Szeretném egyszer azt mondani magamnak, hogy megpróbáltam. Pataki Nagy Éva otthagyta multis karrierjét, saját vállalkozásba fogott. Ma-mi Műhely néven tabudöntő anyaképző klubot indít Budapesten.
Multinacionális vállalatban dolgoztam sok éven keresztül. Évekig az volt a feladatom, hogy stratégiát gyártsak arról, hogy egy-egy nagyvállalatot hogyan fogunk tudni megtartani. Értékesítési és kommunikációs terveket szőttem és tárgyaltam.
Pataki Nagy Éva vagyok, édesanya, kommunikációs szakember, szőlész-borász, blogger és vakmerő.
A kezdetek
Szépen elterveztük, hogy majd gyerekünk lesz. Pontos menetrendet írtunk, forgatókönyvvel. Aztán az élet nem így rendezte. Titkok, szurik, kérdés terelés, remények, szégyen. Nem nagyon tudtunk hogyan, és persze kivel beszélni ezekről a dolgokról. Még magunk között sem tudtunk igazán. Az évek teltek és egyik nap hirtelen elment anyukám. Utána nem sokkal megláthattam a kisfiamat az első ultrahang képen. Zűrös időszak állt mögöttünk.
A terhesség, és a szülést követő időszak drámai megélések sorát hozta. Számos komoly, vagy annak vélt szakirodalmat olvastam de arra, ami igazából rám várt, senki nem tudott felkészíteni.
A kihívások
A kiszolgáltatottság, a nőből-anya metamorfózis folyamatában szükségem lett volna támaszra, családra, hasonló élethelyzetben levők csoportjára. Nem volt a környezetemben ilyen segítség. Pedig kerestem. Baba-mama tornákat, elfoglaltságokat, kikapcsolódási lehetőségeket, de igazán nem volt hol gyökeret vetnem.
Nem találtam bizalmas beszélgetésekre alkalmas, meghitt környezetű, pici babás időszakokban a szoptatás, pelenkázás, higiénia és egyéb igényeknek megfelelő helyszínt.
A szülés utáni depresszió kimondhatatlanságában, a saját magammal való küzdelmekben egy Facebook anyacsoport kínált támaszt. Minden kérdésem, kételyem velük osztottam meg, öröm volt olvasni, hogy nem vagyok egyedül a napi kihívásokkal, a karjaimban tartott élet iránti felelősség súlyának terhével.
Akkor már megfogalmazódott bennem egy baba-mama csoport létrehozásának terve, de se merszem, se időm nem volt komolyan foglalkozni álmaimmal.
A hónapok teltek. Gyermekem apjával az apa-anya szerepkör változást nem tudtuk sem megélni, sem megbeszélni. Külön vált utunk. Ekkor másfél éves volt a kisfiam, érzésem szerint még túl kicsi a bölcsődéhez, de nem volt más választásom akkor. Szerencsére a multinacionális vállalathoz, ahol korábban dolgoztam, volt lehetőségem részmunkaidőben visszamenni.
Hónapokig én a kocsiban, gyermekem a bölcsiben sírt. A munkahelyemen számos, az anyasággal járó kihívással, szerepváltozással kellett szembenéznem melyet sem én, sem a kollégák nem vettünk könnyedén. Látszott, hogy ez már nem az én utam, váltani kellene.
Tél elején kezdtem az estéimet, éjszakáimat azzal tölteni, hogy költségtervet, elemzéseket, listákat gyártsak, nappal pedig a munkahelyemen igyekeztem helytállni.
A szervezetem közben jelezte, hogy ideje döntést hoznom, az egy éves állandó stressz miatt az emésztőrendszeremben krónikus gyulladás alakult ki. Édesanyámat 47 éves korában, tragikus hirtelenséggel vesztettem el. Ha valamit, azt megtanultam az elmenetele kapcsán, hogy az élet túl rövid és váratlan ahhoz, hogy ne szeressünk csinálni azt, ami az életünk szerves része. Így hát döntést hoztam: belevágok. Közösen megállapodtunk a multivállalattal a távozásomról.
Szeretnék azzal foglalkozni, amiben igazán hiszek. Így körvonalazódott a Ma-Mi Műhely fogalma, amely egy anya-építő közösségi baba-mama klub. Egy olyan hely, ahol anyukák egymás között jól érezhetik magukat, kisbabájuk mellettük játszhat, oktatók, védőnők, coach-ok és pszichológusok vannak elérhető távolságban, mindezt kávé és sütemény elfogyasztása mellett.
Pontosan tudtam, hogy mi az amit szeretnék, és ez miben lenne kiemelkedő, ténylegesen segítség az édesanyáknak. Olyan helyet, ami az anyákat teszi a fókuszba. Ami a babavárás gondolatától, adott esetben a teherbe esés nehézségeivel, a bölcsibe engedés útjáig keretet, közösséget ad az édesanyáknak.
És játékot, foglalkozást megértést egyaránt. Abban az időszakban, amikor a nők a leginkább kiszolgáltatottak, és a közösség összetartó ereje a legnagyobb segítség lehet.
Megszállottként vágtam bele a megvalósításba. Helyet kerestem, exceleket, cash flow-kat gyártottam. Saját megtakarításommal hazárdíroztam. Boldog-boldogtalannak meséltem az ötletemről. Persze az elején, szinte mindenki holdkórósnak vélt. Egészségem, gyermekem, biztonságom féltették. Amit láttak, hogy végtelen szenvedéllyel és energiával fekszem neki egy magamnak álmodott projekt megvalósításának. Egyedül, nőként, anyaként, férfi, lelki vagy anyagi támogatása nélkül.
Éjjelenként szerveztem a kezdő partneri csapatot, piac és beszerzési vizsgálatot csináltam, napközben jártam az üzlethelyiségeket és tárgyaltam. Délutántól estig pedig a kisfiammal igyekeztem tartalmasan időt tölteni. Ez nem mindig sikerült.
Pár hét alatt beállt a menetrend. A lakás gyakran szalad és főzni sincs időm, de a kisfiamtól igyekszem nem elvenni a közös időnket. Nyilván sokat jön velem bútor boltba például, de ezt még kalandként éli meg, azt hiszem.
Egy tíz fős, trénerekből, coach-okból, végzett szakemberekből , védőnőkből, terapautákból, és segítő anyukák csoportjából álló csapattal vágunk bele a hely elindításának. Egyedileg, nekünk és a pici babáknak készített játékok, mászókák várják majd a látogatókat. Magunk festettünk és készítettük el a kertet.
Hatalmas szerencsém volt, hogy a környezetemben sokan tudtak segíteni. Vass Lívia barátnőm Nagykanizsáról az arculatot és honlapot alakította ki nekem. A Bérdi Erika ügyvédi iroda munkatársai önzetlenül felajánlották segítségüket az elinduláshoz.
Jelentkezett profi marketinges, online kommunikációs szakember, könyvelő is. Ki-ki a maga területén egy-egy vagy éppen folyamatos konzultációkkal és segítségekkel vezették a kezem. A szolgáltatói csapat is szinte „magától” alakult ki, jöttek a jelentkezések egymás után.
Egy kis idő elteltével a környezetem is meggyőztem, hogy innen már csak előre vezethet az út.
Barátnőimmel festettünk, apukámmal szereltük a berendezést, barátnőm édesapja segít a mázolási munkákban. Közben sorra keresnek meg az „anyaszervezetek, anyavállalkozások” hihetetlen összefogásnak vagyok a közepében és ez fantasztikus érzés.
Eszméletlen mennyiségű munka van mögöttem és előttem még több, de már most azt érzem megérte, sokkal több vagyok már ezáltal is, hogy tudom, képes vagyok életre hívni egy általam megálmodott világot, a Ma-Mi Műhely világát.
Számos bukkanó, éjszakai munka, végtelen hideghívás és koncepció eladás után vagyok, és sok hasonló előtt állok. Álmom, még több Ma-Mi Műhely megnyitása az elkövetkezendő években.
Május 11-én nyitunk. Már most több száz fős közösség a tagja a Műhelynek. Már most elindultak tabudöngető beszélgetések, segítő együttműködések. Még meg sem nyilt a Ma-Mi Műhely, de már megérte.
Szeretném egyszer azt mondtani magamnak, hogy igen, megpróbáltam.
Kiemelt és cikkbeli fotó: Pataki Nagy Éva saját képei
