Kéktúra babával? Vadkemping és Balaton-kerülés kettesben egy egyévessel? Miért ne? Schmidt Orsi sok édesanyának mutat példát abban, hogy kisgyerekkel is lehet sportos, aktív, sőt, kalandos életet élni.
Idilli fotó: naplemente a lankákon egy totyogóval, kutyával, a háttérben egy kis sátorral – Schmidt Orsi egy tavaly nyári hétköznap estéje volt ez a kislányával, Natasával, miközben kettesben vadkempingeztek a Velencei-dombságon.
Amikor közzétette a fotót és a történetét, kapott hideget-meleget, de saját bevallása szerint már leperegnek róla a negatív kommentek.
Szerencsére sokkal több pozitív visszajelzés érkezik az Instagram-oldalára, ahol túráit, kirándulásait osztja meg a követőivel. Köztük sok olyan anyukával, aki (egyelőre) még a megszokott szűk környezetét sem meri elhagyni kisgyerekkel…
Orsi a most másfél éves kislánya mellett beletanult a fotózásba és a videózásba, ami mindig érdekelte. Ahogy a történetmesélés is (nem véletlenül dolgozott egy ideig újságíróként), az Insta-blogban pedig, úgy érzi, mindez összeér. A téma és a történetek adottak, hiszen az élet kisgyerekkel és túrabakancsban csupa kaland!
– Először csak a három kutyámmal túráztam, egy időben pedig profi felvezető voltam kutyakiállításokon, aminek köszönhetően bejártam egész Európát. A jövés-menés tehát mindig megvolt az életemben, de sportolni kifejezetten utáltam… Aztán nagyjából húszéves koromra már a mindennapokban is zavaróan éreztem az állóképesség, a kondi hiányát, azóta futok, eljutottam a maratonig is – meséli Orsi.
„Ugye, ma nem mentek ki…??”
Rögtön kitalálom, mi következett, amikor várandós lett…
– Jól gondolod, megkaptam már előre, hogy gyerek mellett alább kell adnom a kedvtelésemből, mert babával nem fogok tudni sem sportolni, sem túrázni, sem utazni, pláne gyerekkel ÉS kutyával… – mondja.
– A férjemmel azonban előre megbeszéltük, hogy úgy rendezzük be az életünket hármasban is, hogy ha más formában is, de minden beleférjen. Ez nem is volt kérdés,
már a kapcsolatunk elején szokásunkká vált, hogy a neves alkalmakra nem tárgyakat, hanem élményeket ajándékozunk egymásnak. Ő elég sokat dolgozik, ezért számunkra az együtt töltött minőségi idő a legnagyobb kincs!
Amikor a kislányuk, Natasa hét hetes volt, akkor utaztak először hármasban, Zadar mellé. Igaz, már a megszületése után, ahogy hazaértek a kórházból, mentek is sétálni a kutyákkal. – Azóta sem nagyon telt el nap levegőzés nélkül, bár állandóan megkapom, már amikor egy kicsit fúj a szél, hogy „ugye, most nem mentek ki…?? – nevet Orsi.
Pedig dehogynem: a hideg és egy kis szél nem akadály, a sportos édesanya osztja a túrázók körében elterjedt nézetet, mely szerint nincs rossz idő, csak rossz ruházat.
– Nati remek partner, reggelente az első útja a kutyákhoz vezet, a második a kiscipőjéhez, mert máris menni akar… – mondja az édesanyja. Ők pedig mennek, hol kettesben, hol hármasban, ahogy a férje munkája engedi.
– Előfordul, hogy a férjem nagyon későn ér haza a munkából, olyankor nem is találkozunk, és
ha szép az idő, miért üljünk otthon egyedül? Így vágtunk bele a vadkempingezésbe, egy-egy éjszakára, a Velencei-dombság olyan pontjain, amelyeket a futás révén jól ismertem.
Eszembe jut a meghitt este, amikor kettesben néztük a naplementét, a kutya ott heverészett a lábunknál, közben Nati nézegette a bogarakat – csodás élmény volt!
A negatív kommentek többnyire férfiaktól jönnek
A kommentekben kapott hideget-meleget a kalandért, de Orsit már nem viselik meg a negatív visszajelzések. Tudja, hogy körültekintően szervez meg minden utat, megtesz minden óvintézkedést, alaposan utánanézett például, hol és hogyan lehet legálisan vadkempingezni vagy biztonságosan túrázni vadászidényben.
Annak a valószínűsége pedig, hogy a dombok között valaki megtámadjon egy kisgyerekes anyukát a sátorban, valljuk be, minimális… (És persze Matcha, az idegenekkel bizalmatlan labrador is vigyáz rájuk.)
– Érdekes, hogy a negatív visszajelzések többnyire férfiaktól érkeznek, akik nehezményezik, hogy én „elmászkálok” otthonról és kirándulgatok, miközben a férjem dolgozik…
Nem húzom fel magam, mert tudom, hogy ezek a kommentek nem rólam, hanem az ő frusztrációikról, a belső bizonytalanságukról szólnak – jegyzi meg bölcsen Orsi.
A sportos édesanya legextrémebb kalandja eddig a Balaton három napos körbekerülése volt, amit kettesben tettek meg Natival, bringás utánfutóval és sátorral, útba ejtve több kempinget.
– Az az út sok mindenre megtanított, jobban megismertem a kislányomat, az egymásra utaltságban még jobban egymásra hangolódtunk. Ezt többek között a kommunikációban vettem észre, többször rácsodálkoztam, milyen összefüggéseket megért már a világból – mondja. Most éppen az országos Kéktúra útvonalát járják be, amiben nemrég egy barátnője is csatlakozott hozzá, így a legutóbbi szakaszt két gyerekkel és három kutyával teljesítették.
„Megtanultam elengedni dolgokat és spontánnak lenni”
Miközben megannyi élményt éltek át a kislányával, közös kalandjaik sok mindenre megtanították az aktív sportolói múltat hátrahagyó Orsit.
– Nem kis teljesítménykényszer volt bennem, és egy elképzelés arról, miről kell szólnia a túrázásnak. Régen 20 kilométer alatt nem volt túra a túra, most pedig már attól is boldog vagyok, ha 4-5 kilométert megteszünk együtt.
Már tudom, hogy nem a kilométer vagy a sebesség számít, és bőven lesz még időm hajszolni a számokat!
Arról sem vagyok híres, hogy könnyen tudnék spontán döntéseket hozni, ezen a téren is sokat fejlesztettek rajtam a közös kalandozások. – emeli ki Orsi.
Persze az anya-lánya programok mellett bőven vannak kalandjaik hármasban is, amelyek között a tavaszi túrájukat a Dolomitokban szinte hétköznapiként említi, pedig a szavunk is eláll a hegyek között készült fotók és videók láttán…
Nati még csak másfél éves, de már kilenc országban járt; nemsokára a lengyelországi Zakopanéba, tavasszal Isztambulba készülnek a barátaikkal. Orsi szerint mindent meg lehet oldani kisgyerekkel is – bárhová visz is az utuk. Igaz, ehhez át kellett állítani a gondolkodásukat, ki kellett tapasztalni, hogy a legjobb kalandozni mindannyiuknak.
A kulcs a nyitottság és a kompromisszumkészség.
– Natit igény szerint szoptattam, ami nagy rugalmasságot adott, pici korában a babakendő, majd három hónapos korától a csatos hordozó segített mobilnak maradni. Ma is így kirándulunk vele, igaz, ma már igénye van arra, hogy egy-egy rövidebb szakaszt a saját lábán tegyen meg – meséli. –
Kihívás, hogy mindig olyan programot szervezzünk és olyan helyre menjünk, ahol ő is biztonságosan kielégítheti a mozgásigényét.
Minden városban vannak például parkok, ahol ki tudja mozogni magát és lefárad, utána már szívesen nézeget a hordozóban vagy a babakocsiban. Amikor pedig olyan helyen járunk, mint nemrég Nápoly zsúfolt és nem gyerekkompatibilis belvárosában, Nati nyugisabb időszakára időzítjük a városnézést.
Utazás gyerekre szabva
Az utazások ritmusát tehát Nati határozza meg, ilyenkor Orsiék nem ragaszkodnak például fix napirendhez, mert tudják, hogy a rengeteg inger és élmény miatt úgyis máshogy alakul minden, mint otthon. Például a megszokott napi egy alvás helyett lehet, hogy kettőre is szüksége van, annyira elfárad.
– Ha tudjuk, hogy az egyik nap olyan program lesz, amikor eléggé le kell korlátoznunk, kevesebbet tud majd szabadon mozogni, akkor előtte olyan helyre megyünk, ahol kevésé kell korlátok közé szorítani. Nincsenek kőbe vésett programjaink, ha valami nem jön össze, azt megtanultam elengedni. – avat be Orsi.
Külön tudomány a pakolás is; Orsi kezdetben beleesett abba a hibába, amibe szinte minden anyuka. – Az elején mi is bepakoltuk a fél házat a gyereknek, ma meg simán összekészítem 4-5 napnyi cuccunkat egy szem hátizsákba.
Amikor például vadkempingezni mentem és cipelnem kell két kilométeren át a gyereket, a hátizsákot, meg még a sátrat is, kétszer is meggondoltam, berakjak-e még valamit a csomagba…
– mondja nevetve.
Kezdeti túlbuzgóságát az Instagramon is megosztotta. – Az első évben teljesen feleslegesen hurcibáltuk és szinte elő sem vettük például a babakádat, a csinos, de nem funkcionális ruhák tömegét, a tízszer annyi pelenkát, mint amennyire szükségünk volt, na meg a játékok hadát, mert bár az autóútra jól jön pár játék, mindenhol máshol úgyis ezer másik dolog fogja érdekelni a gyereket -, figyelmeztet.
Túl giccses
Orsi tanácsai jól jönnek annak a sok szülőnek, aki hasonlóan él és gondolkodik, mint ő, vagy esetleg még csak most tervezgeti, hogy eggyel feljebb kapcsolja a családi aktivitási mutatót. Ő pedig vallja, hogy
ha csak abban tud segíteni egy édesanyának, hogy egyáltalán merjen kimozdulni otthonról kettesben a gyerekkel és egy kicsit kimerészkedni a komfortzónájából, már megérte beletenni az energiát a blogolásba.
– Rengeteg visszajelzést kapok, sokaknak jelent motivációt, ahogy élünk, nekem pedig jól esik, hogy a saját példámmal, a tapasztalataimmal tudok segíteni másoknak. Nekem is van több példaképem, magyar és külföldi egyaránt, aki megmutatta, hogy lehet így is élni és hogy érdemes bátornak lenni!
Sokszor megkapjuk, hogy minek utazunk vele most, amikor még ennyire kicsi, hiszen úgysem fog rá emlékezni… Ez igaz, ő talán nem fog – de mi igen.
Ezek az élmények pedig mind-mind formálják a személyiségét, az életét – mondja Orsi.
A posztjait nézegetve igaza lehet. – Amikor a Velencei tó partján ér a hajnal az egyéves kislányoddal és a parton ülve a vadmadarakat csodáljátok, miközben a nap felbukkan a horizonton – ha film lenne, azt mondanám, túl giccses… – írja.
fotók: Schmidt Orsi
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
