Ötkor szólal meg az ébresztőm, és nem nyomok szundit mint rég, azonnal kelek. Ma épp három hónapja dolgozom a Csibiben, a kis éjjel-nappaliban a lakótelepen, ahová évek óta jártam sörért, cigiért, kotonért, zsemléért. Anyámék nem annyira örülnek ennek, nem azért kaptam a kis garzont itt, hogy bolti eladóként megöregedjek benne (megrohadjak, így mondta apám), hanem hogy legyen honnan elköltöznöm majd a hegyre, amikor neves jogász leszek. De amikor márciusban megláttam a Csibi ajtaján a fecnit, hogy eladót keresnek, életemben először pontosan tudtam, hogy mit kell tennem.
Azóta minden nap gondolok az Éva nénire.
Spenger Kincső írása.
Már majdnem tíz éve, hogy elköltöztünk Somogybabárdról, nem is nagyon szoktuk emlegetni, városiak vagyunk már. Inkább úgy gondolunk rá, mint valami közjátékra, ami csak úgy megtörtént velünk, pedig ez az intermezzo bő tizenöt évig tartott.
Babárdon két bolt működött, a Nagy Bolt meg a Kis Bolt. A Kis Bolt igazából a Némethék garázsa volt, zsúfolt és kaotikus. A Nagy Boltban bezzeg a konzervek márka szerint, méret szerint sorakoztak a polcokon, az akkurátusan egymásra pakolt csokikat úgy tudtuk bámulni gyerekként, mintha a gízai piramisok előtt állnánk.
Két fehér köpenyes nő bőséges és rendezett birodalma: Éva nénié és Ibolyáé.
Éva néni volt a főnök. Nagydarab asszony volt, sima, kreol bőrrel, mindig rendben tartott rövid frizurával, láncos szemüveggel.
Amikor ő volt a pénztárban, rettegtünk bármit felíratni a füzetbe hó végén, nem nagyon kultiválta a hitelezést. Ujjatlan köpenyben, nagy karjaival magasodott fölénk ellentmondást nem tűrő tekintettel. Éva néninél mindig mindent oda kellett visszatenni, ahonnan elvetted, és nem lehetett összeturkálni jégkrémeket az utolsó Mini Milk után kutatva.
Ibolya épphogy végzett az élelmiszeripari szakközépben, mindig a csemegepultba volt beosztva. Nem nagyon állt senkivel szóba, duzzogó ábrázattal járt-kelt.
Rövidujjú köpenyét a pulcsiján hordta, szőkített haját gyöngyös bársony hajgumival fogta copfba, a türkiz szemhéjfestékére pedig minden lány irigykedett. Keddenként ő nyitott, és mindig meglestük iskola előtt, hiszen mi, fiúk mind szerelmesek voltunk az Ibolyába természetesen.
Ma is kedd van, ezt a napot különösen szeretem azóta is, ráadásul ma áru is jön a Csibibe. Csak a péntekkel és a szombattal van bajom, mert akkor jönnek a részegek, de nem vészes, ez egy elég csendes lakótelep. Amikor betéved egy-egy hangosabb horda, mindig arra gondolok, hogy Éva néninek ez meg sem kottyanna.
Tízéves koromban egy nyári szombaton anyu listáját szorongatva igyekeztem mindent összeszedni a kosaramba a Nagy Boltban. Csak délig volt nyitva, úgyhogy elég sokan voltunk, Rusznák Gyuszi és felesége, Csilla a csemegepultnál álltak.
Gyuszi a nagy melegre való tekintettel már bekaphatott pár pálinkát, Csilla a szemben lévő kocsmában vadászhatta le, mert a Gyuszi nem igen volt boltba járós fajta.
– Harminc deka parizert kérek – mondta Csilla Ibolyának.
– Elég a tíz! – okoskodott Gyuszi. – Nem lesz elég a pénz!
– Akkor majd visszateszel pár sört!
– Te nekem ne mondjad meg!
– Akkor mennyi legyen? – kérdezte Ibolya.
– TE MEG NE SZÓLJÁ’ BELE! – óbégatott Gyuszi.
Már az egész bolt Rusznákékat nézte. Szegény Csilla próbálta csitítgatni a felbőszült Gyuszit, de mindenki tudta, hogy ha a Gyuszi iszik, akkor hülye és kötekedős, minden hiába.
– Az Ibolya csak a munkáját végzi, ne…
– Igenis ez a kis kurva velem ne szórakozzon!
Ibolya elvörösödött, a kezében még mindig ott volt a fél rúd párizsi mint valami elfelejtett fegyver. És akkor a raktár felől feldörgött egy hang.
– Takarodjál kifelé, Gyula! – Éva néni csípőre tett kézzel állt a tejes hűtőnél. Gyuszi lelhalkult:
– De én…
– Takarodjál kifelé, Gyula, és majd akkor gyere vissza, ha tudsz normálisan viselkedni.
– Jó’van, nem kell mindjár’ idegeskedni, Évikém.
Gyuszi eloldalgott és rágyújtott egy cigire a bolt előtt, mintha tulajdonképpen magától ment volna csak ki dohányozni.
Amikor szóba kerül otthon, hogy abbahagytam az egyetemet (a szüleim másoknak azt mondják, hogy még járok, és remekül megy) és a Csibiben dolgozom, anyám rendszeresen előránt valami horrortörténetet szó nélkül leszúrt, agyonlőtt boltosokról, hátha megijedek, és visszatakarodok tanulni az alkotmányjog szigorlatra.
Amikor azzal érvelek, hogy a legdurvább történés a Csibiben az, amikor a tízemeletesből a kicsit már lüke Anti bácsi néha a kukába akar pisálni, akkor meg az következik, hogy sose tudhatom, ez egy város, nem Somogybabárd.
Éva néniéket mondjuk tényleg nem nagyon fenyegette súlyosabb dolog a Rusznák Gyuszi féléknél. Tizenöt év alatt egyetlen betörés történt a Nagy Boltban: az éj titokzatos leple alatt két üveg Kőbányai, négy karton cigi meg három csomag pelenka tűnt el.
Amikor hajnalban megérkezett a helyszínre Szeghalmi, a körzeti megbízott, Éva néni már az ajtóban várta csendben cigizve. Akik ott voltak, mind azt mesélték utána röhögve, hogy úgy festettek, mint egy izgága pudli és egy öreg, mindent látott komondor.
Szeghalmi fontoskodva ugrálta körbe a betört ajtót a fényképezőjével, Éva néni meg két slukk között odaszólt, amikor már nem bírta tovább a pattogást.
– A Paldecz volt.
– Ezt meg honnan veszi?
– Most született gyereke, és hát a pelenka…
– Az még nem bizonyít semmit, Évike.
Éva néni elnyomta a cigijét és kifújta a füstöt.
– A kezével verte be az üveget, és végigfolyatta a vérét a házukig a hülyéje.
Az ügy lezárult, Paldeczet becsukták.
Amióta elköltöztünk, ritkán járunk arrafelé. Tavaly egy fesztiválról jöttünk haza a bátyámmal, és már majdnem szomjan haltunk. Babárdtól két falura megálltunk kólát venni a helyi Coopban. Épp zártak, de a két boltosnő beengedett minket, csak legyünk gyorsak.
Ahogy ott álltunk velük szemben, hirtelen fel kellett zárkóztatni az emlékeinket. Éva néni és Ibolya a fejünkben Babárdon maradtak úgy, annyi idősen, azokban a köpenyekben, és most ott álltak előttünk, de Éva néni nem volt már hatalmas és rémisztő, Ibolya meg nem duzzogott, csak sietett haza a gyerekeihez.
Úgy örültünk meg egymásnak, ahogy egy régi képeslapnak szokás, amit véletlenül megtalálsz egy könyvbe csúszva.
Amikor az örömködés közepén Ibolya beütötte a gépbe a kóláinkat, bejött egy férfi, és a sörök felé kóválygott. Ibolya odamordult:
– Zárva vagyunk, Imike, a Pipacsba menjél sörért, légyszíves!
Imike szó nélkül megfordult, és ment a Pipacsba sörért.
Kedd van, a nap már felkelt, épp elszívom a cigit, mire megérkezek a Csibihez.
A szállító már ott van, együtt kipakoljuk és bevisszük az árut. Bekapcsolom a pénztárgépet, és elkezdem tölteni a polcokat. A konzerveket márka és méret szerint rendezem, a csokikból megépítem a gyerekeknek a gízai piramisokat. Ha az Anti bácsi ma is a kukába akar pisálni, akkor meg majd rászólok.
Spenger Kincső írásaira itt tudtok feliratkozni: https://
Kiemelt kép: Fortepan / Kádas Tibor
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
