7 évvel ezelőtt nagy döntésre szánta el magát Bordás István és felesége, Réka, amikor úgy határoztak: elköltöznek az igazi földi paradicsomba, a Hawaii-szigetekre. Azóta 3 gyönyörű gyermekük született, és az „Aloha” mentalitás a mindennapjaik szerves része lett. Most elmesélték, hogyan kerültek több ezer km-re Magyarországtól, az óceánon túlra, a mesés Polinéz-szigetekre, és milyen az élet a pálmafák árnyékában.
12 óra – ennyi az időeltolódás Magyarország és a Hawaii között, ezért amikor a délelőtti kávét kortyolgattam, Bordás István és felesége, Réka épp ágyba terelték a háromfős gyermeksereget, Éduát (5), Levedit (3) és Mannat (1). A fiatal házaspár viszont még késő este is hihetetlen energiával fogott bele a mesélésbe, azzal a lelkesedéssel, mely 7 évvel ezelőtt a Csendes-óceánon túlra, a Polinéz-szigetvilág szívébe repítette őket.
Ahová a szív húz
– 10 évvel ezelőtt egy közös ismerősünk esküvőjén találkoztunk először Rékával, egy évvel később pedig már a saját lakodalmunkat ünnepeltük – kezdett bele a közös történetükbe István, aki szerint egyszerű az életfilozófiájuk, ugyanis mindig ott szeretnek lenni, ahol a legjobban érzik magukat. S bár ez a hely most épp több mint 12 ezer kilométerre van hazájuktól, az első közös állomásuk a szomszédos Ausztria volt.
– 2012-ben Badenben költöztünk össze, majd egy évre rá egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtuk magunkat meg a kis félretett pénzünket, kocsiba pattantunk, és elvezettünk Angliáig. Ez elég meredek volt, hiszen még fix lakás sem várt minket, így az ismerőseinknél húztuk meg magunkat pár hétig, amíg munkát találtunk. Szerencsére mindketten beszélünk angolul és németül is, így hamar el tudtunk helyezkedni. Nem is voltunk túl válogatósak az állások terén, hiszen amíg én pulykagyárban, étteremben, benzinkúton, valamint ügyfélszolgálaton is dolgoztam, addig Réka főleg adminisztrátori munkákat vállalt.
A tanulás vonzotta őket a mesés szigetre
Az ember azonban sosem tudhatja, mikor fut össze váratlanul valakivel, aki az egész életét gyökeresen megváltoztatja. A Bordás család esetében ez a találkozás 2013-ig váratott magára, amikor egy Hawaiin élő házaspár a hófehér homokról, a hívogató pálmafákról és a türkizkék víztömegről mesélt nekik. Nem csoda, hogy ezeket a csodás képeket István és Réka sem tudták sokáig elhessegetni maguktól, akik épp a továbbtanulásukhoz kerestek alkalmas egyetemet.
– A barátaink biztattak minket, hogy jelentkezzünk a hawaii egyetemre, ugyanis azt mondták, nem olyan lehetetlen a bekerülés, mint elsőre tűnik. Ráadásul akadt pár igazán vonzó ösztöndíj is, amit érdemes volt megpróbálni, így belevágtunk: felkerestük az intézmény honlapját, felvettük a kapcsolatot az ottani adminisztrációval, akik készségesen válaszoltak minden kérdésünkre, majd utánajártunk annak, miből és hogyan tudnánk megélni a szigeten. Bár elsőre nem sikerült, 2014-ben azonban (második nekifutásra) már felvételt nyertünk a támogatott képzésekre, amiből tudtuk finanszírozni a lakhatásunkat, a tanulást, és mellette természetesen részmunkaidős állásokat is vállaltunk kiegészítésképpen.
6 000 fő, 70 különböző országból
Egy teljesen új kultúrába belesimulni azonban még a tapasztalt kalandoroknak is tartogat kihívást, ami még akkor is igaz, ha történetesen az USA talán legsokszínűbb államáról van szó. A Bordás család otthonában, a közel 6 000 főt számláló Laieben ugyanis 70 különböző nemzetiség fér meg békésen egymás mellett.
– A kulturális érzékenység nagyon fontos, hiszen rengeteg különböző országból érkeznek ide az emberek, de ennek ellenére mindenki nagyon jól kijön a másikkal. Húsvétkor például a taiwani és kambodzsai ismerőseinknek mutattuk meg az ünnepi tojáskeresést, amit a gyerekek nagyon élveztek. A lényeg az, hogy arra fókuszáljunk, mi az, amit egymástól, egymás kultúrájából megtanulhatunk.
– Magyar szemmel nézve azt mondanám, hogy az emberek itt extra kedvesek. A boltba belépve mindig van valaki, aki rád mosolyog, megkérdezi „Hogy vagy? Milyen a napod”? Ez a hihetetlen pozitivitás és közvetlenség az elején nagyon furcsa volt – persze jó értelemben. Most az tűnik fel, amikor hazamegyünk, és Magyarországon ez nincs meg – árulta el István.
Büszke magyarok
– Az Aloha mentalitás együtt jár a lazasággal és a kedvességgel, ezért amikor az ember belecsöppen egy ilyen fesztelen környezetbe, akkor akarva-akaratlan átragad rá ez a pozitív hozzáállás. Na persze, akik úgy döntenek, hogy kipróbálják, milyen az élet Hawaiin, azokban alapvetően már megvan egyfajta nyitottság, amire a hely szelleme csak ráerősít. Mi is gyorsan átvettünk az „Aloha mentalitást” nemcsak a mindennapokban, de az öltözködésben is – tudtuk meg Rékától.
Hawaiin ugyanis szinte nem látni embert vidám hangulatú, színes, mintás ruha nélkül. Réka dédnagymamáinak köszönhetően azonban a helyiek is ízelítőt kaphatnak a magyar népviselet 200 éves hagyományaiból.
– Alföldi lányként, Mezőkövesden születtem, így matyó vagyok. A dédnagymamáim hímzőasszonyok voltak, akiktől több népviseletet is örökül kaptam. Nálunk ugyanis ez a szokás generációról generációra száll. Nem véletlen, hogy Hawaiira is magunkkal hoztuk ezeket az értékes ruhadarabokat, amiket különleges napokon boldogan magunkra is öltünk. A városunkban emellett évente egyszer kultúrák estje hétvégét tartanak, ahol az itt élő nemzetek büszkén mutatkoznak be egymásnak.
Kalandok a nagyvilágban
A „ohana” szó Hawaiin családot jelent, ami alatt Bordásék esetében már nemcsak Istvánt és Rékát kell érteni, hanem három gyönyörű gyermeküket is, akik mind a szigeten születtek. Édua, Levedi és Manna rajonganak a sok napfényért, a homokos partokért és a mezítlábas barangolásokért a természetben. Szüleik pedig szeretnének nekik minél többet megmutatni a világból, ezért a nyári szünetekben két hónapos kempingre indulnak. Eddig bejárták már Nyugat-Amerika nemzeti parkjainak jó részét, majd Ázsiát is feltérképezték – érintve Balit, Japánt, Taiwant, Thaiföldet és Szingapúrt is. Ohana Bordi – Egy Hawaii-i Magyar Család Kalandjai néven pedig közel 25 ezer követőt számláló Facebook-oldalt is indítottak, ahol sok izgalmas titkot osztanak meg nem mindennapi életükről, ami István szerint valóban elég eseménydús.
– Eddig a utahi egyetemen végeztem a mesterképzésemet, online formában, így a 4 órás időeltolódás miatt hajnali 5-kor kezdődött a napom. Közben részmunkaidős állásokat vállaltam az egyetemen, ahol vendégprofesszorként is bemutatkoztam már. Réka jelenleg nem dolgozhat, mert meg kell újítani a vízumát, de előtte önvédelmi tanárként tevékenykedett, jövőre pedig Costa Ricán kezdi meg a mesterképzését. A gyerekeknek is igyekszünk minden délután programot szervezni: kirándulunk az erdőben, vagy meglátogatjuk az óceánt.
– Mi vidékinek számítunk, ugyanis itt az egyórányira fekvő Honolulu a legközelebbi nagyváros, ahová bevásárolni járunk. Emlékszem, milyen fura volt először megszokni az ismeretlen alapanyagokat, új fűszereket. Talán ez volt a legnagyobb kihívás, amikor ideköltöztünk: az itteni konyha – mondja István nevetve.
Réka búcsúzóul elárulta, hogy boldog és hálás a mostani életükért, melyben nem a földrajzi helyzetük a meghatározó, hanem az, hogy együtt vannak, egy családként:
– Az utazás, a felfedezés öröme, más kultúrák megismerése és a szabadság iránti vágy mindkettőnkben mindig is nagyon erős volt. Nem tudjuk elképzelni, hogy olyan életet éljünk, ahol nem valósítjuk meg az álmainkat.
Nézz bele Réka és István mindennapjaiba!
Kapcsolódó cikkeket ITT találsz. Ha tetszett a történet, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instgaram-oldalunkon is.
