A Lélekanya-díjas Kasza Évi és férje, Molnár Péter közel tucat műtét, sikertelen inszeminációk, lombikok és egy elhúzódó Covid-fertőzés után kapták meg a csodát, amelyre (akire) oly sokáig vártak. Amikor senki nem számított rá, amikor minden érték a legrosszabb volt, amikor az életük eddigi legmélyebb pontját élték, akkor kopogtatott Léda. Természetes úton, orvosi beavatkozás nélkül. Éviék csodababájának története azonban évekkel ezelőtt kezdődött.
Összeköltözésük után azonnal utat engedtek a trónörökösnek, aki azonban csak nem akart megérkezni. Ekkor Éviben felvetődött, hogy valami probléma lehet, ezért orvoshoz fordult. Az apróságnak tűnő petevezeték-elzáródás azonban csak a jéghegy csúcsa volt. Tucatnyi hiszteroszkópia, laparoszkópia, egyéb nőgyógyászati beavatkozás követte, polipok sokaságát távolították el az orvosok a méhéből, minden egyes beavatkozással új reményt adva a párnak. Három inszemináció és ugyanennyi sikertelen lombik után intézetet váltottak, hátha a váltás meghozza a várva várt kisbabát. (Éva történetéről korábban ITT írtunk.)
Évi: Azt szokták javasolni lombikos körökben, hogy három lombik után váltsunk intézetet, hátha valami más szemléletmód meghozza az eredményt. Felkerestük Dr. Sipos Miklóst a SOTE2-n, ahol akkor indult a lombik.
Elkezdődtek a vizsgálatok, de sajnos időközben megjelent a koronavírus-járvány és az intézetben az volt a protokoll, hogy előre vették azokat, akiket már jobban sürget az idő. Vagy petefészek kimerülés miatt, vagy azért, mert hamarosan betöltik a 45-öt.
Így mi is csúsztunk és 2020 nyarán kiderült, hogy megint polipom van, ezért egy újabb műtét következett augusztusban. Ez volt az ötödik.
Más irányba nem indultál el, egyéb kivizsgálásokra nem mentél el addig, amíg a lombik-sor végén álltatok?
Évi: De igen, időközben felkerestem egy új immunológust és egy endokrinológust. Az azért hozzátartozik a történethez, hogy mi már tényleg megpróbáltunk mindenkit az országban, aki név a szakmában, immunológust, endokrinológust, mert mindig abban bíztunk, hogy majd a következő szakember hozza meg az eredményt. Időközben Petit is elkezdtük jobban kivizsgáltatni. Emlékszem, a műtétem utáni napon jött meg az ő eredménye, és kiderült, hogy az eddig tökéletes eredményei nagyon leromlottak, nem is számok szintjén, hanem az összetettebb, DNS-szinten. És ilyenkor mindig újabb hónapok következnek… Itt kezdődött a mélypont, mert ugye a polip eltűnt, de a kezelések időtartama alatt bármikor visszajöhet.
Ekkor még mindig a koronavírus-járvány második hullámát éltük, haladtak egyáltalán a vizsgálatok?
Évi: Novemberben elkaptuk a vírust és elég erős tüneteink voltak, nem voltunk jól. És igen, voltak vizsgálatok, csak ez is egy lassító tényező volt. Sajnos az utána következő vizsgálatok is kiderítették, hogy a férjemnek még rosszabb eredményei lettek.
Ez volt a legmélyebb pont?
Évi: Nem, sajnos. Utána év végén egy borzalmas hónapunk volt. Édesapámat, Peti nagymamáját és több rokonomat elveszítettük.
Ekkor le is álltatok a vizsgálatokkal?
Évi: Még februárban csináltattunk egy vizsgálatot a páromnak, és ez a lehető legrosszabb eredményt hozta. Az orvos sem tudott hirtelen mit mondani erre az eredményre, csak annyit, hogy a lombikot ne is próbáljuk meg, mert ezzel biztos, hogy nem fog sikerülni.
De mit ad Isten, ahogy megjött az eredmény, rá két hétre, mint utólag kiderült, megfogant Léda. Természetes úton.
Tehát ő igazi kis csodabogár, hogy olyan eredmények mellett, ami tényleg még lombikra se lett volna jó, megfogant.
Ekkor mit éltél át?
Évi: Őszintén bevallom, nem is gondoltam, hogy terhesség miatt maradhat el a menstruációm. Azt tudni kell, hogy amikor mi novemberben Covidosak lettünk, akkor az addig tökéletesen pontos ciklusom megborult és kimaradt egy hónap. És amikor megint elmaradt vérzés, én teljes mértékben abban a hitben voltam, hogy megint Covidos vagyok. Emlékszem, egy hétfői nap volt, amikor már mondtam a férjemnek, hogy jó, akkor holnap reggel azzal kezdem, hogy felhívom a háziorvosi asszisztenst, csináltassunk egy Covid-tesztet, mert ez biztos, hogy az. Közben mindenki azt mondta a környezetemben, hogy ne legyek dilis, mert elmaradt menstruációnál az első, hogy csinálunk egy terhességi tesztet. De én biztos voltam benne, hogy ez nem terhesség, hát miért lenne pont most terhesség?
De azért gondolom, elültették a bogarat a füledben, hogy lehet mégiscsak az?
Évi: Igen, mielőtt felhívtam volna a háziorvost, csináltam egy tesztet. Emlékszem hajnali öt óra körül volt, első vizelet, itt van a legmagasabb HCG, ez akkor biztos eredményt mutat. Kimentem, megcsináltam, és igazából le se tudtam tenni még a tesztet, mert azonnal kijött a két csík, és akkor ott sokkot kaptam. Pár másodpercre még meg is fordult a fejemben, hogy megvárom a reggelt, és nem keltem fel a páromat. De aztán berontottam a szobába és kiabáltam, hogy „két csík, két csík”. Peti kiugrott az ágyból, de alig volt magánál. Az volt az első kérdése, hogy mikor kell a második tesztet csinálni.
Peti, te hogy emlékszel arra a hajnalra?
Peti: Hát az első gondolatom az volt, hogy ez még másfél órát várhatott volna, hogyha már annyi évet váratott, mert hajnali fél ötkor rontott be a szobába Évi. Nem tudtam, hogy mi van mert Covidosak voltunk előtte, és hasonló tüneteket produkáltunk. Már napok óta mondta Évi, hogy szédül, nem jött meg neki. Minden ilyen furcsa tünet emlékeztette őt a néhány héttel korábbi betegségre. Előtte levő este is így feküdtünk le, hogy lehet, hogy megint Covidos. Ezek után hajnalban egyszer csak beront a szobába, alig állt a lábán.
Nem értettem, hogy mit mond, mert én annyit értettem, hogy ”kétség, kétség”, azt hittem, kétségbe van esve, aztán kiderült, hogy azt mondja, hogy „két csík, két csík”. Először arra gondoltam, hogy megyünk a kórházba, mert itt valami hatalmas baj van.
Először azt hitted, hogy ez Covid-teszt?
Peti: Igen, nekem ez így meg sem fordult a fejemben, mert nem is beszéltünk róla, hogy Évi tesztel. Aztán vissza is aludtunk. Én akkor azt hittem, lesz még egy teszt. Úgyhogy még napokig eltartott, mire ez konkrétan leesett nálam.
Mikor bizonyosodtatok meg róla először, hogy ott van, jó helyen van, minden rendben?
Évi: Én azonnal be is jelentkeztem nőgyógyászhoz, mindenféleképpen nézzük meg, hogy tényleg ez lehetséges-e.
Peti: Belőlem az óvatosság jött ki, hogy ebbe ne is éljük bele magunkat, egyelőre ne kötődjünk hozzá, mert azért voltak negatív tapasztalatok. Nekem ehhez hetek kellettek, hogy azt mondjam, hogy ő tényleg itt van, és már velünk is fog maradni.
Mikor mondtátok ki magatoknak először, hogy a baba már veletek van és veletek is marad?
Évi: Valahogy éreztem, hogy itt nem lehet gond. Persze elmentünk kromoszóma vizsgálatra, hogy tényleg minden rendben van-e, de valahogy éreztem legbelül, hogy itt nem lehet probléma. Peti sokkal jobban félt ettől az egésztől. A második ultrahangnál nem jöhetett be, kint ült egész végig az autóban, és akkor kezdte elhinni, hogy itt tényleg baba lesz. Mondta annyira izgult, hogy akkor megfogadta, őt nem érdekli fiú vagy lány, csak egészséges legyen, és különben tartottuk is végig, tehát csak a születéskor derült ki, hogy kislány.
Peti, neked kellett lelkileg újraépítened magad a megszületésig?
Peti: Nem is újraépíteni kellett, hanem mernem kellett elhinni. Még elég sokáig bennem volt, hogy rosszak voltak az eredményeink, és mi van, hogyha ez mondjuk egy sikerült terhesség, de nem lehet kihordani, mi van, hogyha baj lesz. Nem sok sikerélményünk volt eddig, bár próbáltunk mindig pozitívan hozzáállni, de olyan sikerélmény, hogy legalább azt megéltük volna korábban, hogy van egy beágyazódás, nem volt. Szembe kellett néznem vele, hogy akkor most ez már végleges. Ez hetekig eltartott.
Milyen volt a terhesség? Amikor ősszel beszéltünk, épp akkor érkeztetek be a kórházba, pedig még csak 8 hónapos terhes voltál.
Évi: Igazából egy teljes mértékben zavartalan terhesség volt. Teljesen jól voltam, nem voltak fájdalmaim, nagyon jól bírtam végig a terhességet. Az utolsó hónapban kicsit magasabb lett a vérnyomásom, és mivel nagyon jó orvosom volt egész végig, ő mondta, hogy a biztonság kedvéért 37 hetesen feküdjek be a kórházba. Úgy látszódott, hogy most már hamarosan meg is fog születni a baba. Végül nem így lett, hanem három és fél hetet töltöttem a kórházban. Két héten keresztül próbálták megindítani a szülést, nem sikerült. Szerencsére végül természetesen elindult, de a vége császár lett, ami nagy szívfájdalmam, de a lényeg, hogy mindenki egészséges.
Milyen érzés volt? Volt katarzis, megkönnyebbülés?
Peti: Nyugalom, elemi nyugalom. Végignéztem, hogy fürdetik, majd gyorsan bepólyálták, lemérték, hozták és a mellkasomra rakták.
Akkor az a nyugalom volt. A külvilág lelassult és csak néztük egymást.
Én meg úgy éreztem, hogy na, akkor most a helyén van minden. Nem egy tűzijáték volt, hanem béke.
Két névvel a tarsolyotokban mentetek be a szülőszobára? Ez manapság ritka dolog.
Peti: Mindig inkább lányt akartam, valahogy érdekesebb volt számomra a lány. Van egy keresztlányom, és nála olyan dolgokat tapasztaltam, amiket fiús családban felnőve nem. De amikor Évi teherbe esett, akkor ez annyira nem volt fontos. Nem is bánom, hogy nem tudtuk végig, mert így nem egy fiút, vagy nem egy lányt vártunk, hanem a gyerekünket. Nem úgy képzeltem el, hogy majd autóversenyt nézek vele, vagy a hajamat fogja fonni, hanem úgy, hogy ott lesz velem.
És most, hogy ott van, most hogy érzitek magatokat?
Peti: Ez nem egy ugrás, nem egy változás, hanem egy folyamatnak egy állomása. Most a helyén vannak a dolgok.
Milyen baba Léda? Milyen természete van?
Évi: Ő egy tündér. Kis cuki, nagyon mosolygós, mindenkivel nagyon aranyos.
Még van három fagyasztott embriótok a lombikeljárásokból. Nekik mi lesz a sorsuk?
Évi: Semmiképpen sem szeretnénk otthagyni őket. Nem tudjuk, hogy mi ennek a menete, hány lehetőségünk van, tehát ezeket még át kell gondolni, de őróluk nem mondunk le. Kevés esély van rá, azt mondják, hogy bármelyikből baba legyen, de ennek ellenére is adnánk majd nekik egy esélyt.
Így visszatekintve az elmúlt 3 évetekre, mire vagytok a legbüszkébbek?
Peti: Mindig pozitívan álltunk a dolgokhoz. Egy lombikprogram rengeteg mélyponttal jár, de nem szabad feladni. Bár rengeteg az információ, meg rengeteg a harc, nem érdemes feladni. És csodák igenis vannak.
Fotók: Kasza Éva
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
