Ajtók nyílnak és csukódnak, a mi dolgunk pedig megtalálni a helyünket az ajtók között. Itt, a jelenben. Akkor is, ha ez messze van attól, mint amit elképzeltünk magunknak. Bár Kis Juditnak, az egykori nehézatléta megyei bajnoknak és csúcstartónak nagyon más jelen jutott, miután egy bakteriális fertőzés következtében nyaktól lefelé lebénult, a múlton való rágódás helyett inkább az újonnan nyíló ajtókra koncentrál és minden nehézség ellenére a lelke végre otthon érzi magát a saját életében.
– Testnevelő tanárként végeztem, a sport volt az életem. Bajnoki címet kalapácsvetésben nyertem, de emellett röplabdáztam és sok mindent kipróbáltam. Aztán egyszer csak eljött a nagybetűs szerelem, a hullámlovaglás, amit egy portugál barátnőmnek köszönhetek.
A szörfözésnek köszönhetem a jelen életemhez szükséges türelmet és azt is, hogy
bár fogyatékkal élek, de nemhogy nincs bennem keserűség, harag, de végre otthon érzem magam az életemben,
látom és ténylegesen értem és élem, hogy mi végre vagyunk jelen a napjainkban – kezd bele nem mindennapi történetébe Judit.
Judit “újkori” története valahol 2018 tavaszán-nyarán kezdődött. Hosszú évek óta egy multinacionális nagyvállalatnál dolgozott irodai munkakörben egy fantasztikus, támogató vezetővel, de egyre inkább úgy érezte: nincs igazi értelme és értéke annak, amit csinál. Már nem többet, jobbat akart az élettől, hanem mást.
Nem halmozni akart ebből is, abból is, hanem megélni a pillanatokat, jelen lenni a saját életében.
És pontosan ez volt az, amit nem tudott megvalósítani.
A multis lét mellett évek óta gerinctréninget oktatott. Ez volt az a pont az életében, ahol összeköthette a sport iránti szenvedélyét és szeretetét az értékadással. De nemcsak ez adott neki szabadságot a rohanó mindennapokban, hanem a hullámlovaglás.
Évente kétszer elutazott az óceánhoz, hogy átadja testét és lelkét a hullámoknak. Érezte, hogy neki az óceán adhatja meg azt, amire sok-sok éve oly nagyon vágyik. Úgy tervezte, hogy egy szörfházban vállal önkéntes munkát: 2018. őszére meg is érkezett a várva várt lehetőség, Judit pedig október elejére megvette egyirányú repülőjegyét Portugáliába, ahol tervei szerint 1-2 hónapot töltött volna.
Már nagyon várta az utazást, mert hetek óta egyre erősödő hát- és nyaki fájdalmakkal küzdött, amelyeket a stressznek tulajdonított.
Akkor még nem sejtette, hogy a fájdalmak miatt kihagyott céges rendezvény lett volna régi, “ép” életének utolsó csoportos eseménye.
5 nappal később, 2018. szeptember 18-án már a műtőasztalon feküdt, hogy életmentő műtétet hajtsanak végre rajta. A diagnózis: nyaktól lefelé való bénulás a gerinccsatornában kialakult tályog következtében, ami elnyomta a gerincvelőt és amelyet a Staphylococcus aureus nevű baktérium okozott.
Hogy hol és mikor, hogyan aktiválódott nála a minden ember bőre alatt jelen lévő baktérium, soha nem derült ki.
– Ha kiderült volna, akkor sem lennék előrébb. Csak a marcangolás, a felesleges kérdések jönnének, én pedig erre nem szánok időt. Élni szeretnék úgy, ahogy lehet. És most így lehet.
És ez így rendben van.
Eltűntek a sallangok, csak a szív és a lélek maradt. Annyim van, amennyi kell.
Ha jobban belegondolok, ezt akartam – csak nem így. Kihívást kerestem – csak nem így.
Legyen ez tanulság arra nézve, hogy mindig nagyon pontosan kell megfogalmazni, mit kívánunk – mondja a korábbi sportbajnok.
A műtét jól sikerült, megkezdődött a rehabilitáció. Az első hónapok fejlődése nagyon látványos volt. Judit újra megtanult járni, de a fizikai érzékelései hónaljtól lefelé 3,5 év alatt sem tértek vissza. Az egyensúly-érzékelése, a koordinációja, az ereje, az erőnléte nem hasonlítható a korábbi életéhez. Ahogy a mindennapjai sem.
A rehabilitáció alatt rátalált a szerelem: az angyalok segítik az utunkat. Hosszú évek tervezgetése után, kilépve a számára olykor nyomasztó fővárosi létből, végre leköltözött vidékre, a szülei közelébe. A házuk felújításában Judit kreatívkodhat, párja amit tud, maga barkácsol. Kertjükben magaságyásokban zöldséget termelnek, rengeteg szülői, családi és baráti segítséggel részben önellátóak.
Élnek. A jelenben.
– Az állapotom elfogadása nem azt jelenti, hogy feladtam, hogy nem teszek azért nap mint nap, hogy jobb legyen.
Sokkal inkább azt jelenti, hogy nem bántom magam amiatt, hogy mi mindent nem tudok megtenni a fizikai korlátaim miatt, nem sóvárgok azon, hogy “Mi lenne, ha?”, hanem belehelyezkedem a jelenbe és ebből hozom ki a legtöbbet, a legjobbat.
Égi és földi angyalok vesznek körül. Figyelnem kell például arra, hogy ne forrázzam le magam, mert nem érzem, hogy túl forró a fürdővíz. De ÉLEK! És azzal, hogy a párommal mindketten sérültek vagyunk, értjük és erősítjük egymást. Jelenleg arctorna trénerként vállalkozom, a nehézségek miatt online dolgozom – sorolja a műtét utáni élet meghatározó pontjait.
És a jövő? Judit soha egy pillanatra nem adja fel, hogy egyszer újra táncoljon, szökdeljen, fusson, felálljon a szörfdeszkára. Addig pedig minden rendben van úgy, ahogy van.
–Nagyon sok mindent elvettek, amim volt a régi életemben, de kaptam cserébe olyan dolgokat, amim sosem volt.
Sokkal értékesebb minden nap, mint valaha volt. Az Isteni gondviselés mindenütt jelen van és az életben a legfontosabb: hinni, bízni, szeretni – mondja Judit.
Fotók: Kis Judit
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
