Újrakezdeni. Szilda élete két éve erről szól. Akkor veszítette el férjét, Gergőt agydaganatban, tragikusan fiatalon. Szilda ott maradt a jurtában négy kisgyerekkel. Akkor úgy döntött, hogy megpróbálja egyedül. Zöldségeket termelt, fermentált, workshopokat tartott, közben gyerekeket nevelt. Eltelt két nyár. A kertről mesél, amely a megélhetésének egy részét adta és az útról, amelyet azóta is bejár.
Cseszneken vagyok, a Bakonyban. Egy új világban. Az elmúlt két év zuhanása olyan nyomokat hagyott az életemen, amelyek megismeréséhez és felméréséhez időre van szükségem. Ennek a belátása vezetett oda, hogy idén semmit sem ültettem a kertben. Ott áll, ahogy a jurtánk is, tele ígéretekkel, lehetőségekkel és álmokkal, bennem pedig a türelem kapott teret, és nagyon hálás vagyok magamnak ezért.
Írjak a kertészkedésről, arról, hogy mit tudok megtermelni én magam a jurta körül a hatalmas kertben – kérte egy nap Olgi, a Női váltó főszerkesztője. Ha erre szeretnék válaszolni, rövid lennék és tömör. Semmit. Mégis van mit üzennem magamból.
Cseszneken vagyunk, és a háttérben David Attenborough filmje szól. Amíg el nem aludtak a gyerekek, hangosan olvastam a feliratokat. Sokkoló, felkavaró, és mélyen összekapcsolódik a jelenemmel, a kerttel, a közös jelenünkkel a bolygón.
Nem szeretnék szentimentális magaslatokba repülni. Nézzünk egy kicsit most a jelenre, két lábbal a földön állva, és tudatosítva, hogy a Földön állunk. Élünk, táplálkozunk és kertészkedünk. Ha kertészkedünk. Hatunk a környezetünkre.
Én most épp abban az élethelyzetemben vagyok, hogy engedem, hogy a környezetem hasson rám, ránk. Két napja felállítottam két sátrat egy közös tér csendes, árnyékos oldalában, vidám szomszédokkal és világrengető álmokkal. Itt töltjük a nyarat, és azt játsszuk, hogy itt élünk együtt örökké.
Vannak feladataink, álmaink, és egyfajta újraértékelési nyitottságunk a világunkra.
Jelenleg nem termesztünk semmit. Boltba járunk. A kis csapat mögött, akikkel együtt vagyunk itt, van már rengeteg tapasztalat, kudarc, saját termés sikere, terhe, vesztesége. Holnap elültetek pár paradicsompalántát, amit most kaptunk itt a környéken valakitől. Nem jókor tesszük, és nem ideális egy csomó dolog. Egy kertész egészen máshogy csinálná, de mi nem vagyunk kertészek. Mi figyelők és lelkesek vagyunk. Abból dolgozunk, amink van, még ha az nem is ideális minden aspektusában.
Nézzük Attenborough filmjét, és hangosan olvasom az adatokat. Elcsuklik a hangom, és furcsa déja vu fog el. Megelevenedik bennem a pillanat, amikor először olvastam végig a Gergőm agydaganatát diagnosztizáló leletet. Az anyósülésen ültem, a 11. kerület valamelyik kis utcájában kerestünk éppen parkolóhelyet, Margitvirág a hátsó ülésen aludt, Gergő vezetett. Gyors fejszámolással összeadtam a daganatok összkiterjedését a sok szórványosan helyet bitorló daganatok adataiból, majd a volán mögött ülő férjemre néztem. Éreztem, hogy az emberi szervezet egy csoda. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen egyensúlyozási képesség van abban a rendszerben, ami most épp a gondolataimat és az ujjaimat koordinálva ezeket a sorokat írja. Ha akkor valaki megnézte volna Gergőt, nem mondta volna meg, hogy az a papírkupac az ő agyának jelenlegi állapotát mutatja.
https://noivalto.hu/negy-gyerekkel-ozvegyen/negy-gyerekkel-ozvegyen-halalut/
Akkor, amikor reggel kimászok a sátramból, elsétálok a komposztvécék soráig, a kútvíznél arcot és fogat mosok a műanyag fogkefémmel, majd a szalmabálák között jógázok és megbeszélésre indulok a barátaimmal, nem sejtem, hogy a Föld, amin élünk, éppoly elképzelhetetlen helyzetben van, mint Gergő volt akkor, két és fél évvel ezelőtt.
Hogy jön ez az egész a kertészkedéshez?
Mi, emberek, akkor tennénk a legtöbbet életünk gazdagításáért, ha nem csinálnánk semmit. Csupán reggel felkelnénk és körülnéznénk a természetben. És látnánk. Ismernénk és tanulnánk. Tudnánk, miként lesz főzelék a csalánból és egy marék búzából, amit a traktor elszór maga mögött. Azt a csodát, ami abban a világban van, ahol kevés a nyomunk. Ott gazdagság van. Mi pedig főhajtással tartozunk azért, hogy megtart minket a hátán ez a világ.
Ha teheted, ha szereted, ültess fát, virágot, zöldséget, és gondozd! Figyeld! Ha vágysz erre az élményre, és nincs másod, csak egy sötét ablakpárkányod, gondozz egy kaktuszt, és tudd: az a figyelem, amit a természetnek ezen egyetlen növényén keresztül adsz, sokszorosan megtérül.
Visszatérve az eredeti kérdésre: én idén magamat gondozom, és tudom, hogy a Föld közös édenkertjéhez most ezzel tudok a legtöbbet hozzátenni. Gyógynövényeket keresünk, szakértővel gombát szedünk és elkészítjük. Minden élelmiszert kincsként kezelünk, és látjuk, hogy milyen fontos a csönd, amiben szinte meghallod, hogy a természet minden pillanatban dolgozik, éppúgy, ahogy a szívünk, tüdőnk és gondolataink.
Holnap elültetem a paradicsompalántákat, amik az elmúlt napokban nem kaptak elég figyelmet. Közben pedig tudom, az az idő, amit most magunkért és magamért a földdel töltök, a legtöbb, amit tehetek a Földért, amin élünk.
Hatalmas érték a mesés, sorokba rendezett veteményes, de még értékesebb a tudás, ami képes volt azt létrehozni. Figyelj magadra, mit tudsz fejben, mit tudsz tettben, és mi bírsz el hitben. Mert vetni már abban a pillanatban nyereség, amikor teszed, és közben a legszebb reményű termésről merengsz.
Ültess holnap valamit! Akár csak egy mustármagot a játszótéri homokba. Mert csoda a pillanat, amikor ezzel megajándékozod magadat.
Képek: Szilda saját fotói
Szilda és férje, a tragikusan gyorsan elment Gergő történetét ITT találod. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
