Az én történetem nem túl megrendítő, inkább felháborító, hogy mi folyik az egészségügyben, írja olvasónk, Anita, aki hiába készült fel a szülésre, semmi nem úgy történt, ahogy várta, vagy ahogy járt volna neki.
2020. szeptemberében diagnosztizáltak nálam autoimmun pajzsmirigy betegséget. Az endokrinológusom ekkor azt mondta, hogy ne akarjak gyereket, mert sajnos az én eredményeimmel nem lehet, vagy csak nagyon nehezen. 10 éve szedtem fogamzásgátlót, így nem is vártuk, hogy esetleg összejön. Aztán novemberben, a várt napon, nem jelentkezett a menstruációm, így azonnal mentem mindenféle tesztet felvásárolni a drogériában.
Persze pozitív is lett az összes, amitől egyszerre örültünk és egyszerre féltünk, hisz a doki szerint nem lehetne babánk.
Minden rendben ment, ameddig 13 hetesen rosszul nem lettem, a vérnyomásom 180/91, a pulzusom 160 volt és pánikrohamok gyötörtek. Este hívtuk az ügyeletet, ahol az álmos doktor úr annyit mondott, hogy szedjek be Xanaxot ha van otthon.
Hiába mondtam neki, hogy várandós vagyok, ő ezzel rázott le.
Éjfelre annyira rosszul lettem, hogy kórházba vitt a férjem.
Szerencsére minden rendben volt, viszont semmilyen gyógyszert nem adtak az állapotom miatt, így csak megvárták, hogy lenyugodjak, és 3 óra várakozás után haza is engedtek. Mint kiderült, a pajzsmirigyem miatt volt ez az egész. Később kaptam pulzus és vérnyomáscsökkentőt, amit a terhességem végéig szednem kellett.
A szívem miatt kockázatos lett volna a természetes szülés – ahogy az orvos fogalmazott, nem várhatjuk meg a szülés beindulását, mert a szívem nem bírná ki – így programozott császárra írtak ki a 39. hétre.
A választott orvosom osztályvezető szülész-nőgyógyász volt, így biztonságban éreztem magam. A, kiírt nap előtt el is foglaltam a V.I.P. szobát, ahol egyedül lehettem. Izgatottan vártam a másnap reggelt, mert tudtam, hogy én leszek az első. Reggel 4:30-kor ébresztettek, elvégeztek pár vizsgálatot, reggelit már nem kaptam, hisz műtétre vártam.
Elérkezett a 8 óra és senki sem jött értem. Az idő csak telt, én éhesen vártam a szobában. Eljött a 12 óra amikor kaptam az információt, hogy sajnos tele az összes szülőszoba, így nem tudják mikor tudnak velem foglalkozni.
Miután az éhségtől rosszul lettem, kaptam végre egy üres zsömlét, amit végül nem ehettem meg,
mert 13 órakor elment a nyákdugóm és kezdődtek a fájások amitől rettegtem, hisz a szívem gyenge volt. Elvittek előkészülni (NST, beöntés stb.), a választott dokim odajött hozzám és azt mondta, hogy én kibírom még holnapig, neki LEJÁRT A MŰSZAKJA és haza is ment.
Nagy fájdalmaim voltak, emiatt a következő műszakos dokinak szóltam, aki egyből NST-re rakott és látta, hogy a kislányom szíve elkezdett lelassulni. Végül neki köszönhetően 18:30-kor a programozott császáromból sürgősségi császár lett és 18:44-kor kiemelték a kislányomat, aki 2350 grammal és 50 cm-el 10/10-es Apgar-ral jött a világra.
A súlya miatt koraszülöttnek számított, pedig ahogy említettem, 39 hetes volt.
Hálás vagyok a doktor úrnak, hogy még időben segített rajtunk, és bele sem merek gondolni, mi lett volna másnap reggelig.
Melléktörténet, hogy hiába fizettem mindenért, a szobáért stb., a férjem csak egy monitoron keresztül, egyszer láthatta a kislányát. A császár napján hiába hívták be, a biztonsági őr is nehezen engedte be, a műtő elé se jöhetett és elvették tőle azt az apai jogot, ami ilyenkor az aranyóra őt illette volna.
Végül 6 napot voltunk bent, utána együtt lehettünk végre mind a hárman. Ma már 15 hónapos a kislányunk és ez az egész csak egy rossz emlék.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
