Két lány, két házasság. A nagyobbik apukája csókolta a lába nyomát, esküvőt, családot akart. Amikor Hajni várandós lett a kislányával, még a terhesség alatt összejött egy kolléganőjével. A harmadik trimesztert végigüvöltötte, majd amikor a gyermek öthetes volt, angolosan távozott. A másodi házasága is rémálom lett… Harc a gyerekek lelki békéért egy korántsem támogató bírósági és gyermekvédelmi rendszerben.
– Egy éve éltünk kettesben a kislányommal, miután az első férjem lelépett, mikor az akkori közösségi oldalon belebotlottam egy kamaszkori udvarlómba. Vagy 15-20 éve nem hallottunk egymásról, de teljesen normálisnak tűnt. Én nagyon értéktelennek tartottam magam, önmagam okoltam, hogy egy gyönyörű, egészséges kisbabával otthagytak.
István elmondta, hogy őt is elhagyta a párja a gyermekkel. Nem volt problémája azzal, hogy nekem kicsi gyerekem van.
Hajni és István néhány hónapig csak leveleztek, de mire találkoztak, összhang volt közöttük és a régi érzelmek újra előjöttek. Szépen mentek a dolgok a maguk útján, István családja is jól fogadta Hajnit, lett lehetőség egy kis külön kuckóra. Egy év múlva összeházasodtak és Hajni hamarosan várandós lett a közös gyermekkel.
– Még csak pár hónapja voltunk házasok, amikor gyorsan elromlott köztünk a hangulat. István mindent kritizált, sokat veszekedtünk, addig, amíg hazaköltöztem a szüleimhez, de ő járt a nyakamra, hordott vizsgálatokra, míg pár hónap után visszaköltöztem, és valahogy összekalapáltuk a kapcsolatunkat.
Továbbra sem volt minden rendben. Valahogy az kristályosodott ki, hogy napközben nincsenek érzelmei, egyetlen érintése, kedves mozdulata nem volt, de amikor lekapcsoltuk a villanyt, akkor nagyon is aktív lett.
– Próbáltam vele beszélni, megértetni, hogy nem vagyok automata, szükségem van a kedvességre, figyelemre, de hasztalanul.
Egyéves volt Zsófi, amikor Hajni újra terhes lett. A házasság mély válságban volt, Hajni a szíve mélyén nagyon megrémült a terhességtől, az újabb baba lehetőségétől. Elhatározta, hogy nem tartja meg a kicsit, de a műtétre végül nem került sor, mert elvetélt.
– Kegyelemnek éltem meg. Nem akartam gyereket, és főleg nem tőle. A vetélés után azonnal tetettem fel spirált, hogy helyettem többet ne döntse el se ő, se senki, hogy terhes leszek-e.
Egyre nagyobb mértékben derült ki István jellemének sötét oldala. Kiderült, hogy hazudott gyermekéről, és gyermeke anyjáról, de több fontos dologról is bebizonyosodott, hogy a valóság mindig más volt, mint amit ő elmesélt. Minden kudarcáért a környezetét, a családját okolta. Mindenkit – csak magát nem.
Hajni mindent megpróbált, hogy normálissá, működőképessé tegye a házasságot, de semmi nem működött hosszú távon. Aztán István 42 évesen kapott egy infarktust, a betegség pedig fenekestül felforgatta az életüket – sajnos nem jó irányba.
– Ott voltam két kicsi gyerekkel, ő betegállományban, majd leszázalékolták. Nem dolgozott, hitelünk volt… egyenes út volt a pokol felé. Egy darabig kínlódtunk, ahogy lehetett visszamentem dolgozni, de egy fizetésből 4 ember plusz a hitel – lehetetlen vállalkozás volt.
István viselkedése egyre furcsább lett. Nem dolgozott, ivott, zűrös ügyei voltak.
– Ha probléma volt és beszélni akartam vele, azt vettem észre, hogy egy idő után brilliáns módon megfordította a helyzetet és rendszeresen nekem kellett védekeznem. Teljesen elzárt a barátaimtól, folyamatosan ellenőrzött, végig hallgatta a telefonbeszélgetéseimet. A nagylányommal és velem egyre durvább lett.
A kicsit nem bántotta, de szegény az állandó kiabálás-veszekedés hallgatása olyan szorongásos tüneteket produkált, hogy behívattak az iskolába. Ekkor elköltöztem. Eddigre már túl voltunk egy házas hétvégén, háromszor voltunk házaspáros táborban, családterápián és jártunk a kicsi miatt az iskolapszichológusokhoz.
Ahogy Hajni elköltözött, egy varázsütésre minden megváltozott. István kedves lett, hirtelen lett munkája, társasjátékozott a lányokkal és időt akart tölteni Hajnival, aki csodálkozott ugyan, de remélte, jót tett a távolság.
– Pár hónap múlva visszaköltöztünk. Az igazi pokol utána következett. Állandósult az ordítás, a folyamatos ellenőrzés. Minden este kikövetelte a neki járó dolgokat. Alig vártam azt a pár napot, amikor menstruáltam, azt gondolván, hogy békén hagy. De nem. Ha úgy nem kapta meg, amit akart, akkor más módon, de igényt tartott rá.
Próbáltam nemet mondani, megértetni vele, hogy ez így nem működik, de akkor késő este vagy az éjszaka közepén felüvöltötte a gyerekeket is, hogy milyen egy szemét ribanc vagyok, biztosan a raktárban már valakivel megvolt az aznapi…
– Így egy idő után a forgatókönyv a következő volt: hagytam azt a 10 percet, és akkor aludhattam.
Hajni főnöke napról-napra látta, hogy milyen állapotban van, aztán egy nap leültette beszélgetni. Két nap alatt szolgálati lakást intézett, majd egy vasárnap a kollégák összeszedték Hajni minden holmiját, és szó szerint megszöktették a gyerekekkel.
– Elindítottam a válást, ami 6 évig tartott. 3 év alatt mondták ki a válást és a gyerekelhelyzést. Addig egyetlen fillért sem kaptam tartásdíjként. (Visszamenőleg megítélte a bíróság az elmaradt tartásdíjat – közel egymillió forintot – kedvesen, havi tízezer forint megfizetésével.) Közben fizettem a házon lévő hitelt, nehogy elvigye a bank vagy BAR-listás legyek.
Plusz három év volt a vagyonjogi rész, azalatt is én fizettem a bankot. Nagyon nehezen 5 millió forintot kaptam, amiből nyilván semmit nem lehet venni. Övé lett a ház. Nekem hiába volt házasság előtt lakásom, autóm. Mindkettőt eladatta velem.
István a válás után is kereste Hajnit, de ő semmilyen kapcsolatot a kommunikáción kívül nem tervezett – azt is csak a közös gyermek miatt. Pedig a férfi erősen célozgatott rá, hogy vannak vágyai.
Miután Hajni nemet mondott, megfenyegette, hogy akkor megnézheti magát. És elkezdődtek a rágalmazások. István elkezdte számolni, a lánya hány órát töltött el az apai kapcsolattartáson, és minden elmaradt percet benyújtott a bíróságra (még akkor is ha a gyermek kötelező kórusprogramon volt).
A bíróság pedig kötelezte Hajnit a pótlásokra. István folyamatosan hibát talált, feljelentgette ex feleségét, közben egyre durvább lett a kislánnyal is. Az életük a végtelen feljelentések jegyében telt.
– Zsófinak fájt, remegett a gyomra, büdös cigarettaszagú volt, ha hazajött. Emelett lelki okokra visszavezethető nőgyógyászati problémái is lettek a stressztől, amit az apjánál tett látogatások okoztak.
Hajni hiába kérte a bíróságot, hogy hallgassák meg a gyereket, mindig elutasították. Így folytatódott a kálvária.
– Most, másfél év után ott tartunk, hogy 10 feljelentést eszközöltek ellenem. Folyton fizetnem kell vagy az én ügyvédemet vagy az övét vagy mindkettőt. Illetéket, büntetést… stb.
Takarítani járok a főállásom mellett, mert valahogy muszáj ezeket kigazdálkodni. Mivel ennyi feljelentés van ellenem, a bíróság automatikusan bevonta a gyámhatóságot is az ügybe. Mivel Zsófi betöltötte a 14. évét, ezért végre meghallgatható. Most kértük a kapcsolattartás újraszabályozását.
Mivel apuka folyton hangoztatja, hogy Hajni a gyereket ellene neveli, elrendelték a hatósági pszichológiai meghallagtást is mindhármuknak.
– Rendszeresen felkínálja, hogy megállapodhatunk, ha végre kedves leszek hozzá. Nyáron nagy nehezen addig trükköztem, amíg sms-ben leírta, hogy miket szeretne tőlem. A tizedik feljelentésre reagálva becsatoltuk az üzeneteket.
Most várom a vizsgálati eredményt, várom a tizedik feljelentésre mit reagálnak. És közben 10 munkaórát ki kellene fizetnem az ügyvédnek… azt még nem tudom, hogy miből.
Kiemelt kép: AdobeStock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
