Tóth Rita húsz évig járta a világot: óceánjárón és a nagyvilágban szerzett tapasztalatot, hogy aztán lenyugodva, hazaérve nívós, saját kozmetikai szalont nyisson.
Rita már egészen fiatalon tudta, hogy világot szeretne látni, annak ellenére, hogy gyerekként nem sokat járt külföldön. Minden akkor kezdődött, amikor vendéglátást tanult, és az egyik nagynevű szállodában töltötte gyakorlatát.
– A hotelben találkoztam először más kultúrákkal és olyan kollégákkal, akik távoli országokból jöttek haza – kezdi Rita. – Sokat meséltek az élményeikről és én onnantól bizonyosan tudtam, hogy muszáj lesz utaznom. Minden vágyam volt, hogy idegenforgalmi főiskolára járjak, és hogy ehhez megteremtsem az anyagiakat, munkát vállaltam.
A célomként egy óceánjáró hajót tűztem ki, de akkor még fiatal voltam a 20 éves korhatárhoz. Így aztán elkezdtem angolt tanulni a németem mellé, a középiskolát pedig estin fejeztem be, mellette pedig vendéglátásban helyezkedtem el.
Rita 1998-ban szállt először hajóra, a 3500 fős monstrumon 1080-an dolgoztak, akkoriban ez volt a társaság legnagyobb és legmodernebb vízi járműve. A fiatal lány repülőn is akkor ült először egyedül. A felszolgálói állásnak köszönhetően hónapokig a Karib-térségben, majd Alaszkában dolgozott, illetve láthatott világot.
Utóbbi helyen szerelembe estem! Imádtam a kultúrájukat, ahogy az állatokhoz viszonyulnak, hogy hisznek a halott lelkekben. Hihetetlen élmény volt!
– Egészen biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne olyan zord az időjárás, akkor Alaszkában élnék. A szerződésem első körben hat hónapra szólt, de végül még ötször voltam óceánjárón, kétszer folyami hajón.
Szinte minden nap 17 órákat dolgoztunk, de az ember 20 évesen rengeteg mindent kibír. Ha ennyit láthatsz a világból, nem számít, mennyire keveset pihensz. Gyakran reggel hattól éjfélig húztam az igát, utána mentem edzőterembe, és még bulizni is jutott energiám. – meséli a különleges élményeket Rita.
Sokat erősödtem, főleg mentálisan. Egy percét sem bántam meg a kint töltött éveknek, de arra rá kellett jönnöm, hogy aki hajón dolgozik, annak nincs magánélete.
2003-ban aztán hazajöttem egy időre, édesanyámnak szükséges volt rám, és itthon elvégeztem egy kéz-és lábápoló iskolát – mondta el Rita, aki egy ideig csodaszép körmöket varázsolt vendégeinek, majd hamar ráébredt, hogy hiányzik neki a nagyvilág. Így ismét hajóra szállt, két évvel később pedig Angliát vette célba, ugyanis megismerkedett egy Londonban élő férfival, akivel egymásba szerettek és egybekeltek.
– Angliában először vendéglátás területén kezdtem dolgozni, majd egy nagyon nívós szalonba kerültem, híres emberek jártak hozzám, a felső tízezer manikűr-pedikűröse lettem.
Itt sikerült az igazi királyi angolt elsajátítanom, minden kifejezésre, formaságra és szlengre is megtanítottal a vendégeim.
– Imádtam, és meglehetősen jól jövedelmezett, ám ekkor elváltunk a férjemmel, ami annyira megviselt, hogy környezetváltozásra volt szükségem.
– Ismét nyakamba vettem a világot és a Kajmán-szigetekre költöztem, ott koktélokat készítettem. Ez nagyon klassz volt, sok munka, jó pénz, sok buli. Ott mindenki a barátod. De ha eltöröd a lábad, akkor négy napig nem eszel. Szó szerint ez történt velem: papucsban megcsúsztam, azonnal műtöttek és nem tudtam dolgozni.
Hazajöttem édesanyámhoz, több operáció várt rám, és amikor rendbejött a lábam, visszamentem Londonba, de már nem éreztem olyannak, mint korábban. Sok minden változott, például a kultúrájuk. – mutatott rá Rita.
– Angliában elvégeztem egy angol oktatói iskolát, csak a biztonság kedvéért, az mindig jól jön. A pandémia előtt nem sokkal látogatóba tértem haza édesanyámhoz, angolt tanítottam és egy véletlen folytán egy szuper cégnél kaptam pozíciót. Ezért úgy döntöttem, hogy Magyarországon maradok. Sajnos a Covid betette a kaput, megszűnt a munkahelyem.
Nekem azomban mindig van B-tervem, most sem történt másként. Kitanultam a kozmetikus szakmát.
Rita összesen 20 esztendőt töltött távol Magyarországtól, és számtalan élménnyel gazdagodott. Ahhoz, hogy ezt elmondhassa magáról, nagyban hozzájárult édesanyja, aki a kezdetektől fogva támogatta minden döntésében, még akkor is, amikor nagyon aggódott lányáért.
– Apukám – aki hétvégi apuka volt – úgy engedett ki anno külföldre, hogy úgysem fog sikerülni. Anyu viszont mindig lelkesített, az aranyait zálogba rakta, hogy elindulhassak az utamon.
Csak annyit kért, hogy tegyem büszkévé, és bízom benne, hogy ez sikerült.
– A hajón hetente egyszer lehetett feltöltőkártyát venni, és órákig álltunk sorban a telefonért. Nem volt választásom, hogy mikor hívom fel a szeretteimet, ez volt a legnehezebb része a külföldi munkának. Akkor még nem volt ilyen fejlett a technika. Például egyszer baleset ért Mexikóban, és három napig nem tudtam elmesélni anyukámnak.
Sosem mondta, pedig nagyon aggódott értem.
Felnőtt fejjel azt mondom, minden tiszteletem az övé, hogy előttem így tudta palástolni… És sajnálom, hogy azt az időt, amit nem vele töltöttem, már nem tudom visszaadni neki.
Az, hogy ennyit láttam a nagyvilágból, kinyitotta a szemem, megtanított arra, hogy az igazán fontos dolgokat értékeljem.
Emellett megismerhettem más kultúrákat, számtalan barátot szereztem a Föld minden tájáról. Úgy érzem, igazán gazdag vagyok lelkileg.- mutat rá Rita.
A 45 éves nő jelenleg háttérbe szorít minden utazást, megtakarított pénzét egy saját kozmetikába fektette, ahol ugyanolyan maximalizmussal végzi munkáját, ahogyan azt külföldön tette. Azt mondja, a kinti élet megtanította arra is, hogy folyamatosan fejlődni kell, ezért egy pillanatra sem hagyja abba a tanulást.
– Hatalmas tudásvággyal rendelkezem, és a kozmetika világában a lehetőségek tárháza végtelen. Számomra a tanulás sikerélmény. – emeli ki.
Ritának időnként hiányzik a nagyvilág, de most megtalálta a helyét a munkában és a magánéletben is. Úgy érzi, már nem szeretne költözni és mindent újrakezdeni. Boldog a szerelmével, sok időt tölt édesanyjával, és persze minden energiáját szalonjába fekteti. Vendégei nem csupán a szakmai tudása miatt járnak hozzá, hanem pozitív életszemlélete miatt is, amit igyekszik átadni másoknak.
– Ha most üzenhetnék a tinédzser önmagamnak, azt mondanám:
Ne bánd, hogy kimaradt a főiskola! Ne sírj, menj és csináld! – mondja lelkesen.
– Azzal, hogy nekiindultam a nagyvilágnak és már 19 évesen szép összegeket kerestem, gyakorlatilag a szabadságomat vettem meg. Ennek így kellett lennie. Ma már anyukám is látja, hogy a sikert nem feltétlenül diplomában mérik.
Hiszem, hogy a sors odavisz, ahol lennünk kell. És én most jó helyen vagyok…
Fotók: Tóth Rita
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
