Most mit csináljunk, Árpi bá? kérdezte Marika az ujjait ropogtatva. Nem a te problémád, Marikám, már felhívtam az Ildikót. A zsibongóban terelgették a gyerekeket, Árpi bá lapát tenyerével meg-meglapogatta a csalódott kis fejeket, itt ma nem lesz parizeres zsömlézés. A tanári felől kávéillat és cigiszag kúszott kifelé, és Árpi bá egyre türelmetlenebb volt. Szerencse, hogy ez már nem az ő ügye, mindjárt jön a főnöke, ő meg mehet a kollégákkal feketézni.
Spenger Kincső írása.
És Farkasné Ildikó jött, csizmája jelentőségteljesen csattogott a zsibongó mozaik járólapján, Árpi bá pedig lebegve tűnt el a tanári irányába.
Farkasné fintorogva nézett utána: nem is csoda, hogy őt hívták ide az Árpád helyett, ez a férfi csak csevegni meg kávézgatni képes. Mégis milyen vezető az, akit még a kollégák is Árpi bának hívnak?
A büfé ajtaja tárva-nyitva volt, a polcokon sehol a Sport szeletek meg a ropik, csak a körbeporosodott nyomaik és egy sáros lábnyom a falon.
Nyitva hagytad az ajtót, Marika? Marika pityeregni kezdett: Jaj, dehogyis, Ildikó, mindig kettőre zárom, de tudod, milyen vacakok ezek a régi zárak, bárki megpiszkálhatja, és tovább ropogtatta az ujjait, mert az volt az igazság, hogy igenis lehet, hogy nyitva hagyta. Farkasné ciccegve ingatta a fejét, és bezárta a büféajtót.
Az irodájában ülve egyre gyorsabban kavargatta a kávéját. Ő az elmúlt másfél évben mindent, de mindent megtett ezért a kócerájért, lett zeneiskola, színjátszókör, népdaléneklő-versenyek, hát mi volt itt őelőtte, semmi, most meg minden van, erre ezek itt lopkodnak.
A beosztottjai meg azt sutyorogják a háta mögött, hogy ilyen sose volt az Árpi bá idejében. Bezzeg most minden héten volt valami rendbontás, pedig Farkasné résen volt: betoppant a színjátszó próbákra, a délutáni énekkarokra, rajtaütéseket tartott a menzán, a folyosókon cirkált smárolni elbújó nyolcadikasokra vadászva.
Minden hiába: a bűn tovább hömpölygött a Látrádi Általános Iskola falai között. Farkasné Szabó Ildikó felhörpintette a kávéját, ciklámen rúzsának ideges nyoma eszébe juttatta a sáros lábnyomot a büfé falán.
Nagyszünetben leparancsolta az összes osztályt a zsibongóba, és mind a százötvenkilenc gyereknek egyesével megnézte a cipőtalpát – a harmadik órák mindenhol elmaradtak, de Farkasné nem könyörült. A tanárok csendben sutyorogtak, hogy ennek semmi értelme, és végül nem is volt, mert nem volt a nyommal egyező cipőtalp, Farkasné pedig kénytelen volt mindenkit elengedni.
Másnap megismételte az ellenőrzést, megint eredménytelenül. Aztán bekérte a naplókat és végigböngészte bennük a hiányzókat, mert ha Farkasné Szabó Ildikó vezet egy iskolát, ott következmények lesznek.
Amikor hazaért a szolgálati lakásba, a férje figyelmesen érdeklődött a napja felől.
Persze Jánosnak könnyű volt figyelmesen érdeklődni, mert adóellenőr volt, így az ő napjai teljesen érdektelenek voltak, Ildikónak bezzeg egész nap bűnözőkkel kellett foglalkoznia, mert ezeket eddig mindenki csak tutujgatta, pedig ezeket rendszabályozni kell. Csak mondta és mondta, János meg bólogatott és próbálta értelmezni az egész botrányt, de ezek nem számok voltak, hanem gyerekek.
Ildikó még lefekvéskor is tajtékzott, a levegőben éjszakára is ott maradt a vibrálás, János meg elégedetten hortyogott benne, csak Ildikó nem aludt, hiszen ő volt az, aki vibrált.
Marika másnap reggel újra kinyitotta a büfét, a tanárok és a gyerekek boldogan sorakoztak előtte, és ez nagyon dühítette Farkasnét. Egy rendes helyen nem így mennek a dolgok, a megyeszékhelyen ilyen nem lett volna, hogy két nap múlva már mindenki vígan kakaózgat a tetthelyen.
Ahogy ezen fortyogott, a folyosón beleütközött a Kolompár családba, akik épp a hatodikos Csabi jegyeit reklamálták, és Farkasné fejében megszólalt a sziréna.
Asszonyom, ha már itt van, a Csabi hol volt tegnap? Mert történt egy gyanús kis eset, milyen érdekes, hogy pont másnap nem jön iskolába! Kolompárné rekedt hangon ajvékolt, hogy csak azért, mert cigányok vagyunk, nem kell mindent ránk kenni, a Csabi csak fosik, majd jön, ha meggyógyult.
A férje minden szavára kontrázott feltartott mutatóujjal, már az egész tanári kar nézte, ahogy Farkasné öt ujjának hegyét fehéredésig összeszorítva magyarázta a Kolompárnének, hogy vele így ne beszéljen, mert ő megyeszékhelyen volt igazgatóhelyettes, és nem fog megrettenni akkor se, ha az egész telep jön ide fenyegetőzni.
Árpi bá ekkor finoman felterelte Farkasnét az irodájába, töltött neki egy pohár vizet és magára hagyta, hogy nyugodjál meg kicsit, Ildikó. De ő nemhogy nem nyugodott meg, hanem attól kezdve folyamatos szolgálatba helyezte magát: rajtaütésszerűen ellenőrizte a gyerekek cipőjét, minden órára benyitott a legalkalmatlanabb időpontokban, egyfolytában a zsibongóban és a folyosókon cirkált, és állítólag éjszakánként zseblámpa fényeit lehetett látni az ablakokban.
Többek szerint Farkasné őrizte a szertárban a medicinlabdákat, a biológia teremben az anatómiai torzót, Arany János portréját, az írásvetítőket, na meg a büfét.
Már hetek óta Farkasné elmeállapota volt a vezető téma, amikor egy hétfő reggel megjött az igazi novemberi hideg zuhogó esővel. A tanáriban és a folyosón álmosan keringett a kávéillat meg a füst, és senkinek se volt kedve órát tartani, meg egyáltalán semmit se csinálni, még Farkasnéről pletykálni se, pedig Farkasné akkor is a folyosókon őrködött.
A gyerekek lapítva, sugdolózva vágtak át a zsibongón, Kolompár Csabi és barátja, Albert épp a mosdóba igyekezett.
Na tessék, csak felépült a fosásból a drágalátos Csabika.
Ildikó hirtelen ütemesen cuppogó hangot hallott, nem értette, honnan jön, nézett a fiúk után, hallgatta a cuppogást, éppen a járásuk ritmusában, bal-cupp, jobb-cupp. Szemével követte a lépéseket, és akkor látta meg, hogy a cipőik talpa simára van farigcsálva, néhol lyukat is ejtett a bicska, az átázott zoknijaikból cuppogva csöpögött a víz a zsibongó kövére.
És akkor Farkasné Szabó Ildikó felment az irodájába, leült az asztalához, rádőlt az október havi túlórajelentésekre, és halkan horkolva visszaálmodta magát a megyeszékhelyre.
Spenger Kincső írásaira itt tudtok feliratkozni: https://spengerkincso.substack.com/p/na-szevasz-megjottel
Kiemelt kép: Fortepan / Slachta Krisztina
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
