Tomcsányi Dóri két lábbal áll a földön, legyen szó magánéletről, vállalkozás- vagy karrierépítésről. Biztos vagyok benne, hogy a fiatal divattervező sikerének titka ebben a határozottságban rejlik. Dóri nem csak azt tudja, hogy mit akar, hanem roppant módon erős hite van önmagában. Biztos abban, hogy a kevesebb sokszor több, és nem fél attól, hogy csődbe megy a vállalkozása, ha nem gyárt ő is tucatszámra tömegterméket.
Ahogyan a Tomcsányi-kollekció darabjait sem lehet csak úgy leakasztani valamelyik üzletben a ruhaállványról, úgy a ruhák megálmodóival, Tomcsányi Dórival sincs tele a média. A harminchárom éves divattervező azt mondja: az önreklámot segítő nyilatkozatok helyett jobban szereti tenni a dolgát, és csak akkor szólal meg, ha azt ő jónak látja.
– Nagyon ritkán vállalok interjút. Nem azért, mert elérhetetlennek szeretnék tűnni, hanem azért, mert nem érzem, hogy erre szükségem lenne.
Azért döntöttem úgy, hogy a Női váltóval mégis kivételt teszek, mert ez a magazin egyfajta közösségépítő szerepet vállal azzal, hogy kifejezetten a női szféráról szól, nőktől nőknek szóló témákkal, karrierutakkal foglalkozik.
Semmiképpen sem szeretnék közszereplővé válni, számomra fontosabb, hogy a mindennapjaim eredményesek, izgalmasak és jó napok legyenek. Volt egy idő, amikor ezt másként gondoltam – mondja Dóri.
– Tíz évvel ezelőtt, a pályám elején, amikor még nem ismerték a nevemet és a kollekciómat, nem volt Facebook hirdetés, őszintén azt hittem, én kellek ahhoz, hogy eladjam a ruháimat. Nem voltam tisztában a marketinggel, és azzal, hogy nem kellek effektíve ahhoz, hogy megtaláljam a vásárlóimat. Ma már nem akarok több lenni annál, mint hogy megtervezem a ruhákat és vezetem a céget.
Divattervezőként konzekvens vagyok. Soha nem csináltam olyat, ami nem én vagyok. Annak ellenére, hogy mindig más inspiráció mozgat, már egyértelműen megállapítható, hogy milyenek a Tomcsányi-ruhák.
Olyanok, amelyeken felismerhető egyedi minták vannak, amelyek valamiféle jó érzést keltenek a viselőjében, vagy abban, aki látja a ruhákat. Ráismerni a Kádár-kockákról, a bodobácsokról a jó hangulatról – és ezek mindenképpen kézjeggyé váltak. Tudom, hogy az elmúlt évtizedben adott interjúk és sajtómegjelenések hozzájárultak ahhoz, hogy mostanra legyen egy nagyon stabil, visszatérő vásárlói bázisom,
de már eljött az idő, hogy a ruhák és a minőség magukért beszéljenek, hogy ne én mondjam el a márkatörténetet, hanem a márka mondja el a saját történetét.
A luxus mindig távol állt tőlem
Dóri orvoscsaládban született, a közvetlen környezetében nem volt olyan, aki művészi pályán tevékenykedett volna. A hazai intellektuális divat megteremtőjeként is ismert divattervező tinédzser korában fedezte fel magának a művészettörténetet. Egyre több művészeti irányzat érdekelte, de mindig is különös vonzódást érzett a textilminták és -struktúrák iránt, ezért a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kezdett el tanulni.
– Először textiltervezőként képzeltem el magamat, de úgy éreztem, kevés, hogy csak síkban gondolkodom. Mindenképpen szerettem volna a mintáimat hordhatóvá tenni és ruhákat készíteni. Az egyetemen tudatosult bennem, hogy ennek legalkalmasabb módja a divattervezés.
Az azonban soha nem érdekelt, hogyan illeszkedjenek trendbe a kollekcióim, vagy hogyan legyen egy ruhám divatos.
Mindig valamilyen játékosság, vagy a viselő karaktere, attitűdje érdekelt leginkább. A hétköznapi értelemben vett divatvilág, és az ezzel együtt járó elefántcsonttoronyba zárkózás, valamint a luxus mindig távol állt tőlem.
Én egy kőbányai gyerek vagyok, ezért a divatból sosem a csillogás érdekelt. Leginkább az a designer szemlélet ragadott magával, ami a ruhatervezés miértjére keresi a választ. Félreértés ne essék, érdekel a divat, a divattörténeti változásokat követem, de leginkább kutatóként, és nem rajongóként. Éppen ezért a ruháimmal a trendekhez nem tudok kapcsolódni.
Az én vásárlóim azok a nők, akik szeretnének kitűnni a tömegből. Egy Tomcsányi-darab viselője nem nagyon tud elbújni, a színes, mintás ruhában kiugrik a tömegből.
A ruháim egyfajta humort vagy intellektuális minőséget képviselnek, ami abszolút megfelel az én ízlésemnek is.
Posztszocializmus ruhákra printelve
Dóri kezdettől fogva tudatosan építi tervezői munkásságát, melyre saját üzleti vállalkozást épített. Jó néhány éve kialakította márkaidentitását, ami a kelet-közép-európai posztszocialista kultúrához kapcsolódik. Volt olyan kollekciója, amit a május elsejéhez kapcsolódó életérzés, a Mátra, vagy a Kádár-kockák építészeti formája ihletett.
– Számomra nagyon jellegzetes ez a kultúra, ami tőlünk Nyugatra nem feltétlenül ismert, éppen ezért nem is olyan szemmel nézik, mint ahogyan mi látjuk. Emellett inspirálnak az olyan felnagyítható apróságok, melyek a hétköznapokban jelentéktelennek tűnnek. Új tavaszi-nyári kollekciónk olyan – néha irritáló – lényeknek ad reflektorfényt, mint a lepkék, poloskák, a szúnyogok, a hangyák és a tűzbogarak.
Egy bodobács például nem olyan irizáló, szép és érdekes formájú, mint egy szarvasbogár vagy egy szentjánosbogár. A poloska pedig egy kifejezetten semmirekellő, idegesítő bogár. Én azonban élvezem, hogy ezekről a jelentéktelen részletekről megemlékezem. Nagyon sokáig a ’70-es évek lakótelep-kultúrája, a posztszocializmus és Kelet-Európa inspirált, most azonban van egyfajta vonzódásom a növény- és állatvilág felé.
Az élénk színű, egyedi print védjegyekkel ellátott textilek a digitális tervek alapján Olaszországból érkeznek, melyekből a Tomcsányi-stúdió saját varrodájában készül a kollekció.
– Csak akkor varrunk meg egy ruhát, ha annak már van vevője. A gyártást nem szerveztük ki, házon belül, a saját varrodánkban dolgozunk, havi fix kapacitással. Szezon elején elkészül a mintakollekció, és a mintadarabok alapján lehet a rendeléseket leadni. Így nincs túlgyártás, nem készítünk előre 20-30 darabot az adott fazonból. A ruhát a megrendeléstől számítva két-három héten belül kapja meg a vevő.
Nálunk a szó szoros értelmében vett slow fashion szalonmunka folyik. Női ruhakészítők varrnak, az elejétől a végéig, vagyis a szabástól a vasalásig, a gomb és a címke felvarrásáig minden munkafolyamatot egy ember végez el.
Nincs túltermelés, pazarlás, ráadásul a Tomcsányi-ruhákat újra felhasználható mosózsákban értékesítik. Hogy miért? Mert Dóri szerint a divat nem a szemetelés, hanem az önkifejezés eszköze.
A Tomcsányi márka abban is megelőzte a korát, hogy jóval a covid előtt áttért az online értékesítésre. Az aktuális kollekció darabjaihoz évek óta csak a weben lehet hozzájutni, egyáltalán nincs nagykereskedelmi értékesítés. Dóri több okból sem szeretne már viszonteladókkal dolgozni. Egyrészt azért, mert nem szeretne arra költeni, hogy még többet kereshessen.
Sokkal inkább híve az organikus növekedésnek, és csak annyi ruhát készítenek, amennyire szükség és igény van.
Másrészt számára értékesebbek a ruhái annál, mint amennyit egy viszonteladó fizetne értük. Ezért úgy döntött, hogy csak és kizárólag tőle lehet megvásárolni a Tomcsányi-ruhákat, és olyan áron, amennyibe azok valójában kerülnek.
– Ez a vállalkozás az én felnőtté válásom része. A céget a volt férjemmel hoztuk létre. Ő foglalkozott a pénzügyekkel, az üzletépítéssel én pedig a tervezéssel. Ez egy darabig működött, de később több feszültséget szült. A válás után minden az én kezembe került, így muszáj volt a számokkal is foglalkoznom. Ekkor értettem és tanultam meg igazán, hogyan is működik egy divatcég. A tervezés mellett ma már nagyon sok minden mással is foglalkozom.
Nagy felelősség van rajtam, hiszen van egy másik vállalkozásom, a The Garden Studio,
teljes állásban az egyetemen divattervezést tanítok, és a doktori iskola hallgatója vagyok. Mindemellett pedig van egy tízéves kislányom is.
Őt is és a munkáimat is mind nagyon szeretem, és szeretném, hogy mind az életem része legyen, ezért nagyon meg kell gondolnom, hogy mivel mennyi időt töltök.
Amikor a szenvedély kitartással párosul
Dóri különleges, formabontó látásmódjára nem csak a hazai, hanem a nemzetközi szakma és vásárlóközönség is felfigyelt. Munkáját elismerik Kínában, Svájcban, Japánban és Franciaországban is. Mint mondja, a brexitig Nagy-Britannia volt a legnagyobb piacuk, a megrendelések 80-90 százaléka onnan érkezett. Ám a covid idején itthon is egyre nagyobb figyelmet kapott a hazai divatipar, ennek hatására a Tomcsányi-ruhát vásárlók több mint fele lett magyar. A többi megrendelés továbbra is Nagy-Britanniából és Amerikából érkezik.
– Évekig jártam Párizsba szakmai vásárokra, hogy bemutassam az új kollekciónkat a nemzetközi viszonteladóknak. Ezek a találkozók több szezonon keresztül jól sikerültek, majd a párizsi terrortámadás után néhány héttel megrendezett vásáron a bizonytalan közhangulat miatt elmaradtak az érdeklődők.
Egy ilyen bevételkiesés egy kis márkát azonnal a csőd szélére sodor.
Főleg úgy, hogy előre kell biztosítanunk az adott szezon finanszírozását, hiszen az értékesíteni kívánt modelleket már a szezon előtt le kell gyártanunk.
Emlékszem, Párizsban azt éreztem, minden véget ért, ebből a veszteségből nem fogunk visszajönni. De akkor is, és azután is mindig minden nehézség megoldódott. Ehhez a szerencsén kívül kell egyfajta vállalkozói szemlélet. Akiből ez hiányzik, és nem tud alkalmazkodni a folyamatos változáshoz, az ne adja vállalkozásra a fejét, mert a bizonytalanság fel fogja emészteni.
Én nagyon rugalmas vagyok. A covid miatti első lezárás és kétségbeesés idején mi voltunk az első márka, amely elkezdett textilmaszkokat varrni. Igaz, emiatt szétszedtek és felkoncoltak az interneten.
Kommentelők dühös hada írta, hogy kihasználom a covid-helyzetet, és a bajban is nyerészkedni akarok. Mindezt azért gondolhatták, mert egy hamis információkat tartalmazó cikk jelent meg a kezdeményezésünkről akkor, amikor egyáltalán nem lehetett itthon maszkot kapni.
Nem mellesleg a textilmaszkoknak köszönhetően sikerült néhány hónapot úgy áthidalni a vállalkozásban, hogy ne kelljen senkinek elvenni a fizetését, ne kelljen senkinek felmondani, és így meg tudtam tartani a teljes csapatot.
A szakmán belül is sokan nagyon csúnyán nyilatkoztak velünk kapcsolatban, végül az idő engem igazolt, mert azok a tervezők, akik akkor beálltak ellenem hadakozni, később maguk is elkezdtem maszkokat árulni – meséli Dóri, aki úgy véli, a vállalkozása a jövőben is tudatosan és fenntarthatóan tud működni, még ha egy borzasztó gazdasági válság elé is néz a világ.
– De elhiszem, hogy a mi vásárlóink megmaradnak, mert nekik fontos a márka művészi színvonala, mi pedig képesek vagyunk alkalmazkodni hozzájuk. Mindig szerettem a lehetetlen helyzeteket át- és visszafordítani.
Engem ez motivál. Amiben már más semmi lehetőséget nem lát, én abban is találok egy esélyt.
Mindemellett egy őrült nagy prokrasztinátor vagyok, a határidők utolsó másodpercei nagyon motiválnak, ekkor tudok a legjobban dolgozni. Rám ezek a lehetetlen helyzetek hatnak a legjobban. Na és persze a sport. Ezért nagyon sokat edzek, strandröplabdázom, amihez ugyanúgy kell egyfajta kitartás, mint a hétköznapokhoz. Ez a szenvedéllyel párosult kitartás segít a kilátástalan helyzetekben is.
Fotó: Tomcsányi Dóri
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
