„Egy döntés vagy fontos, vagy könnyű” – Dr. Márky Ádám a nehéz helyzetekről

Fáradt, ideges tekintetek kukucskálnak ki a maszkok fölött, bármerre is járunk az utcán. Már amikor kimerészkedünk. Hiszen egy éve jobbára a négy fal közé húzódva dolgozunk, éljük a mindennapjainkat, és próbáljuk fenntartani egy folyton változó, idegen világban a normalitást. De vajon hogyan őrizzük meg a józan eszünket, és alkalmazkodjunk rugalmasabban a körülöttünk zajló eseményekhez? Dr. Márky Ádám, a Longevity Project orvosigazgatója elmondja.

Egyre fogyó türelem, több konfliktus, és még nagyobb nyomás – miközben a médiából sztereón harsogják a fülünkbe: Covid, vakcina, betegség, halál. Csoda, hogy eddig nem őrültünk bele. Dr. Márky Ádám, a Longevity Project orvosigazgatója, ACT-tréner, vezetői tanácsadó adott pár tippet ahhoz, hogyan tudunk rugalmasabban reagálni a változásokra és az életünkben lévő feszültségekre.

– A változás önmagában nehéz ügy, mert nem szereti az agyunk. Az evolúció során ugyanis arra volt kondicionálva, hogy a megszokott dolgokat tekintse biztonságosnak, mert ezek nem veszélyeztették az életben maradásunkat. Ennek hozadéka, hogy ma is minden új cselekedetünkre – mely még ismeretlen kimenetelű számunka – potenciális veszélyként tekintünk. A változtatás tehát attól olyan nehéz, hogy egyszerre szeretnénk kilépni a régi helyzetből, és közben ragaszkodni a már megszokott biztonsághoz. Ez a 22-es csapdája.

– Természetes, ha feszültséget, szorongást, bizonytalanságot élünk meg egy-egy változás előtt, és az is, hogy ezeket az érzéseket nem kedveljük, ezért kezdetben ösztönösen kerülni próbáljuk őket. A problémákat viszont meg kell oldani, ahogy tették ezt az előző generációk a történelem során. Jó példa erre a koronavírus-járvány is, melynek megjelenése után vakcinát fejlesztettünk, óvintézkedéseket vezettünk be. A világ dolgai mellett azonban a belső vívódásainkat is hatékonyan szeretnénk kezelni – magyarázza Ádám, aki szerint akkor érett meg az idő a változtatásra, amikor valami már nem működik úgy az életünkben, mint korábban.

Ilyen esetekben meg kell vizsgálnunk azt, hogyan viszonyulunk az érzéshez, mely az adott változással kapcsolatban jelentkezik bennünk.

– A kulcs a tudatosság. Néha nem feltétlenül kell megoldani a fennálló helyzeteket, csak tudatosítani kell a jelenlétüket, és azokkal együtt olyan döntést hozni, ami számunkra értékes vagy fontos. Meg kell vizsgálni, hogy éppen mi van bennünk, és mi a fontos, amit tenni kellene. Ha ezzel a kettővel kapcsolatban tudatosak vagyunk, akkor sokkal értékesebb életet tudunk élni.

Múltbéli örökség

Személy szerint a mai napig utálok prezentációkat tartani, és ilyenkor a felkészülésem egy szép szeletét az teszi ki, hogy azon görcsölök: „nem fog sikerülni”. Ez az érzés sokaknak ismerős lehet. Ádámtól megtudtam, hogy ezt a szorongást legpesszimistább őseinktől örököltük – akiknek még a puszta túlélésük volt a tét.

– Az optimizmus evolúciós szempontból nonszensz! Gondoljunk csak bele: ahogy az optimista ősember ül a barlangja előtt és sütögeti a kis szalonnáját, majd megzörren a bokor. Ő pedig legyint egyet, hogy „áh, biztos csak a tavaszi szellő”, aztán a következő pillanatban kiugrott a kardfogú tigris a bokorból, és szanaszét tépte őt is, meg a kis szalonnáját is. Nos, ő nem adta tovább a genetikáját. Ellenben az az ősember, aki tízszer odaszúrt az első bokorzörgéskor, majd a végén fel is gyújtotta a bokrot – biztos, ami biztos alapon –, ő viszont igen. A negatívabban gondolkodók épp ezért nagyobb eséllyel éltek túl. Gyakorlatilag kimondhatjuk: a legpesszimistábbak leszármazottai vagyunk.

Boldogság és döntések

Akkor hogyan kerekedhetünk felül a negatív gondolatainkon egy-egy nagyobb lépés előtt? Szakértőnk szerint a válasz egyszerű, a megvalósítás azonban nagy figyelmet igényel.

– Normális, hogy vannak jó és rossz gondolataink. Viszont minden esetben egy kérdést kell feltennünk magunknak, ami igazán számít: segít nekem az adott gondolat abban, hogy megoldjam az adott szituációt vagy sem? Ha például ott vagyunk egy prezentáció előtt, görcsölünk, hogy nem fog sikerülni, akkor nyugtázzuk magunkban a gondolatot, de azt is, hogy ettől az érzéstől még ugyanúgy meg tudjuk oldani a helyzetet, mert mi döntjük el, hogy a pozitív vagy a negatív oldalra hallgatunk. Ehhez fontos meghatározni, mire van szükségünk.

A tudatosság segít rugalmasabbnak maradni, de tudnunk kell azt, hogy mi a célunk.

– Mindenki a boldogságot hajszolja, de én nem szeretem ezt a szót, mert az értékalapú döntések sokszor – rövid távon – nem járnak együtt a boldogsággal. Adott egy döntési helyzet: délután főzzünk-e vacsorát, vagy elmenjünk-e inkább sétálni? Bárhogy is választunk, nem feltétlen leszünk boldogok. Hiszen, ha lesz vacsora, akkor azon rágjuk magunkat, hogy miért nem foglalkozunk többet magunkkal, ha pedig elmegyünk, akkor önző apukák vagy anyukák vagyunk.

– Akkor mégis mit tehetünk? Meg kell vizsgálni, melyik az az érték, amit szeretnénk megvalósítani az életben. Mit akarunk megmutatni? Szeretetet? Elfogadást? Együttérzést? Humort? Mik azok a kvalitások, amiket a viselkedésünkkel képviselni szeretnénk? A boldogság egy érzés, amit a magatartásunkkal tudunk kontrollálni. Persze lehet több értékünk is. Ezek között pedig előfordulnak konfliktusok is. Mondjuk fontos a család és önmagam, meg a munka is, de amikor azért választom megint a családot, mert azt szoktam, akkor ez megint csak azt mutatja, hogy nem tudok rugalmasan viszonyulni a problémákhoz.

Ádám szerint ugyanis az értékek helyzetfüggők is lehetnek.

– Amikor a munka és a család is fontos érték számunkra, akkor sokszor az adott élethelyzet dönti el, melyiket kell választani, mert lehet, hogy épp most indítom be a vállalkozásomat, de a legkisebb lányomnak lelki krízise van. Ilyenkor mellette a helyem. Egy döntés vagy fontos, vagy könnyű. Ha előbbi, akkor biztosak lehetünk benne, hogy értékalapon választunk.

Az idegek harca

Régóta élünk már a négy fal között, ami olykor még a legjobban működő családok idegrendszerét is próbára teszi. Kíváncsi voltam, hogy például egy párkapcsolati konfliktus során hogyan kell a legjobban reagálni.

– Nem az a kérdés ilyenkor, hogy honnan erednek ezek a szituációk, hanem az, hogy én magam hogyan reagálok. Amikor ideges vagyok, akkor észreveszem-e, hogy alapjáraton bennem tombol a feszültség? Ha pedig már benne vagyok a helyzetben, akkor ennek alapján el tudom dönteni, hogy ez a nagy feszültség segít-e nekem értékalapon dönteni vagy sem. Ez persze helyzetfüggő. Meg kell határoznunk, hogy mi a fontossági sorrend. Az, hogy kiálljak magamért, vagy a szeretetet, mint értéket valósítsam meg, és a bennem lévő idegesség ellenére kedvesen szóljak a másikhoz? A feszültség adott esetben segíthet abban, hogy a bennem lévő problémákat végre kimondjam, hogy azok felszínre kerülhessenek, és a másik megtudja, mire van szükségem. Arra viszont figyelni kell, hogy fegyelmezetten, a feszültség ellenére nyugodtan kommunikáljunk egymással. A tudatosság gyakorlást és erőfeszítést igényel. Az élet ugyanis nem egyszerű. Az értékes élet pedig még nehezebb.

Ádám szerint egy dolgot nem szabad tenni: beleragadni az önostorozásba. Helyette inkább azokra a dolgokra fókuszáljunk, amelyeken lehet változtatni.

– Sokszor magunkat okoljuk a negatív gondolatainkért: „Már megint nem foglalkozom magammal”… és így tovább… Ezt nem szabad tenni. Nem kell feleslegesen büntetni magunkat. Mondjuk, hogy épp a négy fal közé vagyunk száműzve, és azon kesergünk, hogy semmit nem tudunk csinálni… Hát oké. Ez van. És? Ettől függetlenül tudunk olvasni, sétálni, és még ezer más dolgot tenni. Arra koncentráljunk, hogy mit érdemes csinálni inkább az őrlődés helyett.

Az utóbbi gondolatok pedig fokozottan igazak a koronavírus idején.

– A jelenlegi helyzet mindenki számára egy társadalmi krízist jelent. Most ott kell tartani a kapcsolatot, ahol lehet: az online térben. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt mondják: egy videóbeszélgetés nem olyan jó, mint a valóságban találkozni. Ami igaz is, de még mindig jobb, mint a semmi. A kapcsolódás viszont akkor is kapcsolódás, amikor nem minden feltétel tökéletes hozzá. Ez is egy értékalapú döntés.

Fotó: Pozsonyi Rebeka