Rakonczay Gábor extrém sportoló magyar idő szerint szombat este ért célba utolsó expedícióján, amelynek célja az Atlanti óceán áthajózása volt. Gábor végül a tervezett 65 helyett 75 nap alatt evezett át az egyik partról a másikig. A sportoló haladását az utolsó hetekben a zord időjárás és a törött hüvelkujja is nehezítette.
A 44 éves magyar sportember fantasztikus teljesítményét végig a közösségi oldalán lehetett követni, az utolsó kilométereket pedig élőben közvetítették a barátai, ahogy Rakonczay Gábor a sziget mellett haladva teszi meg a több mint 500 kilométeres táv utolsó métereit.
Ahogy mellé ért a barátokkal teli hajó, az extrém sportoló először megszólalni sem tudott, hiszen 75 nap után először voltak emberek körülötte.
Az élő közvetítést itt tudjátok megnézni:
Rakonczay Gábor útjának utolsó heteit a fáradtság mellett a törött hüvelykujja is nehezítette, ezen felül az élelmiszer-raktára is kiürült. Az utolsó napokban a jó időjárásnak köszönhetően gyorsabban tudott evezni és a végső kilométereket alvás nélkül, egyhuzamban evezte végig, amíg célhoz nem ért.
Gábor egy kabinnal ellátott kenuval tette meg ezt a hatalmas távot, amit eredetileg Fa Nándor tervezett és épített, majd 2012-es 77 napos óceán-átkelésén szerzett tapasztalatai alapján Rakonczay átépítette, új kabinnal, tőkesúllyal, kormányrendszerrel, és a legmodernebb technikai eszközökkel szerelte fel.
Gábor útinaplójából mi is válogattunk, amit itt és itt olvashattok el.
Kiemelt kép: Rakonczay expedíciók
Független magazinként nem áll mögöttünk egy médiacég sem. Ez nagy szabadságot ad abban, hogy olyan témákról is írhassunk, amelyekkel mások nem foglalkoznak. Fennmaradásunkhoz szeretnénk megtalálni azt a 300 olvasónkat, akik havonta 2990 Ft rendszeres támogatással segítenek megteremteni a magazin alapvető költségeinek fedezetét. Leszel Te az egyik támogatónk?
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.





