Zsenik a fedélzeten! Békéscsabán, a külváros falusias, csöndes részében egy családi házban működik a „zseniképző”. Olyan gyerekekkel, akik között van autista, ADHD-s, hiperaktív is bőven. Gyerekek, akik számítógépes programozásban, robotikában tehetségesek. Akik néhány drótóból, elhasznált elektronikai kütyüből bármit is megépítenek. És minden működik. Tanáruk, Gajdács Krisztián és felesége, Gajdács-Leszkó Georgina is megszállott. Szelíden, végtelen türelemmel terelik a gyerekeket: újítanak, saját találmányaik vannak, érthetően elmagyarázzák az elektronikát, önfenntartó gazdaságot hoznak létre, tehetséget gondoznak. Több ezer gyerekkel foglalkoztak már az elmúlt évek alatt. Mindezt a családi házukban, amiben már túlerőben vannak az újrahasznosításra váró elektronikai hulladékok. A házaspár mindezt szerelemből csinálja éjjel-nappal. A megélhetésre nem futó, minimális díjért. Pedig az érték, amit nap mint nap létrehoz: felbecsülhetetlen.
Egy megszállott házaspár vezeti a RoboKalandot a családi házukban, akik az életüket arra tették fel, hogy megtanítsák a gyerekeket másként gondolkozni. Érthetővé tenni a technológiát, az elektronikát, a robotikát, természettudományokat, a fénytant, megmutatni, hogy a tömegével kidobott elektronikai hulladékokból még megannyi csoda építhető: multimédiás rendszertől és telefonközponton át, az okos kerten keresztül a robotokig.
Minden alkalomra új kihívásokkal, meglepetésekkel készülnek és mindent, amit a gyerekek náluk építenek vagy javítanak meg, tesztelést követően haza is vihetik.
Békéscsaba kertvárosi részében parkolok le, a ház előtt. Krisztián és gyerekzsivaj fogad. A kertben már látom, hogy jó helyen járok. Most éppen a békéscsabai Jókai Színháztól kapott, leselejtezett színháztechnikai berendezéseket tartják itt hely híján, amelyekbe majd a gyerekekkel együtt életet lehelnek. Kiszednek belőlük ezt-azt, így jön létre valami teljesen más, új elektronikai kütyü.
Krisztián éppen szakkört tart néhány ADHD-s fiúnak. Miközben a srácok jönnek-mennek, kérdeznek, zsong az egész ház, a házigazda beljebb invitál. Az előszobába lépve csak egy szűk sávban tudunk haladni. Régi monitorok, számítógép, laptop alkatrészek és egy-két saját találmány is megfér egymás mellett. Van itt kérem mikroprocesszor- és szenzor-vezérelt okos kerttől az ion-hajtóműig minden csoda.
A gyerekeknek mennyország, a családnak egyre jobban beszűkült élettér: megfelelő helyiség híján a család élete évek óta egy szobába szorul. De ez sem számít. Igazi megszállottak. Nem hiába, már gyermekkorukban is állandóan bütyköltek.
– Amikor megláttuk, hogy a lányunk már 2-3 évesen erősen érdeklődik az elektronika iránt, a sorsunk megpecsételődött.
Én szoftver-hardver fejlesztő vagyok, az iparban is láttam, hogy milyen pazarlás van. 50 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik évente, és ez évről-évre növekszik – magyarázza Krisztián a vállalkozásuk létjogosultságát. Ez már egy kisbolygó mérete.
Nyilván te is észrevetted, hogy egy-egy porszívó, hűtő, elektronikai berendezés sem tart már olyan sokáig, mint korábban. A gazdaságnak az a fontos, hogy minél gyorsabban cserélődjenek az elektronikai berendezések. Ez termeli a pénzt. Pedig ezeknek a berendezéseknek működniük kellene 10 év múlva is.
Mi például építettünk a fiúkkal Bluetooth hangrendszereket az okos TV-k kidobott hangszóróiból. Amikor kicsit leülnek, elfáradnak a srácok, feltekerjük a hangerőt és így dobjuk fel a hangulatot. 40 éves berendezést használunk erre, 40 éves hangfalakkal. – mutat rá Krisztián.
A RoboKaland születése
A családi legendárium szerint Krisztiánra azt mondták a nagyszülei, hogy lapos elemmel született: 3-4 éves korában például bekábelezte az egész házat. Felnővén szoftverfejlesztő lett és húsz évig dolgozott a szakmájában. – Aztán amikor megépítettük ezt a kis családi műhelyt önerőből, akkor már ki tudtam pakolni a gyűjteményemet, amik még gyerekkoromból maradtak meg. Néztem a kütyüjeimet és azt gondoltam, hogy ezzel is kéne foglalkozni, azzal is, hú, de forrasztanék már egy kicsit! – meséli a kezdeteket.
Aztán négy éve nyílt napot rendeztek, ahol Krisztián alkotásait, fejlesztéseit megmutatta a nagyérdeműnek. Meglepően sokan jöttek. Ott dőlt el a RoboKaland sorsa. Mindenkit magával ragadott az, hogyan lehelt életet a régi, elhasznált elektronikai berendezésekbe… A szülők pedig hozták a gyerekeiket, hogy ők is alkothassanak. Az első évben három Robokaland tábort tartottak.
– Ezek a gyerkőcök sokkal többet érdemelnek, mint amit ma kapnak az oktatási rendszertől. Mindenhol poroszos jellegű a tanítás, ami már ötven évvel ezelőtt is elavult volt. Ez a frontális oktatás egyszerűen nem való nekik.
Nagyon sokszor hívnak minket az iskolákba. Ott is szórakoztatóan mutatjuk meg nekik a természettudományokat, sőt, ők maguk próbálják ki ezen eszközöket vagy épp kísérleteket végezhetnek. Imádják a fiúk és a lányok egyaránt. Akik pedig hozzánk járnak, hamarosan bármit képesek megbütykölni.
Itt van Ábel, ő 8 éves és a múlt héten megjavított egy 200 ezer forint értékű kézszárítót, amit az iskolája használ most. Aztán egy vízforralót és tojásfőző gépet is az anyukája nagy örömére, de folytathatnám a sort az okosóráktól a laptopokig, naphosszat. Ábel már most tisztán látja hogy mivel szeretne foglalkozni a jövőben, mindössze 8 évesen. – tudjuk meg Krisztiántól.
Krsztián úgy adott interjút, hogy közben magyarázott, segített, amit éppen kértek a fiúk.
Sok tehetséges fiú jár hozzájuk. Van, aki a harmadik-negyedik alkalom után darabokból összerak egy számítógépet. Ahogy Krisztián mesél, Ábelnek eszébe jut, hogy megmutassák egyik munkájukat: a saját kezűleg elkészített telefonközpontjukat. Egy cég selejtezte le, ők megjavították és most van belső telefonhálózatuk, ahol a konyhából fel tudják hívni a nappalit.
„Észre se veszik, és tudják az analóg technikát és a digitális, vezeték nélküli technikát is. Pont most számoltuk össze, hogy eddig több, mint ezer készüléket javítottunk meg, szedtünk szét és készítettünk belőlük valamit.” – magyarázza Krisztián.
Most nagy terv előtt állnak: egy céggel együtt azt tervezik, hogy a sok tehetséges srácnak, akit az évek alatt kitanítottak, munkát adnak. „A cég segítségével ezek a srácok munkát vállalhatnak és pénzt kereshetnek. Mi ebből nem szeretnénk profitálni. Nekünk az lesz a haszon, hogyha majd ők űrhajókat és olyan berendezéseket, akár csillagkaput építenek, ami nem megy tönkre és ami nem szennyezi a természetet”. – néz a zsibongó fiúkra mosolyogva Krisztián, és én tényleg azt érzem, hogy nincs előttük lehetetlen.
„Nem az a célunk, hogy itt mindenki űrhajós kiképzésben részesüljön, hanem az, hogy mindenki megtalálja azt a szakmát az általunk megmutatott tíz-tizenötből, ami neki jó. Ezeket ők hobbiból, szeretetből csinálják, így nem fognak öt év alatt kiégni, hanem kutatók, fejlesztők is lehetnek, hiszen a szakma szeretetére tanítjuk meg őket.”
– magyarázza Krisztián, aki a beszélgetésünk alatt körülbelül két mondatot tud el elmondani egyszerre, közben programozni segít az egyik 9 éves fiúnak, a másiknak pedig egy játék autót szerelni. Most is több ADHDS-s srác van nála, akik imádják a RoboKaland szellemiségét. De hogyan kerültek az ADHD-s fiúk a RoboKalandhoz? – kérdezem.
ADHD-s, spektrumzavaros a gyerek? Nem akadály!
– Az első áttörést az okozta, amikor itt, a békéscsabai pedagógiai központban 24 szellemi fogyatékkal élő fiatallal dolgoztunk együtt és azt láttuk, hogy ezek a fiatalok ki vannak rekesztve a társadalomból.
Az iskola, ahova járnak fantasztikus, de azt látjuk, hogy a társadalom néha éppen csak eltűri őket, annyira, amennyire kötelező.
Mi meg azt tapasztaltuk, hogy olyan koponyájuk van, hogy az valami fantasztikus. Két hétig ott voltunk náluk, beköltöztünk az épületbe hozzájuk és amit ott láttunk: azt a mindenit! Teljesen más a köz megítélése róluk, mint a valóság – mesél büszkén, csillogó szemmel a kezdetekről Krisztián.
