Kiadónak álcázva – így dolgoztam ingyen hónapokig!
Egy csalás igaz története. Levélírónk bizalommal kötött szerződést egy könyvkiadóval. Úgy tűnik, nem kellett volna. Tovább →
Nőként a változás nagymesterei vagyunk. Akár egyedül, akár családban, akár karriert, élethelyzetet, diétát, vagy életutat váltunk. Ehhez sokszor nagy bátorság kell, néha csak egy kis támogatás. Tarts velünk, ha támogató közösségre, hasznos tudásra, inspiráló példákra vágysz. Oszd meg velünk történeted, hogy mások is tanulhassanak belőle. Örülünk, hogy ránk találtál, itt jó helyen vagy. Itthon vagy.
Egy csalás igaz története. Levélírónk bizalommal kötött szerződést egy könyvkiadóval. Úgy tűnik, nem kellett volna. Tovább →
Gallai Katának már egészségügyi problémái voltak, annyira nem érezte jól magát a bankszektorban. Végül váltott. Műkörmös lett Londonban, ahol végre a szerelem is rátalált. Ma már itthon él férjével és kisfiával, és elmondhatatlanul boldog. Történetét a 9. Terézanyu pályázatra írta meg. Tovább →
A történet írója régóta próbálkozik, sikertelenül. Néha úgy érzi lehetne rosszabb is, máskor folynak a könnyei. Nem adja fel, de addig is gyerekek között gyógyítja a lelkét. Neki az önkéntes munka segít. Név nélküli írás következik. Tovább →
Rab Júlia története ismerősen kezdődik, endometriózissal diagnosztizálták. Vesztesége hatalmas, hosszú lombikos küzdelem után ikerbabáitól kellett búcsúznia. Lelkileg kimerült, de nem adja fel. Tudja, egyszer anya lesz. Tovább →
Anett nagyon fiatal volt, amikor orvosai közölték vele a rossz hírt: súlyos endometriózisa van. Ma egy örökbefogadott kisfiú boldog anyukája. Tovább →
Orsolya öt évig járt orvostól orvosig, mire először úgy érezte, valaki embernek nézi.
Tovább →
Blaha Nóra álmában látta először kislányát, Emmát. Bár az endometriózisa nem enyhült, Emma – lombikkezelésnek köszönhetően -nemsokára megszületett. Tovább →
Hogy néz már ki, ha valaki diplomásként lekvárokat főz? – teszi fel a költői kérdést Krotos Erika, és meg is válaszolja: nagyon jól! A 9. Terézanyu-pályázatra azt írta meg karrierváltásának történetét.Tovább →
Kajdelné Windisch Erika 34 éves volt, amikor kiderült, endometriózisban szenved. Bár megműtötték, a lombik kezelésről le kellett mondania. Most az örökbefogadásra vár. Erika a Lélekanya díj „A nagy döntés” kategóriájában vett át díjat. Videó a cikkben. Tovább →
Elzáródott petevezeték, alulműködő petefészek, több polip a méhben, középsúlyos túlstimuláció – Kasza Éva nehezen fogadta az újabb és újabb rossz hírt orvosaitól. Bár a csalódások után nehezen kaparta össze magát, a lombik türelmessé és még elkötelezettebbé tette. Éva a „Reménység” kategóriában vehetett át Lélekanya díjat. Videó a cikkben!Tovább →
Dr. Szilágyi Mónika 12 beültetésen van túl. A siker eddig váratott magára. A csoda megtörtént: az utolsó embriójuk tapadt meg. A „Siker 40 felett” kategóriában vehetett át Lélekanya díjat. Videó a cikkben!Tovább →
Orosz-Karászi Zsuzsanna, védőnő az esküvője előtt két nappal tudta meg, hogy 11 hetes magzatának már nem ver a szíve. Ráadásul műhiba áldozata lett, és Ashermann syndroma-t diagnosztizáltak nála. Végül csodával határos módon felgyógyult a betegségből. A fekete leves azonban csak ezután következett. Zsuzsanna „Bátorság” kategóriában kapott Lélekanya díjat. Videó a cikkben!Tovább →
2026 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k. E technológiák használatának engedélyezésével lehetővé teszi számunkra az olyan adatok, mint például a böngészési tevékenység vagy az egyedi azonosítók gyűjtését és kezelését. Ha nem engedélyezi, illetve visszavonja hozzájárulását, az hatással lehet a weboldal bizonyos funkcióinak működésére.