A kérdés persze költői. Mármint megtörtént esetről van szó, de valójában nem keresek válaszokat a miértekre. Három találkozó után ugyanis nem gabalyodok bele olyan szálakba, amiket minden áron ki kell bogozni. Hagyom inkább, hogy a dolgok csak történjenek. Még ha ez azt is jelenti, hogy helyettem egy másik nő robog Puglia partjain, átkarolva azt a sármos, magas, mackóbarna szemű férfit, aki úgy száll virágról virágra, mint egy bekokainozott pillangó.
Elképesztő sztorikat hoz magával a randiappok uralta dating culture. Bőszen sorolhatnánk a leggyakoribb és leghajmeresztőbb eseteket, vagy épp a toxikus viselkedéseket (például a love bombingot, amikor valaki azonnali imádattal árasztja el partnerét, majd idővel törvényszerű lejtmenet következik…). Most viszont
egy saját történetet hoztam.
Nem szaladtam fejben előre
Hívjuk Daninak a bekokainozott pillangót! Szóval egy kéthetes utazás előtt háromszor találkoztunk Danival. Elhatároztam, hogy még véletlenül sem leszek delulu (önámító, idealizáló, a pozitív dolgokat felnagyító – a szerk.), vagyis a jövőről való fantáziálgatás helyett csak megélem a pillanatot – akármekkora klisének is hangzik.
Legnagyobb meglepetésemre ez sikerült is. Nem szaladtam fejben előre, éppen mindig csak akkora rést nyitottam a szívemen, amin az aktuális találkozó élményei besurranhattak. Persze imponáltak Dani gesztusai.
Valószínűleg tökéletesen ráérzett, hogy tetszik, ha feladja rám a kabátot, kinyitja a kocsiajtót és odaemel egy harmadik széket a táskámnak a kedvenc kávézómban.
Az apró, mégis fontos gesztusok mellett más dolgok is működtek. A többórányi beszélgetések mindössze fél órának tűntek, úgy repült az együtt töltött idő. Sok közös pontot találtunk és olyan elánnal magyaráztunk egymásnak, mint két olasz a piacon.
Közben persze brutális volt a kémia is – nehéz lett volna úgy egymásra pillantani, hogy közben ne üljön ki az arcunkra valami vibráló, megmagyarázhatatlan szikra.
Élesebbek a red flagek
Hogy a jó dolgok mellett néhány red flaget is elmeséljek…
Szinte lekövethetetlenül gyors léptekkel szervezte Dani az újabb és újabb találkozókat. Közben, ha érintőlegesen feljöttek a múltbéli kapcsolatok, ismerkedések, mindig csak a másik hibáit emelte ki, közel nulla önreflexióval. És bár csak poénosan, de folyamatosan arra célozgatott, hogy két hetes távollétem alatt nehogy valaki „lecsapjon a kezéről”.
Szóval a kedves gesztusokat és emlékezetes beszélgetéseket, kémiát igyekeztem a no delulu szemüvegen keresztül szemlélni. Kicsit élesebben látni a zöld és a piros zászlókat, mint korábban.
Persze néha elképzeltem a vespázás romantikáját
A kéthetes távollétem alatt üzenetben és telefonon tartottuk a kapcsolatot, sőt Dani eltervezte, hogy majd kijön elém a reptérre.
Mindeközben más terveket is szőtt: elhívott egy olasz kiruccanásra, hogy bejárjuk Puglia legszebb szegleteit, felfedezzük Bari, Polignano, sőt a régi vágyam, Alberobello kőházakkal szegélyezett, kacskaringós utcáit is.
Utólag visszatekintve, büszke vagyok magamra, hogy még ezen a ponton is fent hagytam a no delulu szemüvegemet.
Persze valamennyire beleéltem magam, ahogy az útiterv-részletekről beszélgettünk, beleértve a romantikus robogózást, aperolozást, elidőzést a tésztakészítő nonnáknál…
Ki ne szeretné, hogy az ilyen jellegű ígéretek valósággá váljanak? Miért is ne lehetne, hogy csak eltöltünk néhány izgalmas napot, egymás és a jövő túlidealizálása nélkül? Hogy felpattanunk a repülőre és a következő randink nem egy győri vagy budapesti kávézóban, hanem egy olasz espresso társaságában történik?
Az ismerkedésnek ugyanis nincsenek kőbe vésett keretei, azok a keretek vannak, amik mindkét félnek jól esnek, amik természetesen jönnek, mindenféle póz, erőltetés nélkül.
A határok mindenkiben és talán minden életszakaszban máshol vannak – lehet, hogy valaki, vagy akár én magam X idő elteltével furcsálni fogom, hogy három randi után egyáltalán megfordult bennem, hogy elutazok egy szinte idegennel. Míg más valakinek egyetlen találkozó után is teljesen természetes, hogy beleveti magát egy közös kiruccanásba, és megint másnak hosszú hónapokba telik, mire téma lesz az utazás.
Az árulkodó „mizujs szexim?” mondatok
Visszatérve a kéthetes távollétre, valahol a felénél volt egy megérzésem, hogy Dani közben otthon megismert valakit. Sokatmondó volt például az említett célozgatás, hogy nehogy valaki „lecsapjon a kezéről” – talán épp saját megéléseit, másokkal való ismerkedését projektálta?
Szintén beszédes volt, hogy bár minden nap írtunk egymásnak, a korábbi, velősebb, tartalmasabb kérdések-mesélések átcsaptak a felületes „mizujs szexim?” megfogalmazásba, amitől egyébként is ráz a hideg.
Egyszóval, valami átkattant, ami a mai, extrém gyors dating culture-ben sok esetben azzal egyenlő, hogy (már) más is, mások is képben vannak. Amivel szerintem semmi gond nincs, ha egyelőre nincs szó exkluzivitásról, nincs megbeszélve, hogy mindketten elköteleződő kapcsolatra vágyunk, és az odavezető úton is jobban esne, ha csak egymásra figyelnénk.
Ciao ciao – még időben
A hazautazásom előtt két nappal meg is érkezett Dani üzenete:
nem tud kijönni elém a reptérre, mert megismert valakit, akivel szeretnék megpróbálni.
Fellélegeztem, hogy működnek a megérzéseim.
Egy sor viszont extrán megerősítette bennem, hogy jobb, hogy még az elején elköszönünk egymástól: „mivel kedves, szimpatikus vagy, ezért elmondom” – valahogy így szólt Dani mondata…
Miért, ha kevésbé lennék kedves, akkor méltatlan lennék az őszinteségre, jöhetne a ghosting (eltűnés – a szerk.)?
Igazából most is azt kívánom neki, amit akkor diplomata bőrbe bújva leírtam: remélem, megtalálja, amit vagy akit keres.
Pedig lehet, hogy írhattam volna cifrábbakat, főleg miután
megláttam Instagramon, ahogy Bari, Polignano, sőt Alberobello útjait róják az új nővel.
Több energiát viszont végképp nem ér. Amíg ő bekokainozott pillangóként száll virágról virágra, addig én inkább a saját kertemben teszek rendet.
Fotók: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
