Másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy öt éves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek, berúgott üvegajtók – ezek a felvételek mind a szolnoki befogadó otthonban készültek, ahová a megyében kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekek kerülnek. Arról már több hírportál is beszámolt, hogy a hely túlzsúfolt, egyszerűen nem jut elég ágy a gyerekeknek, az RTL Házon Kívül c. riportjában pedig volt lakók és dolgozók is azt állították, hogy voltak olyan felügyelők, akik ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat molesztáltak.
Az RTL Házon kívül című műsorának vasárnap esti adásában felvételeket mutattak be a befogadó otthonból, ahová a megyében kiemelt, gyakran bántalmazott vagy elhanyagolt gyerekek kerülnek. A felvételek között volt
másfél éves kisfiú kendővel a radiátorhoz kötve, egy ötéves gyerek csuklója megvagdosva, koszos matracokon alvó tinédzserek és berúgott üvegajtók is.
Volt lakók és dolgozók azt állították a riportban, hogy voltak olyan felügyelők, akik ittasan bántalmazták a gyerekeket, kislányokat molesztáltak, a vezetőség pedig a jelzések ellenére eltussolta az ügyeket.
Mentem volna a szobámban, és akkor magához ölelt és elkezdte fogdosni a melleim. Próbáltam ellökni magamtól, de nem engedett
– mondta el egy fiatal lány, aki két hónapot töltött Szolnokon, miután saját kérésére állami gondozásba került. Mint mondta, sokszor bántották korábban, ezért is szökött meg otthonról, de a befogadó otthonról a mai napig rémálmai vannak. Az őt fogdosó gyerekfelügyelő a szeme láttára bántalmazott egy hat éves kisfiút, mert az nem akart lefeküdni aludni.
– Ordibált, hát be volt rúgva és akkor mondta a kisgyerek, hogy én nem akarok, ő meg felidegesítette gondolom magát, fogta és a nyakánál fogva a földhöz csapta, az ágyhoz. És akkor így otthagyta. – mondta el az interjúban Evelin, az intézet volt lakója.
A nevelő által ért intim közeledések elszenvedője nem csak ő, több ott lévő lány is volt, mondta Evelin, aki később gyerekjogi képviselőhöz is fordult. Az intézet vezetői azt mondták neki, hogy amit állít, az egyszerűen nem igaz.
– Ez nem így van, a gyereknek nem lehet hinni semmit se – ezt válaszolták neki, mondta Evelin.
A gyakran ittasan dolgozó felügyelőt egy gyám és két kollégája is feljelentette a rendőrségen. Az egyikük nyilatkozott is a Házon Kívülnek és elmondta, hogy behívták az intézmény vezetőjéhez, ahol azt mondták neki, hogy biztosan ki van égve és felelősségre vonták, hogy miért mutatta meg a fiataloknak a gyerekjogi képviselő elérhetőségét, fegyelmivel fenyegették – mondta el az interjúban.
A gyerekbántalmazó felügyelő végül önként mondott fel, de az RTL úgy tudja, hogy azonnal felvették egy egyházi fenntartású gyermekvédelmi intézménybe, miután a folyamatos jelzések ellenére is átment a kifogástalan életviteli vizsgálaton.
Az intézmény egykori lakója azt mondta, hogy nem voltak foglalkozások, csak úgy voltak. Talán ezért is folyamatosan voltak a verekedések, a lopások, a szökések, a drogozás és az öngyilkossági kísérletek.
A gyerekek eredetileg egy hónapra kerülnek be, de gyakran lesz ebből négy-öt hónap vagy akár egy év is, mondta el a korábbi nevelő, aki szerint a gyerekek itt a reményüket veszítik, hogy újra visszakerülnek a családjukba. A nevelők nem érnek rá foglalkozni a gyerekekkel, mert nekik közben takarítaniuk, főzniük és mosniuk is kell.
– Takarítani napjában 15 ször is kell, mert azért 25 gyerekről beszélünk, sokszor 35-ről, és a gyerek egyszerűen nem tud kihez kötődni. A gyerek beáll segíteni a takarításba, a főzésbe, ott van, jelen van mindenütt, látja, hogy a kollégák ki vannak merülve és sokszor nem a kolléga segít a gyereknek, hanem a gyerek segít a kollégának. Nekem ez a döbbenet a rendszerben, hogy ezt nem lenne szabad hagyni, de a rendszer hagyja – mondja az interjúban az egykori nevelő.
A Népszava nyár eleji cikkében azt írta, hogy a megyei Területi Gyermekvédelmi Szolgálat befogadó otthonában a
12 férőhelyre 40 gyereket utaltak be. Június elején 27-en aludtak az intézményben úgy, hogy csak 16 ágy van, így akinek nem jut hely, az a nappali kanapéján vagy matracon húzza meg magát éjszakára.
Ez az az intézmény, ahol hónapok óta nem tudják feltölteni a szakellátók létszámát, két nevelői státuszra egy szakember van, és 9 gyermekfelügyelő helyett 6 dolgozik. – írta a Népszava. Ahhoz, hogy a gyerekek nappali felügyelete biztosított legyen, a gyámokat is beosztják gyermekfelügyelői munkára, akik így a saját munkájukat nem tudják végezni.
Kiemelt kép: AdobeStock
Kérünk támogass bennünket, hogy továbbra is írhassuk a cikkeinket hétköznapi nőkről, olyanokról, akik másokon is segítettek. Legyél a támogatónk!
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.





