„Volt egy fél éves kicsi, aki azért volt ott a kórházban, mert össze-vissza verték otthon, úgy hozták be. Róla aztán le is mondtak és örökbeadható lett. Én hazahoztam volna legszívesebben azt a bántalmazott kisfiút is.” – A SOS Gyermekfalvak által készített interjúban Szilvi mesélte el történetét.
– 15 lombik kezelésen voltunk túl, a nyolcadiknál jött egy kislány, ő most óvodás. Szerettünk volna még gyereket, de nem akartunk több lombikot, mert egészségileg eléggé rámentem. Már régóta megfogalmazódott bennünk a férjemmel, hogy szeretnénk örökbe fogadni. Úgy voltunk vele, hogy igazából nem is ragaszkodunk kisbabához, nagyobbacska is lehet – kezdi a történetét Szilvi.
Két éve kaptuk meg a határozatunkat, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadásra, azóta vártunk. Úgy volt a határozatunk, hogy 0-3 év közötti legyen, testvér vagy ikerpár is jöhet, mi elfogadóak voltunk, annyi kikötésünk volt, hogy Down-szindróma, meg autizmus kizárt, de származási kikötést nem tettünk. Nem volt probléma, ha roma vagy más nemzetiségű.
Volt egy kiajánlás a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól (TEGYESZ) egy ikerpárra, 3-4 évesek voltak, az egyik kislány szellemi fogyatékos volt. Átgondoltuk, de úgy döntöttünk, nem tudjuk vállalni. Ez pont egy évvel ezelőtt volt.
Augusztus 27-én csörrent meg a telefon, hogy van egy csecsemő, egy kisfiú. Mi lepődtünk meg a legjobban, mert nem is számítottunk újszülött babára. Két nap múlva már betekintésen voltunk a TEGYESZ-nél, másnap meg mentünk hozzá a kórházba.
A betekintés azt jelenti, hogy elmész a TEGYESZ-be és elmondják, hogy mit lehet tudni a babáról, mit a szülőanyáról. Mivel ez titkos örökbeadás volt, annyit árultak csak el, hogy ő a második baba és az anyuka szifiliszes, de a pici egészséges.
A szülés után rögtön otthagyta az anyukája, meg se szoptatta. Nagyon hálásak voltunk neki, mert úgy ment el a kórházból, hogy az SMA (veleszületett gerincvelői izomsorvadás) szűrést is megkérte a picinek.
Annyit tudunk még, hogy cigánytelepről jött, de ez is csak elszólás volt. Egyébként hófehér baba, de teljesen mindegy, mi elfogadóak voltunk a származással kapcsolatosan. – mondja Szilvi.
Az SOS Gyermekfalvak egy korábbi kutatásában örökbefogadó szülőket kérdezett roma, fogyatékkal élő és idősebb gyerekek örökbefogadásával kapcsolatosan. A válaszadók harmada fogadna 3 évesnél idősebb gyereket, majdnem minden második szülő pedig nyitott roma gyermek örökbefogadására. Lényegesen kevesebben nyilatkozták, hogy egyértelműen vállalnák fogyatékkal élő gyermek örökbefogadását (3,5 %), ugyanakkor majdnem minden második megkérdezett azt a fogyatékosság mértékétől tenné függővé.
Amikor megkaptam a hívást, pont dolgoztam. A férjem éjszakás volt és még aludt, de rögtön felkeltettem, egész nap sokkban voltunk. Előtte pár héttel már épp adogattuk el a babacuccokat, babaágy, babahinta, etetőszék, mindent, mert egyáltalán nem számítottunk gyerekre. Úgy voltunk vele az ikrek után, hogy már úgysem fog összejönni sosem.
Októberben utaztunk volna külföldre nyaralni, már minden le volt szervezve, amikor jött a telefon. Azonnal mindent visszamondtunk.
A betekintés után másnap már mentünk be a kórházban, a recepción kérdezték, hogy kihez jöttünk, mondtuk. Bementünk, megmutatták, kérdezték, hogy szeretném-e megfogni.
Megláttam, és nem is akartuk már otthagyni az első alkalom után. Amikor eljöttünk a kórházból, meg sem tudtunk szólalni, egyikünk sem. Már a fénykép alapján úgy éreztük, hogy ő a mi kisfiunk.
A kisfiú is rögtön ránk mosolygott, megnyugodott. Olyan, mintha ide született volna.
Annyit lehettünk bent nála, amennyit akartunk, volt egy papírunk, hogy bármikor látogathatjuk, ott lehetünk egész nap. Jártunk be hozzá a kórházba 5 napig, és vártunk a papírozásra, hogy hazavihessük. Addigra már hét hetes volt.
Nagyon nyugodt, mosolygós baba, szépen fejlődik, végigalussza az éjszakát az első pillanattól. Gondozatlan terhességből volt, de a szülőanya biztos nagyon vigyázott rá, mert nem lenne különben ilyen nyugodt.
A nővérek is nagyon de nagyon szuperek voltak vele, csak pozitív dolgokat tudok mondani róluk. Ahányszor bementünk, a kisfiunk szinte mindig ölben volt, meg a többi babát is mindig felvették, ha sírtak, babusgatták őket, etették, gondozták, játszottak velük.
Pedig voltak más babák is egyedül hagyva. Nem is bírtam sírás nélkül.
Hárman voltak a mi szobánkban, mindhárman nehéz körülmények közül jöttek. Az egyiküket végül a nagymama vitte haza, mert az anyuka kiskorú volt, és megszökött.
Volt egy féléves kicsi, aki azért volt ott, mert össze-vissza verték otthon, úgy hozták be, róla aztán le is mondtak és örökbeadható lett. Én hazahoztam volna legszívesebben azt a bántalmazott kisfiút is.
Több örökbefogadással kapcsolatos történet is olvashatsz a SOS Gyermekfalu oldalán.
nyitókép: freepik
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
