Nyolc év egy helyen sok idő. Ez ért véget a közelmúltban Balogné Móni számára, aki személyes megérzéseire hallgatva döntött a váltás mellett. Az elmúlt majdnem egy évtizedben csupa új feladattal találta magát szemben, rengeteget tanult, miközben meg kellett küzdenie az előítéletekkel és az irigységgel is. Mi vitte előre az Igazgyöngy Alapítvány egyik első munkatársát az úton és mik a tervei most, egy korszak lezárulta után? Erről beszélgettem vele pár hónappal azután, hogy eljött az Igazgyöngytől.
Mónit a Facebookon keresztül ismertem meg, a közösségi oldalon mindketten a Toldi asszonyok közössége csoport tagjai vagyunk. Míg én azért léptem be, hogy megtudjam, mivel foglalkoznak, Móni aktív, helyi tagja a csapatnak. Igazi közösségi ember, míg beszélgetünk családja tagjai is körülötte sertepertélnek.
Határozott hangon, lényegre törően mesél. Nyolc évet töltött az Igazgyöngynél. Kezdetben csak a gyerekei jártak L. Ritók Nóránál rajzszakkörre, ő egy családi tragédia kapcsán ismerte meg az alapítvány vezetőjét. Nóra kérdezte meg tőle, lenne-e kedve az akkoriban működő hagyományőrző csoportjukkal – tíz gyerekkel – felmenni Budapestre. Persze, hogy volt!
A gyerekek hagyományőrző cigánytánca lenyűgözte a közönséget, a fellépés után pedig Nórával is találkoztak, aki a következő évtől állást ajánlott neki. Ez hatalmas váltást jelentett számára, mert akkor nem dolgozott, három gyermekét nevelte otthon. Először szóhoz se jutott, de végül átgondolta a lehetőséget és igent mondott rá.
Álomból valóság – az Igazgyöngy Alapítvány indulása
És milyen pozícióban dolgozott? – kérdezem. Ő pedig teljes természetességgel válaszol: mindenesként. A faluban élő emberekkel kellett foglalkozni a Hajdú-Bihar megyei Toldon. Akkor kezdődött a SZUNO projekt is, aminek a neve cigányul álmot jelent, és arra hozták létre, hogy a művészet erejével segítsen jövőt építeni. „Hiszünk abban, hogy minden emberben ott rejtőzik a lehetőség, hogy megváltoztassa sorsát. Vannak, akiknek ehhez minden körülmény adott, és önerőből képesek a magasba törni. Vannak, akiknek segítenünk kell, hogy újra megtanulhassanak álmodni” – áll a program leírásában, ami hozzáteszi, az Igazgyöngy Alapítvány kezdeményezése az ország egyik leghátrányosabb helyzetű régiójában ad kiutat a munka és a tervezhető jövő világába. A termékek alapjai olyan gyermekrajzok, amelyek az Igazgyöngy művészeti iskolájában készülnek, a hímzéseket, varrásokat nő rokonaik készítik. A befolyó összeget az ő támogatásukra fordítják. Így a Szuno termékek vásárlásával bárki valódi változást indíthat el a családok életében.
Ma már webshopban lehet megvenni az asszonyok által készített textil és fa termékeket. De kezdetben Móni volt az, aki embereket toborzott, hogy hímezzenek. Hamarosan közel ötvenen hímeztek a faluban. Nem volt olyan nehéz feladat – mondja, mert kis pénzt is kaptak az emberek a hímzésért, ami plusz jövedelmet jelentett a családoknak.
Akkor vált nehezebbé a munka, amikor a többi területen is élen kellett járni a közösségalkotásban. Vagyis összetartani a faluban élőket. Közösséget formálni.
Kikerült a kezéből a gyeplő
Aztán az alapítvány terjeszkedni kezdett. A SZUNO mellet megvalósult a lekvárfőző és a birkettkészítő projekt is. És a fogaskerekek beindultak. Nagy növekedés és egy váltás következett: érkeztek a munkatársak kívülről is, akik sok mindenben átvették az irányítást. Bár a programokat nem ő vezette, a helyi közösségért Móninak kellett a faluban dolgoznia, hiszen az emberek összetartása a helyiek feladata volt. A folyamat alatt Móni is sokat változott. Sokat fejlődött. Úgy érzi, teljesítette feladatát és ezt az alapítvány is elismeri. Büszkén emeli ki, hogy sikeresnek tartja a nyolc évet.
– Nóra például mindig azt mondta, hogy rengeteget tanultam. Nekem ezt nehezebb volt észrevenni magamon. Azt érzékeltem viszont, hogy egy kicsit csendesebb lettem. Régen nem voltam olyan csendes asszonyka, mert sokat kellett küzdenünk azért, hogy ott legyünk, ahol most vagyunk – avat be.
Móni végül a szívére hallgatott, és a zajos sikerek ellenére is abbahagyta a munkát. Sokat gondolkodik és megfontoltan összegez, amikor erről beszél. Érzem, nem akar senkit bántani, se rosszul fogalmazni.
– Nem éreztem már jól magam. Folyamatosan egyeztetni kellett az új kollégákkal, ami sok időt és energiát vett igénybe. Úgy éreztem, hogy nincs már ott feladatom, keresnivalóm. Felesleges már ott az én munkám. Elérte az alapítvány amiért jött, amit szeretett volna. A nyolc év szép volt. De eljött az idő, amikor nem gondoltam jónak, hogy ott maradjak. Úgy éreztem, hogy nincs már rám szükségük.
Nyolc általános alatt nem tanítanak pályázatírást
Érzem, hogy nehéz erről beszélnie, hiszen ezer szálon kapcsolódik az alapítványhoz és a helyiekhez, így a családról és a hátteréről kérdezem, mire ismét könnyedebb lesz a hangja. Elmondja, hogy a családja a legfőbb támasza. Ők segítettek abban, hogy a munkája sikeres legyen és megvalósuljon, amit L. Ritók Nóra szeretett volna elérni. Mellette álltak, többek között a testvére, Erzsi, aki szintén sokat dolgozott az alapítványnál. Vele és barátokkal kezdte a csapat építését, közben gyereket nevelt, akikről nagyon büszkén beszél. Miközben róluk van szó, oda-odaszól nekik a háttérbe, egyeztet velük a napi teendőkről, de úgy érzem, talán csak a hangjukat akarja hallani.
– A gyerekeim mostanra felnőttek, már három unokám van, egyet én nevelek. Kamaszkorukban kezdtem el dolgozni, nem voltak még olyan nagyok. De eleinte nem is volt ez olyan kötött munka, ahhoz először fel kellett építeni az egész stratégiát itt Toldon. Keményen indult akkor is, csak a gyerekek ugye iskolába jártak. Mikor délután hazajöttek, én már otthon voltam, tudtam nekik főzni, segítettem őket, egy anyukának az a dolga. Dolgozni kell, és aztán hazajövünk és itthon is dolgoznunk. Ez a mai napig így van!
Móni az Igazgyöngy Alapítvány után is a kisebbségi önkormányzatnál szervez programokat gyerekeknek, próbál pályázatokat keresni ezek fedezetére. Ebben is az alapítványnál szerzett tapasztalatot: pályázatíró kurzuson is részt vehetett.
Ahogyan ironikusan utal rá, a nyolc általánosban nem tanítják, hogyan kell pályázatot írni. De büszke rá, hogy ma már ehhez is ért.
Megkérdezem, hogy minden nehézséget félretéve, mit szeretett a munkájában.
– Én mindent szerettem ebben a munkában. Rengeteg konfliktusom volt a falubeliekkel. Kezdetben elég sok támadás ért. Sokan firtatták, hogy miért engem választott Nóri. Irigység vett körül. Sok mindent meg kellett tanulnom lenyelni. Megtanulni elengedni dolgokat. Az elején ez még nem ment. Sokak számára – akikkel az alapítvány előtt jó viszonyt ápoltunk – hirtelen, amikor bekerültem az alapítványhoz, minden voltam, csak jó nem. Először nagyon nehezen tudtam ezt kezelni és ebből nagyon sok konfliktusom és vitám is volt. És ugyebár én sem hagytam magamat!
Amikor erről beszél, nagyon nevet és meg is erősíti: tényleg nem szokta hagyni magát. Úgy gondolja, ezért is esett rá a választás nyolc éve. És bár a mélyen és közelről látott sorsok felemésztik az ember tartalékait, ő a mai napig hálás a lehetőségért, és folyamatos a kapcsolata az Igazgyöngy Alapítvánnyal.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
Fotó: https://szuno.com/rolunk/
