Barion Pixel Skip to content
Társkeresés az interneten

Netes társkeresés 50 felett: mustra 10 percben

Totál nem hiszek a társkeresős ismerkedések sikerében, de volt egy időszak, amikor a környezetemben többen is állították, hogy ők így találtak párra és tök jól működött a dolog. Így hát egy gyenge pillanatomban is bejelentkeztem az egyik társkeresőre. Fizetősre, bízva abban, hogy ide már csak nem fognak pernahajderek regisztrálni. Szerintetek?

Hoffmann Alojzia írása

Igazából az egész nem volt jó ötlet.

Gyakorlatilag hónapokon keresztül egyetlen olyan jelöltet sem találtam a felajánlott hímek között, aki megfelelt volna. Tudatosan tettem magasra a lécet. 50-es csaj vagyok, ahogy régen írták volna: csinosnak mondott. Egyébként jól elvagyok egyedül is, ezen csak akkor szeretnék változtatni, ha valaki tényleg megüti a mércét. Vannak elvárásaim, nem a szőke hercegre várok.

Nem vagyok gyakorlott társkeresős fajta, de nem értem miért dolgoznak ilyen hülye algoritmussal? Ha egyszer, beírom, hogy max. 20-25 km-es körzetből szeretnék ismerkedni, akkor mi a fenének dob fel rendszeresen olyan pasikat, akik az ország másik végén élnek? Ennek mi értelme?

Persze, már 3 hónapra ki van fizetve…, így reggelente továbbra is szorgalmasan csekkoltam a felajánlott jelölteket, egyre mérsékeltebb izgalommal.

Azért néhány érdekes tapasztalatra szert tettem, amire nem igazán találtam magyarázatot.

1. A pasik szeretnek az autóban fotózkodni.

2. A kopasz pasik szeretnek baseball sapkában fotózkodni (oké, ezt megértem).

3. Minden harmadik pasi hajót, jachtot, motorcsónakot vezet – mennyi jómódú férfi!

4. Majdnem mind kerékpározik, de minimum túrázik.

5. Tök sportos mindegyik.

Már több, mint fél éve voltam fent ezen a bizonyos oldalon, de még egyetlen jelölttel sem jött össze semmilyen randi. Akinek én küldtem mosolyt, az nem viszonozta, aki nekem küldött, az pedig legtöbbször… brrrr.

Végre akadt egy kivétel. Paraméterei rendben. Értsd: kellően magas, diplomás (bocs, de nekem ez fontos), sportos (naná), ráadásul az én városomban él.

A fotón kissé mogorva volt, de hát, ha egyszer már úgyis fizetek érte, mi bajunk lehet, ha elküldök egy mosolyt? Láss csodát! Érkezett egy totál szimpatikus, pozitív üzenet. Erre válaszoltam. Majd hamarjában ő is.

Feltűnően gyorsan peregtek az események, aznap este már telefonon beszéltünk. Ekkor hangzott el először egy furcsa mondat, aminek akkor még nem akartam jelentőséget tulajdonítani. Az úriember konkrétan rákérdezett, hogy testileg rendben vagyok-e. Tekintettel arra, hogy 50+ évesen versenyszerűen sportolok, bár nem tökéletes minden, de azért bátorkodtam azt mondani, hogy nagyjából igen, rendben vagyok, asszem.

Egy viszonylag rövid beszélgetés után a férfi, konkrétan lerázott, hogy neki még ilyen-olyan dolga van. Oké. Én egy megértő csaj vagyok, ilyen apróságon igazán nem akadhatok fenn. Az események továbbra is gyorsan peregtek. Másnap már szeretett volna összefutni velem.

Nekem nem annyira volt alkalmas az időpont, mert leltárra készültünk a cégnél, és keményen güriztünk egész nap, koszosan, fáradtan fejeztem be a napot. Mondtam is neki telefonban, hogy más nők ilyenkor fodrászhoz mennek én meg jó, ha tiszta blúzt tudok kapni magamra. Sebaj, ilyen vagyok valójában, legalább kap egy kis ízelítőt a valódi énemből – gondoltam.

A találkozás 10, azaz pontosan 10 percig tartott, mert ismét sürgős dolga lett. Ez alatt újra elhangzott az a bizonyos „testileg rendben vagy-e?” kérdés.

Az első találkozás, a majd „összecsörgünk” biztató szavakkal zárult. Ekkor már tudtam: na, ez se jelentkezik többé. A mustra megvolt, nem mentem át a vizsgán.

Nagyon érdekelne, hogy a check lista melyik pontján buktam el, merthogy testileg rendben voltam, ez ugye világos?

És a bónusz: a pasit természetesen nem úgy hívták, ahogy regisztrált, és természetesen, nem a városomban élt.  Azt hiszem a profilomat idő előtt törölni fogom.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely