Hat éve lépett be az életembe a párom fia, Géza. Azóta pedig nemcsak szeretett családtagom lett, de barátom és tanítóm is. Tanítottam én is őt a történelem érettségire, együtt izgultunk az eredmény miatt, aztán végignéztem azt is, hogyan keresi a helyét a világban autista fiatal felnőttként. Mindez egyszerre volt szívszorító, felemelő és örömteli tapasztalat.
Kiss Annamária írása.
Azzal a céllal ültem le beszélgetni Csom Liza gyógypedagógus és foglalkozási mentorral, Géza segítőjével, hogy rálátásom legyen az autista munkavállalók munkahelyi körülményeire. Liza évek óta segít nekik eligazodni a munkaerőpiacon, miközben a cégeket is edukálja, hogyan válhatnak valóban befogadó munkahellyé. Gézát pedig arról faggattam, hogyan éli meg a munkanapokat.
A társadalom hasznos tagjai lennének
– Nincs munkám, nincs munkám, hajtogatta Géza, mielőtt elhelyezkedett volna. Nem panaszként, inkább mély szorongásból fakadó, állandóan visszatérő kijelentésként. Mintha ez a hiány stigmatizálná.
Aztán amikor sikerült munkát kapnia, napokig szinte sugárzott. Napról napra magabiztosabb lett, úgy érezhette, végre neki is helye van a világban.
– A kutatásokból is ez látszik: a felnőtt autista emberek elsődleges célja a munkavállalás, és ilyenkor nem szánalomból kapott feladatokra gondolnak, hanem valódi munkára, amelyek felelősséggel járnak, mondja Csom Liza.
– Még a párkeresésnél is előrébb rangsorolják, hogy szeretnének dolgozni, ami meglepő lehet azoknak, akiknek az autizmusról elsősorban a zárkózottság, elszigeteltség vagy kapcsolódási nehézségek jutnak az eszébe.
Simaliba
Géza szociális típus, sokat beszél, érdeklődik, szervez, a közösségi médiában írogat, nyüzsög. Néha többet kommunikál, mint bárki a környezetében. A legnagyobb meglepetésemre, újabban egyedül utazik is a világban, ugyanis a legújabb projektje, hogy ellátogat az elérhető fővárosokba. És ráadásul, ma már a munkahelyi feladatokat és munkafolyamatokat is kívülről fújja.
– Az én feladatom, hogy kiválogassam a csomagokat, a sérülteket külön rakjam, a különböző céges csomagokat a helyükre tegyem, pakoljak, meg a tisztaságot megőrizzem, sorolja. – Gépelni is szoktam, amikor mondják.
Ez a „mondják” szócska nála visszatérő. A műszakvezetők instrukciói biztonságot adnak neki.
– Ha azt mondják, címiratozni kell, akkor azt csinálom. Ha gépeznem kell, akkor gépezek.
A szabályok, a keretek megtartják őt. Persze mindez az „megértés” nem ment volna simán, ha nincs Liza, a mentor.
Tolmácsszerepben a mentor
Egy autista munkavállaló első napja minden bizonnyal ugyanazzal az izgalommal indul, mint bárki másé. Van azonban egy fontos különbség: amíg a legtöbben ösztönösen értelmezzük a munkahelyi gesztusokat, a ki nem mondott szabályokat, a félmondatok mögötti elvárásokat, addig egy atipikus ember számára ez a láthatatlan rendszer megfejthetetlen útvesztő.
Ahogy hallgatom Lizát arról, mit jelent autista munkavállalók mellett mentorként tevékenykedni, az ugrik be, hogy a szerepe tulajdonképpen egyfajta tolmácsolás. A mentor feladata jóval több annál, mint hogy rajta tartja a szemét az új dolgozón.
Már azelőtt dolgozni kezd, hogy az autista munkavállaló belépne az ajtón: felkészíti a céget, érzékenyítő beszélgetést tart, segít megérteni, milyen támogatásra lehet szükség.
– Mentorként használati utasítást adunk: mi segíti, mi nehezíti a közös munkát, mire érdemes odafigyelnie a két félnek. De azt is fontos leszögezni, hogy ha szokatlan viselkedés történik, ne induljon el a susmus, hogy az új alkalmazott egy furcsa lány vagy furcsa fiú.
– Ez a tolmácsolás két irányú tehát: ugyanúgy segít az autista munkavállalónak értelmezni a helyzeteket, mint a kollégáknak megérteni az ő reagálásait. A legnagyobb konfliktusok sokszor banális félreértésekből erednek, olyasmikből, amelyekről nem gondolnánk, hogy problémát jelenthetnek, mondja Liza.
Példának említi, hogy ha valaki azt mondja a negyvenfokos melegben: „mindjárt levetkőzöm”, akkor azt egy atipikus dolgozó könnyen szó szerint veheti és várja, hogy az illető tényleg vetkőzni kezdjék. Géza is mesél „félrefordításból” adódó helyzetekről.
– Volt olyan, hogy valamiért szóltam, és azt máshogy értették. Én vettem észre, és nem is egyszer, háromszor is szóltam.
A türelem kifizetődő
A kommunikációs zavar oda-vissza értendő. Hat év alatt bizony nem egyszer éreztem magam tanácstalannak Géza mellett: volt, hogy nem értettem a reakciót, a hirtelen felindulásait, de olyan is volt, hogy nyers őszinteségével megbántott.
Megtanultam kevésbé megsértődni, mert tudom, hogy a megállapításai mögött nincs manipuláció, csak őszinte gondolat.
Olyan is volt, hogy azt hittem, semmi sem jut el hozzá a mondandómból. Aztán egyszer csak, hetekkel később visszamondott valamit, amit korábban hiába próbáltam neki elmagyarázni – vagyis csak látszólag hiába, mert kiderült, csendben dolgoztak benne a hallottak. Talán ez az autista emberekkel való kapcsolat legfontosabb leckéje, számomra legalábbis biztosan: hogy a megértés ritkán azonnali.
Ami lustaságnak tűnik, az valójában másfajta működés
Az autista emberek jellemzően nem lusták.
– Egy autista dolgozó valószínűleg nem azért áll meg munka közben, mert nem akar dolgozni. Lehet, hogy egyszerűen nem tudja, mi következik. Ha azt hallom, hogy ’néha megáll, de kezeljük’, abból gyakran az derül ki, hogy emberünk nem tudja, mi a következő lépés.
A legtöbbünk automatikusan talál magának teendőt egy üresjáratban, ám belőle szorongást válthat ki a struktúrátlan időbeosztás. Ugyanez igaz a változásokra is. Egy áthelyezett jelenléti ív, egy váratlan útvonalmódosítás, olyan apróságok, amelyek mellett elsiklunk, de egy autista dolgozót ezek elbizonytalanítanak, hívja fel a figyelmet a szakértő.
Pozitív tulajdonságok
Géza sem lusta, és meglepően pontosan látja magát, még a nehézségeit is.
– Ha tudnék, változtatnék a beszédemen meg a bátorságomon.
Amikor ezt kimondja, hosszú csend áll be. Pótanyaként ilyenkor meghatódom – mert közben tisztán látszik, mennyi akaratereje is van ennek a fiúnak. A következő pillanatban viszont olyan mondat csúszik ki a száján, amit bármelyik HR-es keretbe foglalna.
– Több szemem van, mint nekik, jobban észreveszem a dolgokat. Meg jobban rakok rendet.
És ez nem dicsekvés, csupán tényleírás. Az autista emberek nagyrésze kiemelkedően jó a részletek észlelésében, a monotonitástűrésben, a szabálykövetésben vagy a rendszerezésben. Olyan „skillek” ezek, amikre rengeteg munkahelynek lenne óriási szüksége. Mégis, ma, Magyarországon ez a kisebbség igen alacsony számban van jelen a munkaerőpiacon.
Ennek egyik oka éppen az, amit Liza is kiemel: a neurotipikus munkahelyek tele vannak körülhatárolatlan, kimondatlan szabályokkal.
– Mi ösztönösen levesszük ezeket, az autista embereknek azonban konkrét magyarázatokat kell hozzájuk fűzni, és ez konfliktusokat szülhet.
Egymástól tanulunk
Ha a munkahelyi integrálásról van szó, hajlamosak vagyunk arra egyirányú segítségnyújtásként tekinteni, mintha kizárólag a neurotipikus közeg adna az autista dolgozónak. Liza tapasztalata ennek épp az ellenkezője.
– Számos munkáltató számolt be arról, hogy az egész közösség pozitív értelemben változott meg attól, hogy autista munkatárs került be. A leglátványosabb változás a kommunikációban megy végbe; ilyenkor egyszerűbbé, egyenesebbé, világosabbá válik a beszéd.
Kevesebb a körülírás, a célozgatás, a passzív-agresszív finomkodás. A kollégák megtanulják, hogy ha valakinek feladatot delegálnak, azt kell mondani: ’kérlek, csináld meg’. Nem kell folyton körülményesen bocsánatot kérni és körmondatokban fogalmazni. A struktúrált, koherens folyamatleírások pedig nemcsak az autista dolgozóknak segítenek, a neurotipikus munkatársak is szívesen használják azokat, így Liza.
„Nagyon számíthatok rá”
Magyarországon az autista munkavállalók jelentős része a megváltozott munkaképességű foglalkoztatási rendszerben helyezkedik el. A nagyobb cégek vezetőit a jogszabályi környezet is ösztönzi az alkalmazásukra, de Liza szerint a sikeres integráció végsősoron nem törvényi kérdés.
– A vezető hozzáállása szinte mindent eldönt. Ahol nem PR-feladatként kezelik az integrációt, hanem valódi segítőszándék rejlik a motiváció mögött, ott flottul mennek a dolgok.
A sikeres beilleszkedéshez nincs szükség különleges technológiákra vagy költséges szisztémákra, sokkal inkább a figyelemben, rugalmasságban és nyitottságban keresendő a hatékonyság – abban, hogy éreztessék a másikkal, hogy ő is sok olyan értékkel rendelkezik, amik a munkában jó szolgálatot tesznek, zárja a gondolatait a szakember.
Ehhez persze nélkülözhetetlen a jó mentor, akire lehet számítani, akinek a segítségével Gézának és sorstársainak nem „autista kolléga” lesz a megnevezésük, hanem egyszerűen: „munkatárs”. És ha egyre több cégvezető megérti mindezt, akkor az egész társadalomban elfogadott lesz, hogy az autizmussal élők nincsenek kívül a munka világán – csak ők néha más nyelven beszélnek.
fotók:
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
