejéhez egy csomag fagyasztott zöldbabot szorított.
– Látnád a többieket! – horkant fel nevetést mímelve.
– Milyen többieket? Mi történt veled? – dobta le a táskáját Ági, és szapora léptekkel mellé sietett, hogy közelebbről is lássa az arcát.
– Úgy egy órája átcsöngettünk a Pistihez a Bálinttal meg a Krisztiánnal… tudod, mára beszéltük meg, hogy lépünk a kakas-ügyben. Hát, ez lett belőle – szisszent fel fájdalmasan András, ahogy Ági az arcához ért.
– De nem arról volt szó, hogy átmentek és megveritek, basszus! – értetlenkedett a nő.
– Nem mondod? – szakadt ki némi szarkazmus Andrásból. – Mire levettük, hogy matt részeg, már késő volt. De mi nyertünk! – emelte magasba gyengén az öklét.
– Mégis mit? Két hét táppénzt? Jó isten! És a Pisti, vele mi van? – aggodalmaskodott tovább Ági.
– Ki nem szarja le? Szerintem alszik az udvaron, vagy a tyúkólban. Jó eséllyel semmire nem fog emlékezni.
– Hát ez csodálatos! Elkezdhetünk ingatlanokat nézegetni! – csattant fel már idegesebben a feleség.
– Mi van? Nem gondolod, hogy ezek után még mi fogunk elköltözni? Én nem futamodok meg, és szerintem a fiúk sem. Hidd el, a Pisti most megtanulta hol a helye! Különben a Kinga is ott volt… épp benn főzött, amikor meghallotta a dulakodást.
– És mit csinált?
– Amit szokott: kiabált. Kábé megátkozta a percet, hogy találkozott a Pistivel… Ja, meg még azt is mondta, hogy ha nem tűnik el a kakas, ő maga vágja el a torkát. Nagyjából ennyi – tette át a fagyasztott zöldséget egyik kezéből a másikba.
– Jézusom, mibe keveredtünk! – kapta tenyerét a szája elé Ági.
– Nyugi! Ma már legalább átalusszuk az éjszakát! Legalábbis végre van rá némi esély – csitította a férj.
Hajnali három magasságában mindketten megébredtek a kakas rikoltására, de az ezúttal olyan tompának bizonyult, mintha csak egy rossz álom lett volna.
– Mi a franc ez? – ült fel az ágyban nehézkesen András reggel negyed hét körül. Az ablakhoz vánszorgott, hogy elrántsa a függönyt.
– Ági! Ébredj! Rendőr meg – mentőautó áll a Pistiék háza előtt! – szólt erélyesen a feleségének.
– Micsoda? Nem a Marika néniékhez jött megint a mentő? – pattant fel a nő is, majd szemét megdörzsölve ő is az ablakhoz sietett. – Kimegyek. Lizát ne engedd az ablakhoz, ha felébred, amíg vissza nem jövök! – kérte, majd magára kapott egy vékony köntöst, belépett a teraszajtó mellett hagyott egyujjas papucsába, és a kerten keresztül a kerítéshez csattogott.
– Marika! Már megijedtünk, hogy magukhoz jött a mentő! – szólt oda idősebb szomszédasszonyának, ahogy az az utcán a kerítésükhöz sétált. – Mi történt? Az ott…?
– Nem tudni pontosan, hajnaltájt lehetett. A Kingát az előbb vitte el a mentő, ő még él… – mondta halkan a hetvenes hölgy, majd lehajtotta a fejét.
– Hol van a gyerek? – tisztult ki egy másodperc alatt Ági tudata.
– Állítólag a nagymamánál. Hála az égnek! – ingatta fejét Marika.
– A Pisti…
– Igen, ő van a fekete zsák alatt. A szomszéd Miki vette észre, ahogy kijött reggel a kocsihoz. Berohant, hívta a mentőket…
– Fel nem foghatom, hogy történhet ilyesmi! Pedig ez jó környék, és most nézze meg, vérben úszik egy udvar!
– Szívem! – lépett szinte némán Ági mellé András, majd a vállát megérintve Pistiék kertjének másik szegletébe bökött a fejével. A kakas, miután kisebb-nagyobb vértócsákat hagyott maga után az udvar tetemes részében, most már a lépcsőfeljáró mellett feküdt mozdulatlanul, feje ernyedten pihent mélypirosra festett teste mellett.
– Kinga tényleg megtette… – bukott ki Ágiból.
– Meg. Már nem bosszantják többé a kakasok.
Hamarosan megjelenik a szerző, Kapinya Viktória új regénye, a Panel Boogie, melyet kedvezményes áron előrendelhettek ezen a linken.
Kiemelt kép: Freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
