Barion Pixel Skip to content
Önzetlenség Napja

Önzetlenség Napja: Amikor nem versenyzünk, hanem kapcsolódunk

Mi történik, ha egy napra kicsit más szabályok szerint működik a világ? Ha nem az számít, ki mit nyer, hanem hogy ki hogyan tud kapcsolódni? Gazsi Zoltán egykori cégvezető, ma közösségépítő, pontosan ezt próbálja megmutatni az Önzetlenség Napjával – idén már másodszor.

– Tavaly rendezték meg először az Önzetlenség Napját. Milyen visszajelzések jöttek, ami miatt úgy döntött, hogy lesz folytatás?

– Az esemény után minden résztvevő szervezetnek küldtünk egy kérdőívet, mert kíváncsiak voltunk: tényleg azt kapták-e, amire szükségük volt. Rengeteg nagyon mély és őszinte válasz érkezett.

Ami talán a leginkább megmaradt bennem: többen azt írták, hogy szívesen beköltöznének egy olyan lakóközösségbe, ahol azok az emberek lennének a szomszédjaik, akik ott voltak az eseményen. Sokan kiemelték a hangulatot is – a nyitott, befogadó a közeget, és a valódi érdeklődést, amellyel egymás felé fordultak az emberek.

Az is fontos visszajelzés volt, hogy a civil szervezetek nem versenytársként, hanem partnerként tekintettek egymásra, hiszen, ha összefognak, azzal az egész szféra láthatóbbá válik.

Önzetlenség Napja
Gazsi Zoltán

– Mit visznek tovább idén a tavalyi tapasztalatokból? Lesz változás?

– A legfontosabbat megtartottuk: a hangulatot és a szándékot.

Azt, hogy ez egy alapvetően emberi, közvetlen tér maradjon. A program most már szinte teljesen összeállt, sokkal átgondoltabb és professzionálisabb lett, de közben figyeltünk arra, hogy ne vesszen el az a fajta családias kedvesség, amitől tavaly jól működött a rendezvény.

Lesznek koncertek, minőségi étel-ital, és ugyanúgy jelen lesznek a civil szervezetek is – de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mi történik az emberek között.

– Idén már belépőjegyes az esemény. Ez nem változtat a hangulaton?

– Sokat gondolkodtunk ezen. Végül arra jutottunk, hogy a jegyár egyfajta elköteleződést is jelent. Fontos volt az is, hogy a bevételt vissza tudjuk forgatni a civil szervezetek támogatásába, hogy valóban szintet tudjanak lépni. Van egy bizalmi elem is benne: aki tavaly legalább 50 ezer forinttal vagy ennek megfelelő munkával segített egy szervezetet, kedvezményt kap – és ezt nem ellenőrizzük. Egyszerűen bízunk benne, hogy igazat mond. Ez is része annak a gondolkodásnak, amit képviselünk.

– Az idei programban lesz véradás is. Hogyan gondolkodik erről azok után, hogy személyesen is érintett lett?

– Nem szeretném túlhangsúlyozni, mert az esemény nem rólam szól. Azt viszont valóban a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a véradás életet ment. Amikor az ember hirtelen mások segítségére szorul, teljesen más jelentést kap ez az egész.

Önzetlenség Napja

– Mire számít április 17-én, 16.00 órakor a Millenáris D épületében az idei Önzetlenség Napján?

– Azt szeretném, ha megint létrejönne az a tér, ahol az emberek egy kicsit máshogy kapcsolódnának egymáshoz. Elég, ha egy-két beszélgetés elindít valamit. Ha valaki megtalál egy ügyet, amihez köze lesz. Vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs egyedül. Nekem ez már elég.

További részletek, program és jegyrendelés az onzetlensegnapja.hu oldalon.

Fotók: Önzetlenség Napja


Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

 
[adinserter block="3"]

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott cikkek:

2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Tudatosweb