Nem mindenkinek a kapszulagardrób a jó lépés a fenntarthatóbb divat felé; van, akinek az, hogy a heti két Zara-vásárlását havi egyre csökkenti – vallja Csalár Bence divatújságíró, a téma szakértője. Ő maga egyre tudatosabb a divatban, de nem ítélkezik.
Csalár Bence divatblogger és szakújságíró igazán benne van a divat sűrűjében: ott van minden hazai (és számos külföldi) divatbemutatón, könyvet írt az iparág kulisszatitkairól, legutóbb pedig a fenntartható divatról adott kézikönyvet a praktikus információkra éhes közönség kezébe. Ebben és a saját példáján keresztül is igyekszik megmutatni, hogy a divat, az egyediség vágya és a „zöld gondolkodás” nem zárja ki egymást, még akkor sem, ha látszólag ellentmondanak is egymásnak.
A köztudatban az él, hogy egy divatszakember gardróbjában folyamatosan óriási a rotáció, mindig a legújabb darabokra hajt. Hogyan egyeztethető ez össze a fenntartható „vásárolj kevesebbet” elvvel?
Vallom, hogy a legfenntarthatóbb ruhatár az, ami a szekrényünkben van: használni és újrafelhasználni azokat a ruhadarabokat, amelyek már a birtokunkban vannak, a legjobb módja annak, hogy ellene menjünk a divatipar legnagyobb problémájának, a túlfogyasztásnak.
Az emberek meglepődnek, amikor megtudják, milyen ritkán vásárolok ruhát. Inkább ritkábban veszek egy-egy darabot, de akkor jó minőségűt, ami nem megy tönkre egy szezon alatt. Azt vettem észre, hogy így jobban értékelem a vásárlás élményét is, és később is emlékszem például arra, milyen érzéseket váltott ki belőlem az adott ruhadarab.
De nem ítélem el azt sem, aki más szintről indul. Van, akinek az a beugró a fenntarthatóbb divatba, hogy a heti két Zara-vásárlását havi egyre redukálja, másnak meg az, hogy elkezdi megnézni a címkéket a ruhákon, vagy utánajár, hogyan gyártat egy-egy divatcég.
Mindenkinek meg kell tehát találnia azt a lépést, amivel azonosulni tud?
Igen, mindenki abban változtasson, ami a pénztárcájához, életmódjához, beszerzési lehetőségeihez képest neki megfelel. Nekem például a fenntarthatóság először úgy jelent meg az öltözködésemben, hogy előszeretettel viseltem magyar tervezők ruháit.
Kevés pozitív hozadéka van a pandémiának, de az egyik mindenképpen az, hogy ráébresztette az embereket arra, mennyi lokális érték, helyi alkotó van körülöttük.
Visszatérve a változtatásokra, olyan ez, mint a diéta: az új életmódnak hosszú távon fenntarthatónak kell lennie. Ha hirtelen nagyon drasztikus fogyókúrára szánod rá magad, könnyen lehet, hogy a végén pont az ellenkezőjére fordul a dolog és még több jön vissza, mint amennyit leadtál, elkezdődik a jojó-effektus… A változtatás nem megy egyik napról a másikra, a hosszú távú és tartós változásokhoz mindig időre van szükség.
Na igen, nagy divat például a kapszulagardrób, de kevés embert ismerek – magamat is beleértve -, aki valóban tud azonosulni a gondolatával…
Ezt mondjuk meg tudom érteni. A kapszulagardóbban számomra egy kicsit paradox, hogy szerintem az öltözködésnek éppen arról kell szólnia, hogy szabadon kifejezd magad, a minimalizált gardrób pedig ebből a szempontból olyan, mint egy korlátozó ketrec. A fenntartható divatot a lemondás mezsgyéjére tereli, ez pedig sokaknak ijesztő. Különösen, hogy a változtatás amúgy is nehéz folyamat.
A te öltözködésed miben változott, amióta beleástad magad a fenntartható divat tematikájába?
Az elmúlt tíz évben is odafigyeltem a minőségre, de egyre kritikusabb vagyok a termékekkel szemben. Az időtálló dizájn és a minőségi alapanyag ugyanis a legnagyobb támogatója a fenntarthatóságnak.
A drága anyag, a ruhapróba élménye eleve kizárja az impulzusvásárlást és megadja annak az élményét, hogy odafigyelnek ránk, különlegesnek érezhetjük magunkat. Így erősebb lesz a kötődés a ruhához és később is nehezebben válunk meg tőle.
A fenntartható divattal sokan úgy vannak, mint a környezetvédelemmel általában: a rombolás nagy részéért a témára magasról tevő nagyvállalatok a felelősek, ezért egy kicsit hiábavalónak tűnnek az egyes emberek apró lépései…
Pedig szerintem a nagyvállalatok felelőssége mellett az egyéni felelősségvállalás is nagyon fontos, mert ez helyez nyomást a vállalatokra, hogy változtassanak.
Csak a fast fashion márkáknak van meg az a lehetőségük, hogy rendszer szintű változásokat érjenek el az iparágban, ezért örülnünk kell minden eredménynek, például a különböző tanúsítványok megszerzésének.
A szektorban talán a legtranszparensebben működő vállalat egyébként a C&A, az tünteti fel a legtöbb információt a ruhái előállításáról, és szabászati maradékokat is nagy arányban használ a gyártáshoz. Ugyanakkor a fast fashion egyik nagy hátránya a nem etikus gyártás, na meg az is, hogy olyan ellátási láncot működtetnek, melyet sokszor ők sem látnak már át – és nem is akarnak.
Igen ám, de éppen a nagyvállalatok a mesterei a greenwashingnak, azaz annak a jelenségnek, amikor egy vállalat marketingfogásként megpróbálja környezetbarátként feltüntetni magát, holott valójában nem az…
Ezért nem elég tudni, hogy a fenntarthatóság jó, hanem azzal is tisztában kell lenni, hogy mit jelent pontosan, és mi az, ami csak fenntarthatónak akar látszani, de nem az. Ezért fontos az edukálás, amit én nemcsak a könyvemen vagy a cikkeimen keresztül végzek,
hanem például gimnáziumokba járok, hogy beszéljek a diákoknak a témáról. Akik egyébként nagyon vevők rá, sokat kérdeznek, és nem kerül elő a mobiltelefon sem óra közben.
Ez fontos, mert a mostani, jó esetben ökotudatosnak nevelt fiatalok kerülnek később olyan pozícióba, hogy döntsenek a fenntartható és a helytelen alternatívák között.
|
A fenntartható divathoz sokféleképpen csatlakozhatunk:
(Forrás: A fenntartható divat kézikönyve/Csalár Bence) |
Hogyan lehet eladni nekik a fenntartható divat gondolatát és igényét, azon kívül, hogy észérveket sorolunk? Hiszen a divat éppen nem az észérvekről szól…
A kulcs az, hogy a divattal foglalkozó emberek megtalálják, hogyan lehet cool-lá, trendivé tenni a fenntartható divatot, méghozzá nem a szó rossz, „elmúló” értelmében, hanem tartósan.
Ezt szeretem többek között a „Z” és Alfa-generációban, hogy nekik ez már megvan, a 16 éves húgom társaságában például már egyáltalán nem ciki másodkézből vásárolt ruhákat hordani.
Sőt, ez adja meg az öltözködés egyediségét.
Egy átlagembernek kicsit riasztó lehet, hogy hosszas utánjárással kell kibogarászna, melyik divatcég mit tesz a környezetért, hogy valóban zöld vagy fair trade-e a gyártás…
Megértem, de szerencsére vannak szakemberek, bloggerek, akik ezt a munkát elvégzik helyettük, csak meg kell találni a megbízható forrásokat. Én például A fenntartható divat kézikönyvében egészen pontosan megmutatom, mire kell odafigyelni, és számos, ezt képviselő magyar tervezőt is bemutatok, pont azért, hogy ne csak általánosságban, elvek szintjén beszéljünk a témáról, hanem valóban hasznos infókat adjak az olvasóim kezébe.
Említetted a magyar tervezőket. Gondolom, köztük is van, aki csak meg akarja lovagolni a trendet…
Van, persze. Nagyon mérges vagyok például arra a tervezőre, aki, mint kiderült, nem teszteli az anyagok kopásállóságát felhasználás előtt, holott a fenntartható divat egyik pillére a ruhadarabok hosszú élettartama, pont emiatt nem is kerülhetett bele az új könyvembe. Így aztán a kabát, amit vettem tőle, egy szezon után, bár hordható, de már nem lehet felvenni akárhova…
Ha már szóba került a minőség és a másodkézből szerzett ruhák: régen azért könnyebb volt minőségi darabokhoz jutni, nem?
Most éppen az átörökítés folyamata az, ami nagyon érdekel a divaton belül.
Nagyon izgalmasnak tartom, ahogy egy-egy ruhadarab, például kabát vagy táska, generációról generációra száll, az örökölt darabokhoz fűződő megfizethetetlen érzelmi többlet.
Ez pont azt mutatja, hogy a rendszerváltás előtt mennyire megbecsülték az egyes darabokat, és mennyire más minőségűek is voltak, mint ma. Apukám egykori bőrdzsekijét például még ma is hordom, annak már a súlyán is látszik, hogy van benne anyag.
Bőrt? Hiszen manapság azt keresi mindenki, mivel lehetne kiváltani… Hol marad a fenntarthatóság?
A bőr soha nem lesz pótolható, és amíg létezik tej- és húsipar – amelynek a bőr gyakorlatilag a mellékterméke – ez egyben a legfenntarthatóbb anyag is. Hiszen nem az a cél, hogy egy állat minden részét felhasználjuk és semmi ne menjen veszendőbe?
Kiemelt kép: Jámbor Zsóka
Hasonló tartalmakat nálunk ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
