A szürke hétköznapok, a tejszagú pólók döbbentették rá, hogy valami mást kell csinálnia. Így a gyerekkori álomból (éneklés) és a hivatásból (angol nyelv) megszületett a hAngol. Szolga-Tóth Melinda története.
Könnyebb lenne elénekelnem egy dalban, mint leírni frappáns mondatokban, mit is jelent számomra a hAngol és hogyan adtam életet az én harmadik „gyermekemnek”.
A háttértörténet bármelyik tehetségkutató show-ból unalomig ismert: gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy majd egyszer énekes leszek. Aztán pofon vágott a valóság (és anyukám) hogy „az éneklésből nem lehet megélni, legyen egy rendes munkád és az éneklés megmarad neked kikapcsolódásnak”.
Így maradt a másik nagy szenvedélyem, az angol. Tanítottam, vizsgáztattam, nyelvtanoztam, dolgozatokat javítottam. Összességében szerettem a munkám. Egy kikötésem volt: gyerekeket nem vállalok! Halvány lila gőzöm nem volt arról, mit lehet kezdeni egy gyerekkel. Főleg egy angolórán.
Jó pár évvel később, az esküvői ruhával és azzal a gondolattal megbarátkozva, hogy egyszer majd a 38-as nadrágaim nem lesznek majd jók rám derékban, beálltam a multisorba a kiszámíthatóság és kalkulálhatóság jegyében. Végre napi 8 órában külföldi emberekkel kommunikálhattam, amit mindig is imádtam, de most még pénzt is kaptam érte. A tanár néniből multikatona anyuka lettem.
A szürke hétköznapok, a rutin, a zoknikba ragadt rizsszemek és tejszagú pólók előtt neonfényként villant be: valami mást kell csinálnod!
És megszületett a hAngol. Először a fiamnak énekeltem otthon angolul játékokkal, bábokkal, majd egy 30 perces programban elkezdtem zenés angol foglalkozásokat tartani abban a bölcsiben, ahova járt. A kicsit bátortalan próbálkozásból pedig 1,5 éven belül már egy brand építése kezdődött: saját logóval, karakterrel, full arculattal, weboldallal, saját hellyel és egyre több megkereséssel.
Megvolt a katartikus élmény, hogy összeraktam azt, amire mindig is vágytam. A mindennapos éneklésból meg lehet élni, anyaként pedig ott van a gyerekeim társasága, akiket bármikor magammal tudok vinni az óráimra vagy koncertjeimre.
Igaz, vannak mélypontok is. Időközben megszületett a második kisfiam is, két pici gyerekkel, az állandó nemalvással néha úgy éreztem, hogy a lehető legrosszabb időpontban sikerült belevágnom a vállalkozósdiba. Volt olyan, hogy a kimerültség miatti állandó betegeskedés a hangszálaimat sem kímélte. A kisördög ilyenkor többször felhívta arra a figyelmemet, hogy én a felnőttoktatáshoz értek, hogy túl sok befektetett idő/energia és pénz kell egy ilyen álom profi megvalósításához.
De amikor a gyerekek úgy várnak, hogy “Itt a Melinda.. itt az angol néni… végre itt van”, akkor minden fáradtság és kétely elszáll.
Nem könnyű bölcsészként az üzleti fogásokat saját kútfőböl elsajátítani. Sok csalódás, kérdőjel és a saját bőrön való tapasztalások és tanulás visz előre. Borzasztó kiábrándító volt, amikor az első meghirdetett Moms’ chit chat Facebook-eseményre 60 ember nyomott érdeklődést, majd egyetlen anyuka jött el. Egy világ omlott bennem össze, hogy lehet nem is jó amit kitaláltam, és csak én vagyok túl lelkes.
De nem! Hiszek abban, hogy sok orra eséssel, talpra állással, munkával és kitartással az álmok valóra válthatók, és merni kell lépni és váltani. Én váltottam, és nagyon boldog vagyok, hogy minden nap azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Kitartok, küzdök és dolgozom a még nagyobb célokért és álmokért.
Kiemelt fotó és cikk fotó: a szerző saját képei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
