Sok éven keresztül elsősorban anya voltam. Iker lányaim születésétől kezdve természetes volt, hogy körülöttük forog az életem. Iskola, különórák, barátok, versenyek, nyaralások, szervezés, aggódás. Ahogy minden szülő, én is azt éreztem, hogy mindig van valaki, akinek szüksége van rám, és mindig van egy következő feladat, amit meg kell oldani.
Koós Adrienn írása.
Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a lányaim felnőttek. Nem egyik napról a másikra történt, mégis hirtelen érkezett a felismerés. Már nem nekem kellett minden problémát megoldani, nem én voltam a napjuk középpontjában. Persze ugyanúgy szeretnek, ugyanúgy számíthatnak rám, de az a bizonyos napi „anyaszolgálat” lassan véget ért.
Egy délután ott ültem otthon, és hosszú évek után először feltettem magamnak egy kérdést: Mi az, amit én szeretek csinálni?
Nem azt kérdeztem magamtól, hogy mi a munkám. Nem azt, hogy mi a következő feladatom. Hanem azt, hogy mi az, ami igazán érdekel. A válasz meglepően sokáig váratott magára.
Aztán egyszer csak rájöttem, hogy mindig is vonzottak a történetek. Az utazások. A városok. Azok az emberek, akik egy épületet vagy egy utcát nem egyszerűen megmutatnak, hanem életre keltenek a történeteikkel.
Évek óta volt egy titkos tervem: nyugdíjas koromban Spanyolországban szeretnék élni, és idegenvezetőként dolgozni. Egy idő után azonban feltettem magamnak a kérdést: Miért várnék addig?
Így kerültem egy idegenvezetői képzésre 47 évesen.
A képzés nemcsak tudást adott, hanem valami sokkal fontosabbat is. Új közösséget, új barátokat és egy új nézőpontot. Elkezdtem más szemmel nézni Budapestet. Azokat az utcákat, amelyek mellett korábban nap mint nap elsétáltam. Azokat az épületeket, amelyeknek addig észre sem vettem a történeteit. Pedig a jelek korábban is ott voltak.
A családom jól tudja, hogy egyetlen nyaralás sem indulhatott el addig, amíg nem készítettem hozzá külön útvonaltervet, látnivalólistát, történelmi háttéranyagot és térképet. Nemcsak a külföldi utazásokat szerettem így megszervezni. Magyarországon is sorra fedeztük fel azokat a városokat, amelyek fontos szerepet játszottak a történelmünkben.
Székesfehérvár, Vác, Miskolctapolca vagy Lillafüred számomra soha nem egyszerű kirándulóhelyek voltak, hanem történetekkel teli úti célok.
Utólag visszanézve valószínűleg mindig is idegenvezető szerettem volna lenni. Csak sokáig nem mertem kimondani. Az idegenvezetői képzés során aztán megszületett egy új álom: a Budapesti Tea Séták.
Olyan programot szerettem volna létrehozni, ahol a résztvevők nemcsak Budapest történeteit ismerik meg, hanem egy kicsit le is lassulhatnak. Ahol egy városi séta végén le lehet ülni egy csésze tea vagy kávé mellé, és folytatni a beszélgetést. Ahol nemcsak a várost fedezzük fel, hanem egymást is.
A Budapesti Tea Séták ma még nagyon fiatal kezdeményezés. Rengeteg tanulás, munka és bizonytalanság van mögötte, de minden nap megerősít abban, hogy jó úton járok. Talán azért, mert nemcsak Budapest történeteiről szól. Hanem arról is, hogy szülőként, nőként és emberként soha nem késő új álmokat találni.
Sokszor halljuk, hogy a gyereknevelés után új fejezet kezdődik. Én most éppen ebben az új fejezetben vagyok.
És őszintén szólva nagyon kíváncsi vagyok, hová vezet.
Budapesti Tea Séták: „Budapest történetei – egy csésze tea mellett.”
Fotó: Koós Adrienn
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
