„Ez nem egyszerűen a divatról szól, hanem sokkal messzebbre vezethet: elindíthat egy önismereti úton, előre vihet az élet számos területén, megváltoztathat vagy megerősíthet”, mondja a szín- és stílustanácsadásról Cseke-Kovács Zsófia, aki saját vállalkozása mellett támogató női közösséget is épített. Hitelesen, hiszen ő is végigment azon az úton, amin az ügyfelei nagy része.
Több mint 3300-an vagytok a Zeka Zárt Klub Facebook-csoportban, és állítom, nem láttam még ilyen összetartó közösséget. Sehol egy lehúzó, piszkálódó komment, áskálódásnak nyoma sincs…
Ez valóban ritkaság, de én hiszek benne, hogy „amilyen a mosdó, olyan a törülköző”. Soha nem engedtem a piszkálódást, a lányok ezt megszokták, ha pedig egy-egy új tag „nem érzi” a dolgot, akkor a többiek figyelmeztetik, hogy ez itt nem szokás. Évente talán, ha egyszer kell közbeavatkoznom, de akkor egy emberként áll mögém a közösség, szóval működik az önszabályozás.
Alapvetően a stílus, a divat köré szerveződött a csoport; ez köti össze a sokféle nőt? Hiszen a huszonéves diáklánytól a háromgyerekes anyukán át a 65+-os nagymamáig vegyes a társaság.
A közös érdeklődés a híd, de ez többről szól: egymás támogatásáról, önmagunk megtalálásáról és kibontakoztatásáról.
Sokan rejtőzködő módban figyelik az oldalt, és mindig nagyon izgalmas, amikor valaki előbújik a csigaházából.
Sokféle sors bontakozik ki ilyenkor, néha olyan történeteket írnak a lányok, hogy folynak a könnyeim… Egy szerető társ elvesztése, hiába várt gyerekek, súlyos családi gondok – becsülöm, aki ezt felvállalja, és örülök, hogy ez egy olyan közösség, ahol fel lehet vállalni. Azt hiszem, nekem a közösségépítés a szupererőm!
Ezt mutatja az is, hogy az online ismeretséget többen átemelték a való világba…
A havi „stílusfröccsünkön” rendszeresen 50-60-an vagyunk, és sok Zeka-lány tartja a kapcsolatot élőben, privát is egymással, például amikor felfedezik, hogy egymás közelében laknak. Barátságok szövődnek, közös munkakapcsolatok alakulnak, amit nagyon jó látni.
Egymás vállalkozását is segítjük; jó érzés, hogy hozzájárulhatunk valakinek a sikeréhez, akit egy kicsit, ha csak a virtuális térben is, de ismerünk.
Én is szívesebben vásárolok tőlük, mint egy személytelen márkától vagy az Aliexpressről; egy-egy egyedi tárgynak teljesen más az energiája!
Elindíthat egy önismereti úton
A kívülállók azt gondolhatják, hogy ruhákról és rúzsokról posztolni, olvasgatni felszínes szórakozás…
Talán furcsán hangzik, de néha éppen erre van szüksége az embernek. Az egyik legmeghatóbb levelet, amit kaptam, egy anyuka írta, aki három hónapot töltött a kislánya mellett a koraszülött intenzív osztályon. Bevallotta, hogy ebben a felfokozott és aggódással teli időszakban az adta meg neki a normalitás érzését, hogy női témákról olvasott nálunk, ami egy kicsit kizökkentette a traumatikus élményből.
De gyakran a tanácsadás sem csupán a színekről vagy a fazonokról szól. Az ügyfeleim történetei között sok sikersztori van, többeknél elindult egy belső folyamat, egy életmód- vagy karrierváltás, miután elkezdtek más szemmel nézni magukra, a megjelenésükre.
Azért, mert a stílusunk megtalálása óhatatlanul együtt jár a „Ki vagyok én?” kérdéssel, és azzal, hogy odafigyelek magamra?
Azért is. Ha fel mered vállalni, hogy látszódsz, és rájössz, hogy nem rossz, ha észrevesznek, az elindíthat egy csomó folyamatot, az életed egyéb területein is.
A férjem mondta egyszer viccesen arra, amit csinálok, hogy „szívem, ez azért nem egy agysebészet”, és igaza volt, de közben meg egy színtanácsadás, egy stílustanácsadás nagyon is messzire vezethet. Pozitív értelemben előre viheti az embert, és nemcsak a külsőt illetően.
Vannak, aki nálam kezdik az önismereti munkát – még ha nem is tudatosan -, mások éppen ellenkezőleg, nálam fejezik be, feltéve az i-re a pontot. És persze olyanok is vannak, akiknek ez az egész egy jó program, egy kis lazítás, mert az is.
Egy időre elvesztettem önmagam
A stílustanácsadás sokaknak igazi AHA-élmény. Te is megtapasztaltad ezt?
Igen. Az első lányom születése után nagyon elvesztettem önmagamat. Előtte a családi vállalkozásunkban dolgoztam, pörgős életet éltem, alkalmazottjaim voltak,
aztán hirtelen légüres térbe kerültem egy kisbabával, úgy, hogy még kismama sem nagyon volt a környezetemben. Talajvesztett lettem, és észrevettem, hogy a ruhatáram is „feketébe borult”.
Akkor voltam harminc éves, és jeleztem a férjemnek, hogy a 31. születésnapomra stílustanácsadást szeretnék. Az aztán tényleg AHA-élmény volt! Utána ismerősök állítottak meg az utcán, hogy milyen sokat fogytam, pedig egy dekát sem, csak egyszerűen a megfelelő ruhadarabokat viseltem.
Mivel magas vagyok, nehezen találtam magamnak ruhát, ezért szinte mindent megvettem, ami elég hosszú volt… Így aztán rengeteg ruhám volt, a szekrényemben káosz uralkodott, miközben a ruháim egy részét nem is hordtam.
Amikor megtaláltam a stílusomat és a színeimet, akkor jöttem rá, hogy kisebb ruhatárral is jobban tudok kinézni, ráadásul erőlködésmentesen, és ehhez reggelente öt perc is elég.
Elkezdtem élvezni az öltözködést, észrevettem, hogy teljesen más a napom, vagy hogy ösztönösen kihúzom magam, amikor előnyös ruhákat hordok, és a hangulatom már attól más, hogy színeket viselek. Idővel rájöttem, hogy annyira érdekel a téma, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni vele – így jutottam el a pályaváltásig.
A csoportban őszintén írsz a saját életedről, nehézségeidről, és azt is felvállalod, hogy nem vagy konfekcióméret. Mit gondolsz, ez tesz hitelessé?
Részben igen. Én soha nem voltam nádszálvékony, 184 centi magas vagyok, 42-es a ruhaméretem, és van két gyerekem. Emlékszem, a pályám elején azzal szembesültem, hogy
negyvenkilós, huszonéves, gyermektelen nők tartanak tanácsadást, akiknek soha nem volt méretproblémájuk, vagy soha nem kellett szembenézniük azzal, hogy a terhesség és szülés megváltoztatta a testüket.
Ami persze nem azt jelenti, hogy ők nem adhatnak szakmailag teljesen korrekt és helytálló tanácsokat, de nekem valahogy nem sikerült kapcsolódnom hozzájuk.
Láthatatlanná váló kismamák
Ha már a kismamáknál tartunk: jól látom, hogy a nagy részük kifejezetten unalmasan, színtelenül öltözködik?
Igen. Csak részben fogható a praktikumra, hogy a kismamák szinte „láthatatlanná teszik magukat” az öltözködésükkel. Kikopnak a színek a ruhatárukból, miközben a legtöbben eleve nem érzik jól magukat friss anyukaként, erre pedig még rátesz a színek, a nőiesség hiánya.
Azt vettem észre egyébként, hogy aki lelkileg jól van, az gyakran ösztönösen a saját színei felé húz. Sokan azonban elbújnak a visszafogott pasztellszínek mögé, még akkor is, ha esetleg „nem látszanak” bennük…
A Zeka Stying FB-csoportjának szabályzatában benne van, hogy nem engedsz senkit fotó alapján „diagnosztizálni”, azaz színtípusba besorolni. Miért?
Sokan önhatalmúlag állapítják meg, melyik színtípusba tartoznak – és nagyon sokan rosszul! A neten talált sztereotip „útmutatók” többnyire felszínesek, a színtanácsadás ennél sokkal bonyolultabb. A szakértő tudást, a gyakorlatot, a személyes találkozást, a színtípus megállapítására és az előnyös színek megtalálására használt „kendőzést” nem helyettesíti semmi.
Egy piros nadrágot, csíkos zakót vagy sárga cipőt gyakran még mindig megnéznek az utcán… Mennyire vagyunk színesek, mi, magyar nők?
Nem nagyon, de valami elindult, egyre többen hordanak színeket. Ezt sok minden befolyásolja, vidéken például sokkal többen járnak feketében, szürkében, barnában, mint például a fővárosban. Még az utóbbin belül is nagy a különbség, Budán sokkal „színesebbek” az emberek, mint Csepelen. Ennek sok oka lehet, köztük az is, hogy egy jómódú környéken a nőknek több segítségük van, több idejük jut magukra. Az biztos, hogy aki lelkileg rosszabb állapotban van, az könnyebben nyúl a fekete, szürke ruhák felé.
Gondolom, minden tanácsadásodon elmondod, mekkora tévhit, hogy a fekete mindenkinek jól áll és még slankít is…
Ez tényleg óriási tévhit, vagy legalábbis féligazság. Korfüggő is a dolog, mert húszévesen, amíg az embernek még nem hagy nyomot a testén az idő vagy a szülések, még sok minden elmegy, ami később már nem. Ugyanilyen tévhit, hogy a magas derekú nadrág mindenkinek jól áll, vagy hogy az eredeti hajszíne minden nőnek előnyös.
Fotó: Jouca portraits/Csató Zsuzsi
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
