Szilda újabb elmélkedésében kicsit tovább boncolgatja a renddel kapcsolatos anomáliáit, ezúttal a befőttes üvegekre összpontosítva – mely tárgyak épp ezen anomáliák megoldásai lehetnek.
Előző írásomban olvashattatok arról, milyen mértékben küzdök napi szinten a rendrakással, a rengeteg tárggyal. Akár hiszitek, akár nem, a képeken látott állapot már rengeteg fejlődés, fejlesztés eredménye.
Sosem fogom elfelejteni azt, amit Gergővel még kettesben, a gyerekek érkezése előtt, az első közös otthonunkban tudtunk művelni. Egy barátokkal töltött hétvége előtt ketten mosogattunk három órán keresztül, és komoly logisztika volt olyan helyzetet kialakítani, ami egyáltalán hozzáférést engedett a mosogatószivacshoz és a vízhez.
Nem vagyok büszke erre az állapotra, akkor sem voltam az. De most, amikor szorgosan mosogatok – és a gyerekek is igyekeznek szorgossá válni az élet ezen területén is -, az, hogy a mosogató üres legyen, még mindig fehér holló kategóriájú esemény.
Szóval az ember csak-csak fejlődik a rendrakás területén, de az élet gyorsabban növi körbe az erre nem tehetséges anyává váló lányt, mint ahogy fejlődni képes. Vagyis nyilván ez a mondat csak rám vonatkozik, nem szeretnék általánosítani, még akkor sem, ha jólesne úgy gondolni a helyzetre, mintha nem lennék vele egyedül. És talán nem is vagyok. De bevallom, az, ha bármelyik olvasóm is elégedetlen az otthonában lévő tárgyak rendezettségével, az nem segít nekem abban, hogy elfogadjam a saját káoszomat.
Van azonban valami, ami mindig segít. Ha azokat, amiket tanultam, vagy amik beválnak nekem, megosztom másokkal, akkor magamban is nyomatékosítom azt az eredményt, amit elérhetek azáltal, ha tényleg használom a saját ötleteimet. Márpedig egy szép fotó ígéreténél sokkal nagyobb motiváció a hűtő takarítására nemigen létezhet.
Szigorú és mégis nagyon szabad vagyok abban, ahogy életünkben minden tárolási problémát (is) megoldok pár darab jól kiválasztott, betárazott befőttes üveggel. De kezdjük azzal, milyen szabályok mentén fogadok be befőttes üveget annak érdekében, hogy a rend fő támaszai lehessenek, amint én is beleteszem a szorgos időmet. Kicsit nehezek, törékenyek, de pótolhatók és átláthatók.
A befőttes üvegekhez fűződő életre szóló szenvedélyem a hulladékmentességi törekvéseim első hullámához köthető. Ekkoriban került minden nap a kosaramba az összes itthon fellelhető befőttes üveg, és ugyanekkor tanultam meg a legfontosabb szabályt, amiből nem engedek a befőttes üvegek terén:
Csakis egy tető méret és ahhoz tartozó üveg kerülhet a háztartásomba. Az a szerencse, hogy a “klasszikus” tetejű, 4 különböző űrtartalommal érhető el a piacon, igy nem okoz gondot, hogy mindig akadjon alkalmas nagyságú. Ellenállhatatlan számomra a tetők díszítése – kedvencem a táblafestékkel lefestés. Ajándékozásnál is remek kisérőkártya lehet, egy bájos idézettel, amit fehér tollal alkotunk a fekete tetőre. Persze az oldalára is rakhatunk címkét, csak ne úgy, ahogy azt a boltban hajlamosak tenni, lemoshatatlan ragasztóval.
Nagyon praktikus tulajdonsága, hogy egyszerre mutatja meg mit tárolok benne, és abból épp mennyi lapul az alján, és mégis egységes látványt tud biztosítani polcon, fiókban vagy akár íróasztalon.
Ceruza, gyurma, legó, radírok, viaszkréta, pástétom, lekvár, magok, kavicsok, tintapatronok, ebéd és sorolhatnám tovább, mi mindent lehet még benne óvni, hordozni és tárolni. És ha ez még nem lenne elég, a legpraktikusabb fesztivál-pohár is ebből készíthető el.
Próbáljátok ki!
Fotók: A szerző felvételei
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
