Egy sima és egy fordított, vagyis fogyatékossággal élő gyerek is köthet barátságot, építhet közösséget, mégpedig úgy, ha olyan eszközöket adunk a kezükbe, amelyekkel játék közben tanulhatják a sokszínűséget, a kreativitást, a rugalmasságot és egymás támogatását. Így született meg egy interaktív társasjáték LEGO kockákból.
Kíváncsiság, lelkesedés, küldetéstudat, tehetség, profizmus. Ezt mondanám, ha egy mondatban szeretném jellemezni azt a csapatot, akik Magyarországon egyedülálló módon kezdtek hozzá a szemléletformáláshoz, rántották le a leplet a fogyatékosságban érintett embereket övező tabukról, és tevékenységükkel nap mint nap bizonyítják, hogy mindenkivel lehet kapcsolódni, játszani, kommunikálni, tanulni és dolgozni is, mert csak így lehet a világ sokkal jobb hely, mindannyiunk számára.
Ők az Egy sima egy fordított – Egyesület az Inklízióért stábja, akik 2015-ben Highlights of Hungary díjat nyertek az első olyan játszótéri eszközzel, a „Pillangóval”, amelyen halmozottan sérült és egészséges gyerekek együtt tudnak játszani. A csapat létszáma azóta jócskán kibővült, ötletekért sem mennek a szomszédba, futó projektjeikről és hosszútávú terveikről beszélgettünk Bokor Györgyi alapító taggal, aki gyógypedagógus, logopédus és az egyesület tevékenységének szakmai oldaláért is felel.
Ha „sima” gyerekeket szeretnénk érzékenyíteni „fordított” vagyis fogyatékos kortársaik felé, akkor először a felnőtt társadalommal kell kezdenünk, a ti csapatépítő tréningetek is ezt vállalja?
Az a tapasztalatunk, hogy a gyerekek gyakran a szüleikre hagyatkoznak, ha fogyatékosság, mint téma kerül eléjük, ezért fontos, hogy a felnőtt társadalom számára is adjunk útravalót, vagyis a fogyatékosságról lehessen úgy beszélni, hogy az ne legyen bántó, de mégis információkhoz jussunk.
A mai munkavállalói generáció, amikor kisgyerek volt, úgy bő 20-30 évvel ezelőtt, akkor a szüleitől azt az attitűdöt kapta, hogy nem illik a sérült embereket nézni, nem szabad róluk beszélni, és szinte alig láttunk pl. kerekesszékes gyermeket is az utcán, hiszen nem volt „divat” kivinni őket, de mondhatnék sok más példát is.
De, ha manapság meglátunk egy nénit, akinek az egyik cipőjének sarka nagyobb, mint a másik, akkor hárítás helyett elmondhatjuk, hogy a cipője egyedi gyártásban készült, mert az egyik lába rövidebb, mint a másik, de nézd csak, milyen helyes kutyája van!
Szerencsére komoly szemléletváltás következett be ezen a téren az utóbbi években, és óriási felelősségünk, hogyan beszélünk erről a saját gyerekeinknek.
Több olyan megkeresésünk van, hogy segítsünk egy-egy munkaközösségnek, baráti társaságnak, hogy tudjanak, merjenek erről megnyilvánulni, ne ijedjenek meg a különbözőségektől, inkább erőforrásként tekintsenek rá. Mi úgy látjuk az egyesületben, hogy a felnőtteknek szóló foglalkozások alkalmával számos tabuval övezett téma is előkerül, de elsősorban a fogyatékosságról mesélünk, és arról, hogy szemléletváltással tudjuk csak támogatni egymást.
A szolgáltatásainknak már négy éve van egy olyan vonulata, hogy azoknak a családoknak szeretnénk segíteni, akik spéci gyereket nevelnek, és megtalálni azt az inkluzív (befogadó) közösséget számukra, ahol ők is jól érezhetik magukat.
Ha én egy munkaközösség tagjaként részt veszek az általatok szervezett tréningen, akkor kipróbálhatom a kerekesszéket és azokat az eszközöket, amelyekkel bele tudok helyezkedni egy fogyatékosságban érintett ember napi rutinjába?
Igen, de nemcsak az a cél, hogy megmutassuk, milyen nehéz kerekesszékből elérni a villanykapcsolókat, hanem az is, hogy egy csapat hogyan viselkedik akkor, ha fogyatékos személy van közöttük. Élmény-és érzelemközpontú módon mutatjuk be ezeket az élethelyzeteket, nemcsak elmeséljük.
Természetesen minden résztvevőnek lehetősége van kipróbálni a kerekesszéket, a szemtakarót, a fültokot, megtapasztalja, milyen az, amikor az információk egy része el sem jut hozzá.
De, nemcsak a látható fogyatékosságról adunk információt, hanem azokról is, amelyek elsőre fel sem tűnnek, ilyen például az autizmus spektrum zavar.
Elmondjuk, hogy az egyén működésmódjában már tapasztalni fogják az eltérést a tipikustól, de nem az a cél, hogy pontosan tudjuk, miért működik ő másként, hanem alakuljon ki bennünk az a rugalmasság, hogy keressük a lehetőségét annak, hogyan tudunk vele együttműködni.
Nagyon nagy vágyunk, hogy elérjük az inklúzió azon szintjét, amikortól akár megszűnhetne az egyesület, de ehhez az kell, hogy a felnövekvő generáció folyamatosan találkozzon szemléletformáló programokkal.
Megnéztem a honlapotokon azt a videót, ahol alsó tagozatos gyerekeknek tartottatok érzékenyítő foglalkozást, ők is kipróbálhatták a kerekesszéket, a szemtakarót, a fültokot, és amikor a végén visszajelzést kértetek tőlük, meglepően adekvátan válaszoltak. Hány éves korban ideális elkezdeni a szemléletformálást?
Az a tapasztalatunk, hogy egy kisgyerek öt éves kortól képes csapatban működni, koncentrálni, de mint a nevelés minden területének, a zenei vagy a kognitív nevelésnek, úgy az érzékenyítésnek is a családban formálódik az alapja. Ebben az életkorban már lehet velük arról beszélni, hogy van, aki másképp működik, máshogy tud mozogni, de a saját élmény ilyenkor mindig meghatározó.
Van olyan tematikánk, ami gyógypedagógusoknak segít abban, hogy a szociális-és kommunikációs fejlesztést tudják megtámogatni, jelen esetben Lego kockákkal, óvodás korú, fogyatékosságban érintett gyerekek számára, egyéni terápiában is.
Fiam megszállott Lego rajongó, van egy 15 éve folyamatosan épülő terepasztala, de a kisfilmetekben láttam először kerekesszékes figurát, ez nagyon meglepett. Kinek jutott eszébe, hogy kockákkal, nevezetesen a SixBricks elnevezésű érzékenyítő társasjátékkal lehet inkluzív közösséget építeni?
Sokat gondolkoztunk a csapatunkkal, hogy milyen életkorban, melyik módszer válhat be? A tapasztalatunk, hogy alsó tagozatban a mesének van komoly szerepe, ezért két részre osztottuk a tematikát alsó-, és felső tagozatos gyerekek számára. A kicsikre jellemző, hogy mindig van mesés elem benne, felsőben inkább racionális oldalról közelítünk a témához.
Mondok egy példát: a kamaszokat nagyon foglalkoztatja, hogy a fogyatékosság mitől alakul ki, mi okozta, gyógyítható-e, ki a felelős érte?
Ezek iszonyatosan fontos kérdések, és az érzékenyítés kulcsa az is, hogy a gyerekekben ne maradjanak tabuk, tisztázatlan kérdések.
Mi pedig nem adunk lejjebb az élményközpontúságból, a megtapasztalhatóságból, tehát nem egy unalmas ppt-vetítéssel megyünk a kamaszokhoz sem, hanem játszani fogunk, és a végén megbeszéljük, hogy mit tud ebből a foglalkozásból magával vinni a saját életébe.
Mérhető az, hogy például kicsiknél, a kockákkal való érzékenyítés miként változtatja meg a szemléletüket?
Számunkra az is fontos, hogy tudományos szemmel is ránézzünk, mi történt a foglalkozáson, mi változott, mi volt előtte és mi lett? Az említett projektnek egy nagyon komoly kutatási íve volt, ami azt mutatta meg nekünk, hogy milyen változás várható egy tíz órás sorozat után? Hogy előtte milyen feltételezései voltak a gyerekeknek a fogyatékossággal élőkről, és utána ez miként változott?
Hogyan született a SixBricks ötlete?
Több lépcsőben, de volt egy emlékezetes nap, amikor kiültünk a Párizsi térre a fűre és addig fel nem álltunk, amíg végig nem gondoltuk az összes lehetőséget, és rájöttünk, hogy ennél biztos van jobb, így behívtuk a minket támogató közösséget az együtt gondolkodásba. Volt, aki olyan jogon ült ott, mert ilyen életkorú gyereke van, más azért, mert gyógypedagógus vagy pszichológus, és ott voltak természetesen a Lego Alapítvány munkatársai is.
Design thinking módszerrel terveztünk és tervezünk azóta is, ami olyan forgatókönyvet ad a csapatnak, ahol lehetősége van a problémát megismerni és arra számtalan megoldási lehetőséget találni, végül a mindenki által legjobbnak tartott ötlet kerül megvalósításra, ez történt a SixBricks-szel is. A Lego Alapítvány munkatársai abban voltak nagyszerűek, hogy kitalálták, hogyan lehet a kockákkal való játékot strukturálni, hogyan válasszunk kockaszettet alsósok és felsősök számára.
Honlapotokon iskolai csoportok jelentkezését vártátok, a határidő lejárt, augusztusban lesz workshop, ahol bemutatjátok a társasjátékok használatát. Hány iskola akarja megismerni ezt a közösségi élményt és hogy zajlik majd a „gyakorlás”?
Tíz helyre harminchat iskola jelentkezett. Az iskola tanárai közül képzünk trénert, akik megérkezik egy menő hátizsákkal, aminek mindkét oldala átlátszó, látni lehet, hogy kockák és még sok izgalmas tárgy van benne. A játék úgy kezdődik, hogy megkéri a gyerekeket, mindenki vegyen magához 6 különböző kockát (SixBricks). A gyerekek ezeknek a kockáknak a segítségével először megépítik saját magukat, a belső működésüket, megnézik azt, hogy az osztálytársaik közül kivel hasonló, illetve kivel nagyon különbözőek.
A következő játékban kapnak egy kártyát, amin egy fogyatékosságban érintett ember megszemélyesítése van és egy utasítás, pl: te most egy látássérült ember helyzetébe fogsz belehelyezkedni, ezért a játék közben viselj szemtakarót. Tizenkét kártya van, ezekben van egészséges ember, de látás- és hallássérült, hiperaktivitásban érintett, autista személy, halmozottan sérült ember, és az lesz a feladat, hogy ezek a nagyon diverz (különböző) csapatok, építsenek tornyot a kockákból úgy, hogy nem hozzák őket összeköttetésbe.
Ha jól értem, akkor mindenki a saját „nehezített” szerepében épít, a végén pedig elkészül a közös építményt?
Úgy kell építkezniük, hogy egyikük nem látja, a másik nem érti meg a feladatot, a harmadik nem hallja, de olyan is lesz, aki építés közben izeg-mozog, mert olyan kártyát kapott, de az a lényeg, hogy az 5-6 fős csapat ezek mellett a nehezítések mellett mégis megoldja valahogy a feladatot. A tréner azon őrködik, hogy mindenki része legyen a munkának, mindenki kockája kell, lehet egymásnak segíteni, de a másik helyett megoldani nem lehet a feladatot. Kezdetben elég nagy a kavarodás, hogy ez így biztosan nem fog menni, de végül komoly sikerélmények születnek, és a visszajelző körben kiderül, hogy kinek-mi volt a nehézsége, kapott-e segítséget, tudott-e adni segítséget, mit feltételezett a másikról? Rájöttek-e, hogy milyen fogyatékosságot mutatott be a társuk? Ebből szép, nagy beszélgetések születnek, és a résztvevők mindig elmondják, hogy nem hitték volna, mennyire nehéz így „működni”.
Középiskolásokat nem vontok be a programba?
Az iskoláktól 10-14 éves gyerekek elérését kérjük, ha ez gimnáziumban oldódik meg, mert mondjuk nyolc osztályos, akkor természetesen ők is jelentkezhetnek, de ebben a projektben most az említett korosztályt szeretnék megcélozni. Nagyon sokféle jelentkezőnk van, pl. tanoda, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel akarják megismertetni ezt a társasjátékot vagy családok átmeneti otthonában, vagyis a pedagógiai és szociális szférának azok a bugyrai, ahol diszkriminált gyerekcsoportok vannak.
Nagyon szeretnénk bevinni a játékot pl. tartósan kórházban fekvő gyerekekhez is, de megkerestek minket utazó gyógypedagógusok, akik az integrációban tanuló gyerekek támogatását végzik, az ő tervük az, hogy ezzel a hátizsáknyi kockával fogják a tipikusan fejlődő osztálytársakat elgondolkodtatni.
Rengeteg felhasználási területe van a SixBricks-nek, és ez most egy olyan év, hogy megfigyeljük, hol-hogyan tud működni, amit összeraktunk. Az biztos, hogy a játék szett ingyenes lesz minden érdeklődő és felhasználó számára a jövőben is!
Úgy látom, ha van egy jó ötletetek, azt nem féltek megcsinálni!
Mi tényleg azért dolgozunk, hogy segítsük azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Az egyik idei projektünk, az volt, hogy az alternatív és augmentatív kommunikációs szükségletű gyerekek, akik nem hangzó beszéddel kommunikálnak, megkapják a számukra nagyon fontos fejlesztéseket.
Magyarországon alig van ma ilyen, kommunikációt fejlesztő lehetőség, pedig van módszer, de nem elérhető sem szülőknek, sem terapeutáknak.
Mi megterveztük, megpályáztuk, és készítettünk kétféle képzést, amiből az egyik akkreditált pedagógus továbbképzés. Vagyunk annyira rugalmasak, hogy egy meglévő és nagyon fájdalmas hiányra tudunk és akarunk is reagálni, viszonylag gyorsan és hatékonyan.
Gondolom nyáron azért Ti is pihentek?
Nem igazán, mert indul a menekült gyerekek ellátásában inkluzív szemléletű nyári programunk, és egy pedagógus továbbképző workshopunk is, de nagyon sok tervünk van, ami még nincs fenn a honlapon.
A menekült gyerekek számára mit tudtok nyújtani?
Amikor a háború kitörése után a családok elkezdtek folyamatosan özönleni, felmerült bennünk, hogy erre valamit ki kell találnunk, és a Lego Alapítvány is megkeresett minket, így aztán egy társszervezettel a SKOOL (fiatal lányok és hátrányos helyzetű fiatalok bekapcsolása a számítógépes programozás világába) bevonásával kezdtünk együtt dolgozni.
Az volt a célunk, hogy a menekült gyerekek a maguk mögött hagyott borzalmak ellenére, ebben az új közegben is gyerekek tudjanak maradni, érezzék jól magukat, be tudjanak illeszkedni az itteni gyerekközösségbe.
Épp egy ilyen megbeszélésről jöttem, lesznek képzett önkénteseink, akik Lego kockákkal, illetve más eszközökkel is fognak élménypedagógiai foglalkozásokat tartani, amiknek az lesz az üzenete, hogy te pont annyira jó vagy, mint a több gyerek. Gyere, játssz velünk, építsünk együtt elfogadó, barátságos közösséget, mert a sokszínűség a legnagyobb érték, bárhol is vagy a világban.
Fotók: Egy sima és egy fordított Egyesület
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
