A terhesség minden percét végigizgulta, többször érezte úgy, hogy itt a vége és ettől a babától is búcsúzni kell. Aztán amikor hosszú várakozás, megannyi orvosi vizsgálat, szigorúan tartott diéta és embert próbáló izgalmak után végre a kezében tarthatta Tomit, úgy érezte, megérkezett. Megérkezett oda, ahova tartott, ahová az út szakadékokkal és hegyormokkal volt szegélyezve. Tavaly nyár végén Orosz-Karászi Zsuzsannáéknál kezdetét vette a türelem, a megértés és a semmivel össze nem hasonlítható boldogság időszaka.
A ti történetetek ismerős a Női Váltó olvasói előtt, hiszen Lélekanya-díjasként többször elmesélted, min mentetek keresztül. Évekig küzdöttetek a babáért, és sokáig reménytelennek látszott… Ilyen előzmények után milyen volt megélni a várandóságot? Volt babaillatú rózsaszín köd?
Nem, nehéz volt, nagyon nehéz. A 14. hétig folyamatosan véreztem. Nagyon féltünk, hogy megmarad a baba vagy sem. Ezért is valakinek csak a 20, meg a 30. héten mondtuk el, hogy babát várunk, mert nem mertük – egyrészt az előzmények miatt. A lombik beültetések során volt két vetélésem, ezért is voltunk óvatosak. Másrészt a vérzés miatt sem. Ez nem beágyazódási vérzés volt, hanem olyan, hogy heti szinten mentem összepakolva a cuccommal a kórházba, mert úgy voltam vele, hogy itt van a vége, és ennyi volt.
De megmaradt a baba. Miután a vérzés elmúlt, azután már normális várandóságról beszélhetünk?
Épphogy elmúlt a vérzés, jött a középidős terheléses cukorvizsgálat, ami nem hozott jó eredményt és a terhesség alatt végig nagyon magas volt a vérnyomásom. A munkámból kifolyólag tudom, hogy ez milyen veszélyekkel jár, értem ezalatt a terhességi toxémiát, a HELPP szindrómát. És ezek miatt végig bennem volt a félsz. Amikor megindult a szülés, akkor olyan szinten kiugrott a vérnyomásom, hogy ott már a szülőszobán 200 felett volt, így sürgősségi császár lett a vége. Úgyhogy ilyen érdekes mód érkezett meg hozzánk Tomi.
Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de valószínűleg nem ilyen várandóságról álmodtál. A terhesség hányadik hete környékén kezdted elhinni, hogy Tomi van és nemsokára köztetek lesz?
Amikor a kezemben tartottam. Megnéztem, hogy mindene megvan-e, egészséges-e. Akkor. Csak akkor hittem el.
Az, hogy sikerült, és hogy ő itt van velünk, az még a mai napig szinte hihetetlen, hogy ennyi várakozás után köztünk van. Ha rápillantunk, mindig eszembe villan, hogy úristen, de jó, hogy itt van, és minden egyes nap annyira hálásak vagyunk ezért, mert még mindig olyan hihetetlen…
Egy ilyen veszélyeztetett terhesség sokszor – negatív értelemben – rá tudja nyomni a bélyegét a párkapcsolatra. Nálatok ennek inkább az ellenkezője volt?
Igen, a miénk egy nagyon erős szövetség, és ez az egész ezt csak még jobban megerősítette. Sajnos a környezetemben láttam azt, hogy eltávolodnak egymástól azok a párok, akiknél nem sikerül a gyerek, vagy lombik programba kerülnek, de nálunk ez pont fordítva volt. Közösen küzdöttünk ezért a célért, és közösen értük el, mert ez nem csak az én érdemem. És épp ezért köszönöm a férjemnek, hogy kitartottunk és megcsináltuk együtt, újra és újra felállva és nekiindulva, mert mindenképpen megérte. És ez megerősítette a kapcsolatunkat. Ebben biztos vagyok.
Milyen Tomi és az édesapja kapcsolata?
A párom ugyan dolgozik, de amikor hazajön a munkából, a gyerek eldob mindent, ami éppen a kezében van, és rohan felé, megöleli. Ilyenkor a mai napig könnybe lábad a szemem. És ő is felkel hozzá hajnalban, nem morog miatta, hanem örül, hogy látja, hogy mosolyog, hogy táncol, és szerencsére pont itthon volt, amikor Tomi megtette az első lépéseket. Tehát szereti ezt a hármas egységet.
Védőnőként dolgozol, számtalan kismamával, kisbabával találkozol. Szerinted ez a sok küzdelem, amit megéltél, adott olyan pluszt a hivatásodhoz, ami által empatikusabban, megértőbben, támogatóbban tudsz állni azokhoz, akik nehézségekkel küzdenek?
Erre mindenképpen igen a válaszom, mert alapból már van tapasztalatom gyereknevelés terén, és ez sokat számít. Viszont, ha a lelki részére gondolsz, akkor azt mondom neked, hogy igen, de csak abban az esetben, hogyha van annyira nyitott a másik fél, hogy erről őszintén tudunk majd beszélgetni. Mert sajnos kevés az ilyen ember. A magyar mentalitás olyan, hogy ilyen témában nem szívesen nyílnak meg az emberek, legalábbis nem mindenki. De ha majd találkozom ilyen esettel, valószínűleg jobban fogok tudni segíteni. Tehát azt kell mondanom, hogy a szakmai fejlődésemnek mindenképpen jót tett.
A rengeteg nehézség ellenére terveztek még babát?
Még van egy „eszkimó” babánk lefagyasztva, érte mindenképpen szeretnénk majd visszamenni, viszont még szoptattok, szóval ez még várat magára. De úgy vagyunk vele, hogyha az endometriózis miatt esetleg nem lehet még egy gyerekünk, akkor is nagyon örülünk, hogy Tomi velünk van. Mert – bármennyire is hihetetlenül hangzik -, ennek a nehéz várandósságnak imádtam minden percét, és vágyom arra, hogy esetleg újra átélhessem, de bárhogy is alakul, mi vagyunk a legboldogabb család így hárman.
És milyen Tomi? Mesélj nekem róla egy kicsit.
Ő tényleg egy igazi ajándék az egész családnak, azt tudom mondani. Persze itt is voltak nehézségek az első hetekben, éjszakáztunk, összeszoktunk, de ezeken a nehézségeken könnyen át tudott lendíteni minket az a tudat, hogy mennyire vártunk már rá, és hogy mennyire örülünk neki, hogy ő itt van velünk.
Tomi a legcsodálatosabb az életünkben, hálás vagyok, hogy megélhetem az anyaságot vele. Meglepő, milyen tükröt tart elénk az akaratossága, az, hogy mennyire energikus, vidám, mosolygós, nagydumás kislegény.
És azt kell mondjam, hogy bár eddig is türelmes emberek voltunk, de Tomi még több szeretetre, türelemre, következetességre tanított minket. Azt is megtanultuk tőle, hogy nem a házimunka az első, úgyhogy folyamatosan szalad a ház, de úgy vagyunk vele, hogy nem számít.
Tomi a járvány idején született. Egy újszülött mellett sok anya nagyon magányosan és bezárva érzi magát, ezt számos esetben csak tetézi a járvány miatti szeparálódás. Rád hogy hatott a karantén?
Nálunk messze van mindenfajta szülői segítség. Nyilván nehéz volt, de idővel ezt az aggódó hangulatot átvették a bezárkózás miatti meghitt pillanatok: sok összebújás, szeretet és nyugalom. Még ez is jót tett nekünk, hogy hármasban voltunk, csendesen. Sokszor csak néztük a gyönyörű arcát, a csillogó szemeit, a huncut mosolyát, az apró kezeit, és az, hogy napról napra egyre ügyesebb, és elcsodálkoztunk, hogy mennyire szalad az idő. A beültetés első napjától kezdve elmondom neki, hogy szeretem és büszke vagyok rá. Imádom minden percét az anyaságnak a nehézségekkel együtt, és azt kívánom, azt üzenem az úton lévőknek, hogy soha ne adjátok fel a reményt, és minden vágyott baba szülessen meg! A Lélekanya-díjas írásomban az volt a visszatérő mondatom: mindenhol várandósokat és gyermekeket látok…
Csodálatos érzés, hogy már a saját gyermekemet láthatom – bárhol, bármikor.
Fotók: Orosz-Karászi Zsuzsanna
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
