Az olvasás intim élményét, mókát és önfeledt pillanatokat jelenthet a családtagoknak, amikor Czeiner-Szücs Anita verseskönyve felett összebújnak. Izgalmas út – és egy bátorító Instagram közösség – köti össze az első kéziratok és a kiadás történetét, ám minden egy immár elveszett füzettel kezdődött, melybe kilenc éves korában szőtte a verssorokat…
Nagypapa az írógép előtt
– A családomban egyáltalán nem jellemző a bölcsészgondolkodás. Apai nagypapámnak viszont köze lehet ahhoz, hogy elkezdtem vonzódni az írás felé. Ő túlélte a doni ütközetet katonaként.
A második világháborús emlékeiről hosszú visszaemlékezést írt a nyolcvanas évek végén, s onnantól kezdve nem került el a keze ügyéből az írógép, gyakran láttam előtte.
Péter nagypapám főkönyvelő és földműves volt, más írását nem ismerem, nem maradt fenn semmi más a visszaemlékezéseken kívül. Én csak kilenc éves voltam, amikor meghalt, így erről sajnos sosem beszéltünk – kezdte történetét Czeiner-Szücs Anita, aki éppen akkoriban olvasta ki első regényeit és kapott egy szép füzetet, amibe titokban verseket írt iskola után.
Gyerekként számos irodalmi versenyen indult sikerrel, és meséket is írt. Mentora vagy hozzáértő támogatója nem volt, de az utat kijelölte számára az az öröm, amit akkor érzett, amikor valamit megfogalmazott.
– A középiskola-választás emiatt egyértelmű volt, már akkor is tudtam, hogy újságíró szeretnék lenni. A szüleim egyik kedves anekdotájaként maradt fenn, hogy az óvodai jelmezbálra bírónak öltöztettek fel, de amikor megkérdezték, mi vagyok a jelmezem szerint, azt mondtam, írónő, és ettől nem is tágítottam. Középiskolában tovább folytattam az írást, de még mindig nem tudatosan. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsész Karán figyelt fel rám az egyik oktatóm, aki kedvéért összegyűjtöttem legjobb meséimet. Ő nyitotta fel a szemem, s jelezte, hogy ne hagyjam veszni a szépírást.
Kislánya az élete fénye
Czeiner-Szücs Anita édesanyaként és feleségként a szeretetben és az egymással eltöltött minőségi időben hisz. – Amikor a munkából hazaérek, igyekszem játszani a kislányommal, s közben megbeszéljük a napját, ha tud ilyenkor a férjem is csatlakozik hozzánk.
Délután és lefekvés előtt is olvasok a kislányomnak, igyekszem minél több verset is mondani neki, amiket legnagyobb örömömre, mára már ő is hamar megtanul. Nagy boldogság nekem, amikor egy újabb verset szaval el vagy egy szép dalt énekel, amiket az oviban tanult.
Értékes időszak ez a délutáni, hiszen már elmúltak azok az idők, amikor hétköznap is az egész napom csak a kislányomé volt.
– Büszke vagyok rá, hogy szépen kommunikál, hogy kialakítottuk azt a kapcsolatot, amiben képes nekem őszintén megnyílni, és az otthon számára igazi fészek, ahol dalolhat, repkedhet kedvére. Ez ad neki szárnyakat akkor is, amikor nem lehetünk együtt.
Büszkeségem határtalan, ha rá gondolok, úgy szoktam fogalmazni, hogy ő az életem fénye, és ez nem túlzás.
Még csak most lett négyéves, de már szavakat ír, verseket talál ki, szoros barátságokat alakított ki, kiegyensúlyozott, boldog kislány – mesélte az írónő, akit egy nehéz napon is képes kizökkenteni, elvarázsolni, ha együtt összebújva elmerülnek egy szép mesekönyvben, vagy épp sétálnak egyet a szabadban, hintáznak a parkban.
Férje klinikai szakpszichológus és büszke édesapa, aki feleségét minden vállalkozásában támogatja. – Szinte minden versemet neki és a kislányomnak olvasom fel először, de míg a lányom mindennek örül nyers verzióban is, ő építő kritikájával sokszor még jobb irányba tereli a műveim.
„Megismerhettem az embert a Karinthy névvel és a mögött is”
Mielőtt áttérnénk az Anyajegy című verseskönyvéről szóló részletekre, első könyvéről, a Na, pupák!-ról kérdeztem Czeiner-Szücs Anitát, aki kilenc éven át készített interjúkat Karinthy Mártonnal, és bár nem törtek ki a klasszikus újságíró-interjúalany szerepkörökből, hitéből és bizalmából az óta is merít az írónő. Karinthy Márton volt ugyanis az első az életében, aki először írónak tartotta, aki hitt abban, hogy értékes a munkája.
– Meghökkentő és felejthetetlen számomra, amikor először mondta, hogy szeretné, ha interjúinkból egyszer kötet születne. Sajnos már nem élhette meg a kötet kiadását, hiszen épp az elmúlása miatt hasított belém, hogy minden, amit tanított nekem példájával, az merre mutat, mi is a dolgom.
Karinthy Márton a magyar színházművészet egyik kiemelkedő alakja. Túl hamar búcsúzott, de amit örökül hagyott nekünk, az múlhatatlan értéket képvisel. Megtiszteltetés, hogy megnyílt előttem, és megismerhettem az embert a Karinthy névvel és a mögött is, de tudom, hogy még oly sok mindent nem volt időnk megbeszélni…
Czeiner-Szücs Anita világlátásába mélyen beleivódtak Karinthy Márton szavai: „Minden emberben megvan a tehetség, a csoda lehetősége. Ki így tud élni vele, ki úgy. Nem mások kárán kell koloncként élnünk, hanem úgy kell léteznünk, hogy előrébb vigyük az emberiség ügyét”.
Olvasásélmények, amik örökké a szívekbe vésődnek
Anyajegy című verseskönyvének vizeire átevezve, fontos kiemelni, hogy a kötet megjelenése egy hosszú belső út eredménye. – A közönség előtt kitárni a szívem, elhinni azt, hogy soraim értéket képviselnek, számomra nem volt magától értetődő.
Gyermekkoromban, amikor a hintánkon írtam a verseket nem gondoltam, hogy egyszer létrehozok egy közösséget a világhálón, amelynek céljaként a versek és mondókák éltetését tűzöm ki, s hogy ebből még egy kötet (és remélem talán még több is) születik.
Azt akkor még álmomban sem hittem – hangsúlyozta Czeiner-Szücs Anita, akit Instagram követőinek biztatása ösztönzött és inspirált arra, hogy a verseket csokorba fűzze és így adja át a családoknak.
A kötet népszerűségét mutatja, hogy mára a második kiadásából is csak néhány darab elérhető. Az írónőnek viszont már az is mérföldkőnek számít, hogy a kötet ott lapul sok-sok család éjjeliszekrényén és az olvasók folyamatosan megható visszajelzésekkel ajándékozzák meg.
– Több édesanya mesélte azt, hogy verseim segítségével találta meg újra az utat gyermeke szívéhez egy-egy mélypont után, hiszen ezek közös olvasása intim élményt, mókát és önfeledt pillanatokat jelenthet a családoknak. Hiszek benne, hogy ezek az élmények örökké a szívekbe vésődnek, és ha nem is tudatosan, de valahol mélyen mindig ott örvénylenek majd a lelkekben – összekötve ezzel szülőt/nagyszülőt és gyermeket.
Együtt repülni a sorok szárnyán
Bár a versek hangulatát befolyásolták a szerző saját élményei, ezeket nem a saját családjáról írta. – Verseimben táncol egy ismeretlen kisfiú a folyópartról, egy lány és a nagypapája a cirkuszból, mesekönyvek klasszikus alakjai és még annyi, de annyi minden más, érzelmek, amelyeket adok és kapok, de azok is, amiket csak látok vagy hallok, és hiszem, hogy azok is, melyeket felmenőim éltek át.
A könyvkiadás és –terjesztés kapcsán rengeteg újdonságot tanult Czeiner-Szücs Anita, aki nem kikövezett úton járt, így sok-sok át nem aludt éjjel, izgalom és felelősség szakadt rá. Ahogy fogalmazott, akár egy novelláskötetet is lehetni írni erről a folyamatról. Rátalált és csatlakozott az Író cimborák nevű közösséghez, s így egy olyan szakmai műhely részese lett, amelyben legfőbb célja a fejlődés.
Izgalmas, hogy a szerző alkotásaival nemcsak írott, hanem megzenésített formában is találkozhatunk, Töreky Zsuzsinak és az Aranykapu Zenekarnak köszönhetően. – Általuk megtapasztalhattam, milyen az, amikor gyerekek tucatjai együtt repülnek a soraim szárnyán…
Meghatározó volt a 20. Győri Könyvszalon is, ahol a kötetre hangolva saját műsorral készültem a kicsiknek, akiktől hatalmas szeretet kaptam.
Ők olyan visszaigazolással szolgáltak, ami miatt még inkább vágyom rá, hogy következő kézirataimat is megismerhessék kötet formájában – osztotta meg velünk Czeiner-Szücs Anita, akit végül, de nem utolsósorban Instagram-oldaláról, a @nadi_hegedu közösségről kérdeztem.
Ne maradjon ki a mese- és versolvasás a gyermekek életéből!
Közel 4500-an követik az írónő Insta-oldalát, ahol gyakran találkozhatunk a #versesmami hashtag-gel, kifejezéssel, így először arra kértem a szerzőt, írja körül, ki is az a versesmami!
– A versesmami kifejezés számomra azt a szülőt jelenti, aki aktívan mondókázik gyermekével, aki szívesen olvas fel neki verseket. Ez manapság nem igazán magától értetődő egyébként. Kiábrándító tény, hogy a legtöbb családban nincs esti mese sem, nemhogy versfelolvasás, pedig ezek testi-lelki jótékony hatásáról nagyon-nagyon hosszan értekeznek a szakemberek. Azonban ennek kivitelezéséhez idő, odafigyelés és szülői aktivitás szükséges.
– Szeretném megmutatni ennek előnyeit, szépségét és módszereit. Fontos célom, hogy elősegítsem, ezek a meghatározó momentumok ne maradjanak ki a gyermekek életéből. Tisztában vagyok vele, hogy porszem vagyok a gépezetben, de bízom benne, hogy mégis akadnak, akiket megtartok ezen az úton vagy talán el is tudok csábítani egy-egy vers elolvasásának erejéig. A versesmamik közösségében megbeszéljük versélményeinket és azt is, ezek hogyan hatottak a gyerekeinkre. Könyveket, mondókázó programokat ajánlunk egymásnak és megértéssel kezeljük egymás nehézségeit.
Amikor aktiválni kell a belső stop gombot
Bizonyára kihívásokat is jelent egy közösségi média oldal menedzselése, valamint a privát és a „posztolt” élet közötti egyensúlyozás. Czeiner-Szücs Anita a határok meghúzásában és az önazonosságban hisz.
– Igazán hálás vagyok a követőimnek, hiszen ahhoz képest, hogy a témám csak egy réteget szólít meg, érdeklődők, támogatók és nyitottak. Ugyanakkor nehéz megfelelni az elvárásnak a tekintetben, hogy bármennyire is sok üzenetet kapok, az oldalam nem fogható fel szolgáltatásnak, nem ebből élek, így szükséges tartani az egyensúlyt a platformon való jelenlét és a való élet között. Bánt, ha túl sok időt töltök el az Instagrammal egy nap, közben viszont az algoritmus a jó elérés érdekében mégis erre „kényszerítene”.
– Van olyan időszak, amikor nehéz lavírozni emiatt az online térben, de az embernek húznia kell egy határt.
Ha azt érzi, hogy valami már nem kényelmes a számára, aktiválni kell a belső stop gombot. Az életem megosztásával is ezt az elvet követem. A követők bár mindenre is kíváncsiak, én igyekszem önazonosan és tartalomspecifikusan kínálni a tartalmat.
Azért olykor eltérek ettől én is, és bepillantást engedek az irodalmon és a könyvkiadáson túli életembe is, de csak minimálisan. A magánéletünk csak ránk tartozik – vallja az írónő, aki nehézségeiket, küzdelmeiket, vagy épp a legcukibb fotóikat nem osztja meg akkor sem, ha tudja, rövid ideig sikert eredményezhetnének.
– Nem ítélem el azokat, akik ezt másként látják, hiszen a világ nem fekete és fehér, nekem viszont így ideális. Kihívás ezen túl az is, hogy évről évre új szülőket érjek el, illetve a cseperedő kicsik szüleit is megtartsam. Odafigyelek a tudatos tartalomkészítésre, de nem vagyok profi marketingszakember. Az online média világában nem érdemes hosszú időre tervezni, azért én szeretek a jövőbe tekinteni, és bízom benne, hogy sok-sok szuper verses élmény vár rám és a követőimre is.
Fotók Karácsony Kitti, Májer Csaba József
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
